Tisztelt Szakértő,
tavaly nyáron több évi hirdetés után sikerült eladni a családi házunkat. Sürgősen vennünk kellett egy házat, ahol lakhatunk három kisgyermekünkkel. Sajnos a 2012-es szocpol bevezetését nem tudtuk megvárni, ezért ősszel vettünk egy kb. 120 nm-es, 6 éves családi házat. Fundemanta azonnali kölcsönt vettünk fel rá (3,2 millió).
Ha jól tudom a régi szocpolnál volt olyan lehetőség, hogy a hitelből jóvá lehetett írni. Az újonnan bevezetett 2012-es szocpol esetében van-e bármilyen lehetőség arra, hogy ne vesszen el a három gyermek után járó szocpol, ami kb. 1,9 millió forint?
Esetleg a fundamentás hitelünket tudjuk csökkenteni vele?
Köszönöm.
Töhötöm
Kedves Töhötöm!
A használt lakóingatlan vásárlásához korábban igényelhető fiatalok otthonteremtési támogatását (FOT) 2009-ben felfüggesztették, ám a szocpol 2012. évi újbóli bevezetésével ez a támogatási forma nem indult újra. Használt lakásra jelenleg nem igényelhető szocpol.
Jelenleg is érvényben van azonban az a korábbi rendelet, mely szerint utóbb született gyermekek esetén igényelhető "félszocpol", ha a lakásvásárlási kölcsön igénybevételével vásárolt használt házat 2009. július 1. előtt vásárolták és legalább egy gyermek után megkapták a támogatást.
Fentiekből kiindulva a 2011-ben vásárolt használt családi házhoz utólag sem kérhető támogatás.
Tisztelt Szakértő!
A 2014-ben életbe lépő módosítások alapján, illetve a szocpol visszahozása kapcsán szeretnék informálódni.
2011-ben vásároltunk egy használt lakást. 70 nm. Az adás-vétel alatt született meg 3. gyermekünk. Önerőnk nem volt, szinte hitelekből jött össze a vételár.
Azt szeretném megtudni, vajon van-e esélyünk a szocpol valamilyen formájú igénylésére ezek alapján?
Ha igen, hol lehet kérvényezni?
Válaszát köszönöm előre is!
Üdvözlettel: Viktória.
2011 májusában vásároltunk használt lakást, amelyre hitelt is vettünk fel, akkor 1 gyermekünk volt. Abban az évben még nem lehetett igényelni a szocpolt, csak tervezte a kormány a bevezetését. Most megszületett a második gyermekünk is.
Azt szeretném megtudni, hogy esetleg lehetőség volna-e arra, hogy ezt a támogatást most megkapjuk?
Előre is köszönöm a válaszát.
Tisztelt Szakértő!
2011-ben vásároltunk új építésű házat. 4.000.000 Ft hitelt vettünk fel. Akkor nem lehetett szocpolt igényelni, mert nem volt. Első gyermekünk 2009-ben született, második gyermekünk 2014-ben fog megszületni.
A Bank, ahol a kölcsönt vettük fel, azt mondta, hogy nincsenek szerződésben az Államkincstárral!
Az lenne a kérdésem, hogy igényelhetünk-e visszamenőleg szocpolt?
Azzal a kérdéssel fordulnék önökhöz, hogy 2011-ben vásároltunk egy használt 50 m2-es kertes házat Pest megyében. Egy gyermekünk van, s sajnos saját hibánkon kívül több nem lehet. A házat banki és vállalati hitelből vásároltuk. Szeretnénk megtudni visszamenőleg jár-e nekünk szocpol?
Tisztelt Hitelnet!
2011 júliusában vásároltunk egy használt lakást hitelre, 2011 novemberében megszületett első gyermekünk.
Azt szeretném kérdezni, hogy a félszocpolt igénybe tudjuk-e venni a meglévő hitelhez?
Válaszát előre is köszönöm!
üdvözlettel:
Henrik
Üdvözlöm!
Mi 2011. májusban vásároltunk családi házat, akkor még nem volt szocpol, most már hogy van, érdeklődnék, hogy utólag nem lehetne-e igénybe venni? Akár felújításra, akár a hitel visszafizetésébe? Eléggé igazságtalannak tartanám, ha mi azért szenvedünk hátrányt, mert éppen rosszkor vásároltunk.
Válaszát köszönöm!
Marietta
2o11. évben vásárolt használt lakásra jár-e szocpol? A gyermek 2o11. év. november hóban született. Akkor már a lakás megvolt, kölcsön van rá.
Tisztelt szakértő Cég!
2011. októberben családi házat vásároltam (használt lakás), amibe későbbi feleségemmel együtt költöztünk be. A vásárláshoz Ft alapú, piaci kamatozású kölcsönt vettem fel az OTP-től.
2012-ben összeházasodtunk, 2013. májusra várjuk első gyermekünket. 35 év alattiak vagyunk.
Jár-e (milyen és mikor) szocpol támogatás és kamattámogatás nekünk a fennálló hitel kiváltására vagy csökkentésére?
Szakértő válaszukat várva, köszönettel:
Gábor
Tisztelt cím!
2 gyermekünk van, első 2008-ban született, második 2012-ben. Második gyermek születésénél férjem már 40 éves volt. 2011-ben építettünk egy 93 négyzetméteres családi házat. Azt szeretném kérdezni, hogy nekünk jár-e így a szocpol?
Előre is köszönöm válaszát!
A férjemmel 2011-ben vásároltunk egy házat, ő pár hónapra rá töltötte be a 40-et. A kérdésem az, hogy szocpol igénylésnél az ingatlan vásárlásának idejében betöltött kor, vagy a szocpol igénylésének beadásakor betöltött kor számít.
Válaszukat előre is köszönöm!
Tisztelt Szakértő!
2010 májusában vásároltunk használt lakást 25% önerővel, forint alapú hitel felvételével. Kiadásaink azóta jelentősen megnövekedtek, mert 2012 februárjában ikreink születtek.
A kérdésem az lenne, hogy igényelhető-e szocpol visszamenőlegesen a két gyerek után? A hitel felvételekor nem igényeltük, mert egészségügyi okok miatt kétséges volt, hogy születnek-e gyermekeink.
Hiteltartozásunkat ezzel szeretnénk csökkenteni.
Használt lakást vetünk 2003-ban, nem vetünk fel szocpolt. 2 kiskorú gyermek van. Bármilyen fajta vissza nem terítendő támogatás igényelhető-e bármilyen formában? (Esetleg vissza menőlég ?) Építési támogatás, szocpol, vagy bármi. Forint alapú a hitelünk.
Várom megtisztelő válaszát.