A férjemmel 2002-ben vettünk fel az OTP Banknál ház építésre kamattámogatásos hitelt. Kötöttünk szerződést, hogy amennyiben gyermekünk születik, akkor az 1. gyermek után 500.000 Ft., 2. gyermek után 1.000.000 Ft. stb. szociálpolitikai támogatást kapunk. Előre nem szerződtünk gyermekre, és nem kértük előre a szocpolt, mert nem tudtuk, hogy mikor lesz esedékes a gyermekvállalás nálunk. 2005-ben megszületett az 1. gyermekünk, ami után meg is kaptuk az 500.000 Ft.-ot. 2001. októberére várom 2. gyermekünket. Létezik olyan, hogy az OTP Bank egyoldalúan a meglévő szerződést módosítja, mivel 2009-ben megszűnt a szocpol, és már nem fizeti ki a 2. gyermek után járó 1 millió Ft. szociálpolitikai támogatást? Vagy az érvényben lévő szerződés alapján ki kell majd fizetni a pénzt?

Köszönöm válaszát!

Üdvözlettel Horváth Anita

Kedves Anita!

A lakásépítési kedvezményt – szocpolt – utólag azok igényelhetik, akik az új lakóház építésére vonatkozó hitelszerződésüket a vissza nem térítendő állami támogatások megszűntetése előtt, vagyis 2009. június 30-ig megkötötték. Mivel Önök 2002-ben kötötték a kölcsönszerződést, s az első gyermek után is megkapták már a támogatást, ezért a 2. gyermek után is megilleti Önöket, függetlenül attól, hogy a 2. gyermek 2009. július 1. után születik.

Összegét tekintve azonos a 2002-ben érvényben lévő szocpol támogatás összegével, mely elsősorban a fennálló tartozás csökkentésére vehető igénybe.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

9 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

sziasztok én nem tudom hogy sikerülni e fog a szocpol de mejd meg látjuk mert most jol jönne mert két szép gyermekem van sajnos az egy és fél honapos gyermekem nagyon beteg korházban van 🙁 a másik is beteges meg jo lenne új butorokat is venni a lakásunkba

Üdvözlöm.
2008-ban vettünk fel hitelt új lakásra, egy hat lakásos társasházban. A szocpolt nem igényeltük akkor, mivel nem voltunk még házasok. Közben esküvő is volt, megszületett az első gyermekünk 2012-ben, és idén várjuk a másodikat.
Érdeklődnék, hogy ilyen esetben van-e lehetőség még erre az ingatlanra utólagos szocpolra, vagy másikra esetleg?

2002-ben vettünk fel hitelt új ház építésére. 2010-ben született gyermekünk után 2011. évben a fennálló hitelből levonták az egy gyermekre jutó szocpol összegét. Remélhetőleg 2014-ben ismét születni fog gyermekünk. Érdeklődni szeretnék, hogy ez esetben mekkora összegre számíthatunk 1 illetve 2 gyermek születése esetén?

2005-ben vásároltam használt lakást. Önerőm készpénz 30.000 Ft-ot adtam és akkor 2 gyerekre kaptam 1,2 millió támogatást, hitel nincs a lakásomon. Megszületett a 3. gyerek 2012. 06. 19-én. Igényelhetném rá bővítésre egy szobával vagy felújításra? Ha lehet, legyen szíves már, hogy ez mennyi lenne.

2008-ban építettünk egy családi házat, az előző társasházi lakásra a 2001-ben született gyermekre igénybe vettük a szocpolt, ezt át is vezették a családi házra, amikor kész lett. A kölcsönszerződés is 2008-as. 2010-ben megszületett a második gyermek. Ezért szeretnénk igénybe venni az utána járó kedvezményt. A csavar ott van, hogy az eredeti 2008-as közjegyzői okiratban szereplő építési költség 17 millió, ami meghaladja a 2,5 szoba utáni 16,5 millió méltányolható lakásigényt. 2011. 06. hónapban csináltattam egy tervmódosítást, amiben egy falat kellett áthelyezni, így már 3 szoba van, és belefér a méltányolható lakásigénybe. Vajon így is jár a szocpol, vagy a második gyermek születésének időpontjában meglévő állapotot kell figyelembe venni?
Válaszát előre is köszönöm..