Üdvözlöm!

Szeretnék érdeklődni, hogy jogosultak vagyunk-e szocpolra? Párommal (élettársammal) mindketten 30 évesek vagyunk, van egy 9 hónapos babánk, nincs köztartozásunk, évek óta folyamatos a munkaviszonyunk (nekem jelenleg GYED).

2009-ben vettünk egy telket, amire építettünk egy házat, ennek használatba vételi engedélyét néhány hete kaptuk meg. A ház 50-50%-ban van a tulajdonunkban. Amikor megkezdtük az építkezést, épp nem volt szocpol, akkor nem tudtuk igényelni.

Most tudjuk igényelni azt?
Köszönöm!
Zita

Kedves Zita!

Szocpoligénylést ilyen esetben sajnos nem lehet visszamenőlegesen benyújtani. Építkezés esetén ugyanis a lakásépítési támogatás iránti kérelmet még a használatbavételi engedély megszerzése előtt kell beadni a hitelintézethez.

Leveléből ugyan nem derül ki, hogy az építési engedély mikor került kiadásra, de a szocpolra való jogosultságnál szintén feltétel, hogy az építési engedély kiadásának időpontja 2010. január 1. utáni dátum lehet.

A szocpol 2012-ben egy gyermek után nem jár. A jogosultsághoz legalább két meglévő vagy vállalt gyermek szükséges. Gyermekvállalásra - szocpol szempontjából - azok jogosultak, akik házasok, élettársi kapcsolat esetén szocpoligénylésre nem ad lehetőséget a hatályos kormányrendelet.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

22 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Tisztelt Hölgyem/Uram,
2009-ben vettünk egy új építésű lakást az Erste banknál. Akkor fel is vettük az akkori szocpolt két gyermekre, amit teljesítettünk is. Kérdezném, hogy ha vállalunk még egy gyermeket, akkor lehet-e utána még szocpolt felvenni és az összeget beleforgatni a meglévő tartozásunkba? A cél az összeg/hitel csökkentése lenne.
Ha igen, mit és hol kellene intézni, mennyi időnk lenne a gyermek vállalás teljesítésére és mennyi összeget kaphatnánk?
Köszönettel:
Réka

Kilenc éve vettem használt lakást. 2 szobás panel lakás és két éve van egy fiam. Kérdésem: én is jogosult vagyok a szocpolra így, hogy már rég vettem a lakást?

Szép napot!
Az lenne a kérdésem, hogy igénybe vehetjük-e a szocpolt? A párom 2008 szeptemberében vette a házat (az ő nevén van a ház, ö a tulajdonos) akkor volt már egy gyerek, de nem volt a nevén és így nem tudta igénybe venni a szocpolt, és most jön a következő babánk. Az lenne a kérdésem, hogy igényelhetjük-e abban az esetben, ha a meglévő házhoz egy új részt húznánk fel és a tetőt is cserénénk, hogy egy szintben lenne az új résszel?
Válaszukat előre is köszönöm.

Szép napot!
Az lenne a kérdésem, hogy házunkra 2011 nyarán kaptuk meg a lakhatási engedélyt, az építkezést 2009-ben kezdtük. Már úton van az első kisbabánk és még további 1-2 szeretnénk.
Visszamenőleg igényelhetjük a szocpolt az új 2012 törvény alapján?
Ha igen mik a feltételek?
Hitelünk nincs.
Köszönöm válaszát!

Két éve vettünk használt lakást. Igénybe vehető a szocpol egy gyerek bevállalásával?
Köszönöm.

2011. 12 hó végén vásároltunk 75%-os állapotú lakást, melyet 2012 januárjában ki is fizettünk. Azóta befejeztük, de még a lakhatási engedélyt nem kaptuk meg. Tulajdoni lap széljegyén szerepelek, mint tulajdonos. 2 gyermekünk van. Érdeklődnék, hogy az alábbi verzióban lehetséges-e a szocpol támogatás utólagos igénylése? Ha igen, ezt milyen intézménynél kell kezdeményezni?
Köszönettel, B.

Élettársi viszonyban élünk, van egy 3 éves gyermekünk. 2011-ben vettünk egy családi házat, mely 2010-ben kapta meg a lakhatási engedélyt, mi leszünk az első valós használói, mivel még most is vannak munkálatok vele. Erre a lakásra vettünk fel közösen hitelt, és a ház is mindkettőnk nevén van.
Az lenne a kérdésem, hogy jogosultak lennénk-e a szocpolra, illetve második gyermekre előre lehet-e szocpolt igényelni?

Tisztelt Szakértő!
Szeretnék érdeklődni, hogy a lentiek mellett igényelhetünk-e szocpolt?
1. A felújítandó házat 2010. júliusában vásároltuk. Építési engedély van, használatbavételi engedély még nincs.
2. Férjem 50% tulajdonrésszel rendelkezik egy örökölt lakásban és telekben.
3. Az én nevemen is van egy lakás, de az haszonélvezeti joggal terhelt több mint 10 éve.
4. Áprilisra várjuk első gyermekünket.
Köszönettel
Nóra

Igényelni szeretnénk a családommal (férjemmel és egy éves lányommal) a szocpolt, csak nem tudom hogyan kezdjem el.
Például milyen banknál lehet és mikortól, milyen feltételekkel és milyen papírok kellenek hozzá?

Szeretném tudni van-e módom utólag érvényesíteni ezt a támogatást.
2011 januárjában kötöttünk adásvételi szerződést egy újépítésű ház kulcsrakész megvételére. Nagy részét önerőből finanszíroztuk, de így is szükségünk volt hitelre.
Folyamatos munkaviszonyunk van, köztartozásunk nincs, a ház 50-50%-ban megosztott tulajdonjogú.
Két gyermekünk van, és a férjem ebben az évben tölti a 40. életévét.
Hálás vagyok a tájékoztatásért: Heni

Hogyan tudom igénybe venni a szociálpolitikai kedvezményt a kilenc éve vásárolt használt lakás vásárláshoz egy gyerek után és mekkora összeg jár?