Tisztelt Szakértő!

Bonyolult a helyzetünk, szeretnénk mi is igényelni szocpolt 2015-ben, ha lehetséges.

Feltételeink:
Házastársak vagyunk, két kicsi gyerekünk van. 2013-ban elkezdtük a tetőtér beépítést, azonban az anyagiak hiánya miatt félbemaradt. Tulajdonképpen a tető kész, de nincsenek szobák, falak, stb. semmi. Ezt szeretnénk befejezni, lehetőleg a támogatás igénybevételével. A saját ingatlanunkon kívül (sajátunknak fele-fele arányban vagyunk tulajdonosai) férjemnek öröklésből van 1/2 ingatlan tulajdona, amin édesanyjának van haszonélvezeti joga. Nekem pedig 1/8-ad van édesanyám lakásából, amiben ő lakik, már nagyon régen (kb. 30 éve) apukám ajándékozta nekem. Férjem idén tölti a 40-et, de ha jól értelmeztem, a meglévő gyerekek esetén nincs korhatár.

Jogosultak vagyunk a támogatásra a fentiek alapján?

Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel:
Via

Kedves Via!

A július 1-től hatályos kormányrendelet, mely lehetővé teszi lakásbővítés, tetőtér-beépítés esetén a Családok otthonteremtési kedvezményének (CSOK) igénybevételét, rögzíti, hogy csak a kedvezmény iránti kérelem benyújtásának időpontját követően megkezdett bővítési munkálatok esetén lehet jogosult a támogatott személy a CSOK-ra. Ennek értelmében a 2013-ban megkezdett tetőtér-beépítés további munkálataihoz véleményünk szerint nem tudják igénybe venni a gyermekek után járó támogatást. (A 40 éves életkor valóban nem jelentene akadályt, mivel meglévő gyermekek után igényelnék a támogatást.)

A bővítési munkálatok elvégzéséhez lakáscélú jelzáloghitelt, ezen belül is piaci kamatozású kölcsönt vehetnének fel. Államilag támogatott bővítési hitel igénylésénél szintén feltétel, hogy a támogatott hitel iránti kérelem benyújtásakor még meg nem kezdett munkálatokhoz kérhető. A hiteligényléshez érvényes bővítési engedéllyel kell rendelkezni és költségvetést kell benyújtani a tetőtér-beépítés költségeiről. A kölcsönt szakaszosan, készültségi foknak megfelelően folyósítja a bank. A ház bővítést követő értékétől függően akár a tetőtér-beépítés hátralevő teljes költsége felvehető hitelként.

A piaci kamatozású lakáshiteleket forint alapon nyújtják a bankok, viszonylag hosszú, akár 30 éves futamidővel is. Azt, hogy az Önöknek szükséges összeg után mennyit kellene havonta fizetni a választott futamidőre, online lakáshitel kalkulátorunk segítségével számolhatja ki. Igény esetén Szakértőink készséggel készítenek Önöknek személyre szabott, díjmentes hitelajánlatot is. Ehhez online ajánlatkérő adatlapunk kitöltése szükséges.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

19 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Tisztelt Hitelnet!
Érdeklődni szeretnénk, hogy külföldi munkaviszonnyal utólag is igénybe vehetnénk-e a CSOK-ot lakásbővítésre, ha még nincs használatbavételi engedély? Nyáron elutasították kérelmünket, mivel külföldön dolgozok, a feleségem pedig utánam van biztosítva. Így önerővel és hitel segítségével megkezdtük a bővítést, 42 m2-rel bővítjük meglévő ingatlanunkat, mely 102 m2-es lesz. A bővítés kb.70%-nál tart. 2 gyerekünk van, én pedig megszakítás nélkül 3 éve dolgozok külföldön.
Válaszukat előre is köszönöm!
Tisztelettel.
Ádám

Tisztelt Hölgyem/Uram!
Jogosultak vagyunk CSOK-ra?
Lakóépületünkhöz a melléképület hozzá van építve. A melléképület úgy van kialakítva (meg van emelve a falazat), hogy alkalmas legyen tetőtéri beépítésre, lakószoba kialakítására (Kb.: 20 m2-nyi terület). Jelenlegi készenléti állapota: tető van rajta, ablakok beépítve, főépületből lépcső vezet fel, mely ajtóval van lezárva. 3 kiskorú gyermekünk van, és egyikükre sem vettünk igénybe támogatást. A melléképület régi építésű, még a meglévő palatetőt is le kellene cserélni a kialakítandó szoba lakhatóvá tételéhez.
Kérdés: Jogosult vagyok-e, és ha igen, milyen mértékű támogatásra?
Köszönettel: Judit

Tisztelt Hölgyem/Uram!
Jogosultak vagyunk a CSOk-ra?
A bővítendő lakóépülethez hozzá volt építve melléképület (pajta és istálló). Az építési tervben szerepelt ezek lebontása. Ezt lebontottuk. Magához a lakóépülethez nem nyúltunk hozzá. Helyükre szeretnénk építeni egy szobát és egy nappalit, ezzel bővítenénk a meglévő lakóépületet.
Kérdésem: Az építkezés még nem kezdődött meg, csak bontás volt. Jogosultak vagyunk-e a CSOK-ra? (Jelenleg 37 hetes terhes vagyok.)
Köszönettel: Marika

CSOK-ot szeretnék igénybe venni. Van építési engedély, tervrajz. Az alapok és a szerelőbeton már két éve elkészült a pince állapot megóvása miatt. A tájékoztatóban olvasom, hogy csak a benyújtást követően megkezdett munkálatokra igényelhető a támogatás. Az alap miatt igényelhetem a támogatást, vagy csak a további munkálatokra, vagy semmire!
Köszönettel: Attila

Tisztelt Hitelnet.hu!
Érdeklődnénk, hogy tetőtér beépítéshez igénybe tudnánk-e venni a CSOK-ot?
Van egy családi házunk, aminek fele-fele arányban vagyunk a tulajdonosai. Tavaly lecseréltük a tetőt és azt szeretnénk beépíteni. Mostani hasznos alapterületünk 100 m2 körül van, amiben 2 lakószoba van. A tetőtérben is ki tudnánk alakítani két szobát. Férjem 44 éves, én 39. Van három kiskorú gyermekünk 7,9,11 évesek.
Köszönettel: Betti

Tisztelt Tanácsadó!
Szeretnénk a párommal házat vásárolni – illetve elcserélni jelenlegi lakásunkat ráfizetéssel. Az eddigiek alapján számomra úgy tűnik, hogy csere esetén nem vehető igénybe a szocpol, viszont bővítésre igen, így ez után érdeklődnék, ugyanis a vásárolni kívánt ház tetőterének beépítését a korábbi tulaj megkezdte, azonban csak a tető megemeléséig és egy teraszajtó berakásáig jutott. Mi teljesen új (és más) tervek alapján szeretnénk beépíteni a teret. A kérdésem így az volna, hogy az új tervvel volna lehetőségünk szocpolt (CSOk-ot) és hitelt igényelni?
Válaszát előre is köszönöm!

Köszönöm!

Tisztelt Hitelnet.hu!
Tetőtér beépítéssel szeretnénk bővíteni családi házunkat, mely jelenleg 78 m2 hasznos alapterületű. 2 kicsi gyermekünk van, a bővítéssel 23 m2-el nőne meg a hasznos alapterület (1.9 m feletti). A kérdésem az, hogy az igénybe vehető támogatás kiszámításánál a jelenlegi, vagy a bővítéssel elérni kívánt alapterületet kell-e figyelembe venni?
Köszönettel,
Üdv: Albert

Mindketten 40 év felettiek vagyunk. 2008-ban vettünk fel hitelt, akkor kezdtünk építkezni. A 45 nm meglevő lakáshoz földszint + tetőtér. Földszintre csak ideglenes lakhatási van. A tetőtérhez nincs lakhatási engedély, csak szerkezetkész.
Három gyermekem van, 2009-ben, 2011-ben, 2014-ben születtek. Szocpolt nem előlegeztek meg.
Meg szeretném kérdezni, hogy utólag lehet-e kérni?

Párommal közös gyerkőcöt vállalunk a közeljövőben. Nekem az előző kapcsolatomból született 2 gyermekem, utánuk ezt a lehetőséget nem vettem igénybe. Párom szülői házban tetőtér beépítést 6 éve kezdeményezte. Testvérét kifizetve, személyi kölcsönt vett fel erre. Közjegyzői papír készült a hagyatékról mármint, hogy a lakás tulajdona rá száll. Most szeretnénk bővíteni, korszerűsíteni. Tanácsot kérnék, hogy miként tudnánk a gyerekek után ezt igénybe venni, illetve jelen helyzetben mik a lehetőségek!
Nagyon szépen köszönöm!
Üdv.: Eszter