T. Hitelnet!
2006-ban Ft alapú hitellel új ház építésre 2,4 M Ft megelőlegező szocpolt vettünk fel 1 meglévő és 1 vállalt gyerekre. 2008-ban megszületett a 2. Gyermek, 2010-ben jött a 3. és 2013-ban született a 4. Gyermekünk.
A lakás az eredeti terv szerint is 2 ütemben épült, anyagi erő akkor az első ütem 56 nm-ére volt, az építési engedélyben jelezve, hogy a későbbi bővíthetőségért 110 nm alappal épül a ház. 2011-ben sikerült az eredeti hitelt teljesen visszafizetni. Akkor nem mondták, hogy csökkenthető a tartozás a 3. Gyerek szocpoljával, talán nem is volt ez 2011 januárjában még letisztázva. A lakás 1 + 2 fél szobás.
Kérdésem, hogy utólag érdemes-e az akkori hitelem visszafizetési feltételeit a 3. Gyerek szocpoljával módosíttatni, vagy az eredeti terveknek megfelelően az építés folytatásához igényelhető-e most a 3-4. Gyerekre szocpol? Ha igen, kell-e ehhez most új hitelt felvenni, vagy hitelfelvétel nélkül is jár-e a szocpol?
Köszönöm!
Balázs
Kedves Balázs!
Utólag nincs lehetőség az egykori építési hitel utólagos szocpol miatti módosítására, hiszen az már egy visszafizetett kölcsön, lezárult hitelügylet. Ha 2006-ban kötöttek szerződést, az akkori jogszabályok elvileg lehetővé teszik a később született gyermekek utáni támogatás utólagos igénylésének lehetőségét, fennálló hiteltartozás esetén. Amennyiben még az építési hitel visszafizetése előtt kérték volna a 3. gyermek utáni támogatást, valószínűleg akkor sem lettek volna jogosultak rá, mivel a jogosultság megállapításánál vizsgálni kell a méltányolható lakásigényt. 5 együttköltöző esetén pedig akkor felelnek meg a méltányolható lakásigény feltételeinek, ha a lakószobák száma legalább 2,5. Mivel az Önök lakása jelenleg összesen 2 szobás, ezért véleményünk szerint a 3. gyermek után nem járt volna az utólagos szocpol.
A szocpoligénylés feltételei időközben megváltoztak. Lakásbővítésre jelenleg nem jár a támogatás. Ha az építési engedély alapján új lakóház II. üteméhez szeretnék igénybe venni a szocpolt a 3. és 4. gyermek után, akkor az lehet a probléma, hogy az építési engedélyük 2010. január 1. előtti. A hatályos szocpolrendelet szerint azonban a lakásépítési támogatás jelenleg csak olyan építkezéshez vehető igénybe, melynek építési engedélyét 2010. január 1. után adták ki. Jogosultság esetén egyébkét a szocpol hitel nélkül is igénybe vehető.