Tisztelt Hitelnet!

2006-ban igényeltünk férjemmel építésre szocpol-t 2 vállalt gyermekre. Az utolsó részfolyósításunk (szocpol) a lakhatási engedély kiadása után, 2007 decemberében történt meg. Teljesítettük a vállalt gyermekeket is, majd megszületett a harmadik gyermekünk is, akire nem igényeltünk azóta sem semmilyen lakáscélú támogatást.

Jelenlegi élethelyzetünk alapján folyamatban van férjemmel a válásunk, a 3 gyerekkel együtt elköltöztem a közös házból. Új párkapcsolatot létesítettem és tervezünk az új párommal új családi házat építeni, amihez igényleni szeretnénk a 10+10 CSOK-ot (természetesen a 10 CSOK-ból a különbözetet, amit anno már 2 gyerekre igénybe vettünk).

A kérdésem: mivel az előző építkezésből a 10 év elidegenítési és terhelési tilalom még nem járt le, így igénybe tudjuk-e venni jelenlegi párommal a CSOK-ot, valamint volt férjemnek emiatt lesz-e visszafizetési kötelezettsége a Magyar Államkincstár felé?

Az ingatlant, amelyre 2006-ban igényeltük a szocpolt nem értékesítjük, volt férjem kizárólagos tulajdonában fog maradni, tehát az elidegenítési és terhelési tilalmat nem szegjük meg.

Köszönöm válaszukat!
Edina

Kedves Edina!

A házasság felbontását követően új lakóház építéséhez jelenlegi párjával elvileg igényelhetik a CSOK különbözetet akkor is, ha a 10 év elidegenítési és terhelési tilolom még nem járt le. Amennyiben az Ön tulajdonrészét a volt férje szerzi meg, akkor a korábban folyósított szocpol Önre eső részét egy kincstári felfüggesztő számlára kell befizetni, s a kincstár az új ház használatbavételi engedélyének kiadása után utalja vissza ezt az összeget. Magát a CSOK különbözetet a bankok az önerő felhasználása után, készültségi foknak megfelelő számlabenyújtást követően, szakaszosan utalják.

A CSOK ügyintézéssel meg kell várni a válás lezárultát. Az Önnél történő gyermekelhelyezést jogerős bírósági határozattal kell igazolni a hitelintézet felé.

Információink szerint a fent leírtak alapján volt férjének nem keleltkzeik szocpol visszafizetési kötelezettsége, de kérdésére pontos választ az ebben illetékes kincstár/kormányhivatal tud adni. Javasoljuk a területileg illetékes hivatal megkeresését!





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

2 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Kedves Szakértő!
Azt szeretném kérdezni, hogy ha szeretném a CSOK-ot igénybe venni 2 gyermekre használt lakás vásárlására. (Az összes feltételnek megfelelünk.) Ha pár év múlva mégis 3 gyermekünk lenne és szeretnék új lakást építeni vagy venni, akkor meg tudjuk-e majd igényelni a 10 millió és 1.43 millió különbözetét vagy a kettő kizárja egymást?
Köszönettel,
Priszcilla