Tisztelt Szakértő!
Használt lakást vettünk 2009. május hónapban, deviza alapú otthonteremtő hitelt vettünk igénybe. Lakásvásárláskor már volt egy gyermekünk aki után az állami támogatást igénybe vettük. Utána született 2. gyermekünk után is (750.000,-Ft) megigényeltük és megkaptuk a támogatást. Harmadik gyermekünk ez év márciusában született, aki után most igényeljük a félszocpolt. Az ügyintéző közölte velünk, hogy nekünk csak a 700.000,- Ft támogatás jár meg. Nem tarthatunk igényt a megfizetett kamatok utáni támogatásra, mivel a hitelünk nem állami kamattámogatású, hanem piaci kamatázású.
Úgy tudom, hogy a kamattámogatású hiteleknél az ügyfél maximum 4% kamatot fizethet. A mi hitelünk kamata 4,11%+4% kezelési költség és persze még az árfolyam változás.
Kérdésem lenne, hogy valóban nem jár meg részünkre az eddig fizetett kamatok után támogatás? Mi sokkal több kamatot fizetünk, még sem kapunk rá támogatást?
Válaszukat előre is köszönöm.
Melinda
Kedves Melinda!
Utólagos félszocpol igénylésénél az eddig megfizetett kamatok utáni támogatás információink szerint sem jár, ha deviza alapú és nem állami kamattámogatású lakáshitellel rendelkeznek. Ezt a kérdést a Lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I.31.) Kormányrendelet tartalmazza, így ettől eltérően eljárni nem lehet.
Tisztelt szakértő!
Érdeklődni szeretnék, hogy 2006-ban félszocpolt használtuk fel első gyermekünkre használt lakásvásárlásnál hitelre, azóta született még egy gyermekünk. Rá szeretnénk felvenni a félszocpolt, lehetséges-e?
Félszocpolt már megkaptuk 2005-ben használt lakás vásárláshoz, aminek a törlesztése kettő év múlva lejár. Azóta született még kettő fiam, 5 éves és 6 hónapos. Rájuk megkaphatnánk a félszocpolt? Bővítésre vagy ami maradt a lakáshitelből.
Előre is köszönöm a választ.
Tisztelt Cím!
2006-ban vásároltunk egy használt családi házat, melyhez igénybe vettük a félszocpolt a gyermekünk után.
2009. októberében megszületett második gyermekünk, aki után információ hiányában (nem tudtunk az utólagos igénylésről) nem igényeltük a félszocpolt. Időközben végtörlesztettük a banktól felvett hitelt. Jelenleg a munkáltatótól kapott kölcsönt törlesztjük.
A lakásunk jelenleg kettő szobás. A kérdésem az lenne, van-e lehetőség második gyermekünk után félszocpolt igényelni lakás bővítéséhez?
Köszönöm megtisztelő válaszát.
2005-ben vásároltunk lakást félszocpolra hitellel, 3 gyerekkel. Most született meg a negyedik gyerek. Az utána járó félszocpolt igénybe tudjuk-e venni úgy, hogy belekalkulálják a fennmaradó hitel összegébe?
8 éve felvettem 2 gyermekre, de azóta lett még 3 gyermekem. Felvehetem még félszocpolt?
Tisztelt Szakértő!
Ingatlanvásárlás előtt állunk, amelyet áprilisban szeretnénk megvásárolni vidéken. Jelenleg egy 18 hónapos fiúnk van és a másodikat júliusra várjuk. A kérdésem az lenne, hogy érdemes-e várnunk még az ingatlanvásárlással, mivel úgy hallottam, hogy hamarosan visszaállítják a félszocpolt, amely használt ingatlan vásárlás esetén is igénybe vehető. Esetleg Önnek van-e már több információja erre vonatkozóan? Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelt Szakértő!
2009. októberében vásároltunk használt lakást, CHF hitel igénybevétele mellett. Ezt a hitelt idén (2013) februárban kiváltottuk önerőből, illetve az éppen lejárt lakáskassza-megtakarításainkhoz kötődő Ft alapú hitelekből. Jelenleg ezen hitelek törlesztőrészleteit fizetjük.
Első gyermekünk 2010. január 10-én született, a második pedig idén március 28-ra van kiírva, szóval nemsokára Ő is köztünk lesz.
Kérdésem az lenne, hogy jogosultak vagyunk-e bármilyen, vissza nem térítendő állami támogatásra, ami segíthetne bennünket a hitelek törlesztésében (összesen kb. 8M Ft), vagy az igencsak aktuális nyílászáró-cserében (ennek becsült összege 600-800 ezer Ft).
Segítségét, válaszát előre is köszönöm.
Tisztelt Hölgyem/Uram!
A kérdésem az volna, hogy 2004-ben bővítettünk a családi házunkhoz. Akkor az egy gyermekünkre megkaptuk a fél szocpolt. Később született még kettő gyermekünk és tudni szeretném, hogy őrájuk megigényelhetjük-e utólag.
Válaszukat köszönöm.
2009. május végén kötöttünk támogatott forinthitel szerződést bővítésre. Két meglévő gyermekünkre szerződést kötöttünk a félszocpolra. Harmadik gyermekünk két hónappal később született meg. Beadtuk az igénylést, hogy jóváírják részünkre a felvett hitelösszegből a harmadik gyermek után járó 700.000.- forintot, de a bank elutasította, mondván, hogy erre nem vagyunk jogosultak. Önök szerint jár-e a félszocpol harmadik gyermekünkre is?
Tisztelettel várom válaszukat.
6 éve felvettem a 2 gyerekem után a félszocpolt. Most születik meg a 3. gyerekem. Utána még utólag felvehetem? Megvan a házon jelzálog még.
Tisztelt Szakértő!
2005-ben használt házat vásároltam. Ebben az időben még nem volt gyermekem. A ház vételárát jelzáloghitelből fizettem, amelyet ma is fizetek. A hitel fedezetéül nem a megvásárolt ingatlan, hanem a szüleim ingatlana szolgál. Azóta megházasodtam, jelenleg az ötödik gyermekem megszületését várjuk. Félszocpolt egyáltalán nem vettünk fel feleségemmel. Kérdésem, hogy a hitel résztörlesztésére fel lehet-e venni a félszocpolt a gyermekek után?
Válaszát előre is köszönöm.
Kérdésem a következő: 2007-ben egyedülállóként vettem használt lakást fészekrakó programban, kislányom után megkapva a szocpolt. Időközben megszületett a kisfiam és kérdésem, hogy utána fel lehetne-e venni a szocpolt, hogy csökkenjen a tőke. A bankomtól semmiféle választ nem kaptam ez ügyben.
Köszönöm.
Tisztelt szakértő!
2005-ben vásároltam otthonteremtési támogatásból egy házat, 2 gyermekemre kaptam meg 5 évre. Ez lejárt, de azóta született még 2 gyermekem. Ő rájuk kaphatok szocpolt, ha ez a ház nem lenne a nevemen?