Tisztelt Tanácsadó!

A férjemmel Baranya megyében tervezzük egy 57 m2-es használt panel lakás megvásárlását. Van önerőnk, előtakarékoskodtunk a Fundamentánál és a helyi önkormányzat is ad első lakáshoz jutási támogatást. 2013. 01. 19-én született meg első gyermekünk.

A kérdésem az lenne, hogy igényelhetünk-e félszocpolt, ha igen, milyen összegben?
Ha vállalnánk második gyermeket, akkor mennyi támogatást kapnánk, illetve hány éven belül kellene vállalnunk a második gyermeket?

Egyikünknek sincs semmiféle tartozása, és mind a ketten határozatlan idejű munkaszerződéssel állunk alkalmazásban (én az igazságszolgáltatás területén, a férjem pedig a szociális szférában).

Köszönöm válaszát.
Üdvözlettel:
Boglárka

Kedves Boglárka!

Félszocpol igénylésére a jelenleg érvényben lévő kormányrendelet szerint nincs lehetőség. A használt lakás vásárlásához nyújtható félszocpol újbóli bevezetése tervben van, ám a vonatkozó törvényjavaslat elfogadásáról még nincs információnk, így a támogatás várható összegéről sem tudunk egyelőre pontos felvilágosítást adni. Arról, ami információ a félszocpol összegéről a tervezet alapján rendelkezésre áll, IDE kattintva olvashat bővebben.

Megelőlegező szocpol igénylésére egyelőre csak újépítésű lakás vásárlása és új lakóház építése esetén van lehetőség. Ekkor a vállalt gyermeknek 4 éven belül kellene megszületnie. Az utána járó támogatás összege az új lakás hasznos alapterülete és az épület energetikai minősítése alapján határozható meg. A félszocpolra vonatkozó tervezet nem tartalmazza, hogy használt lakás vásárlása esetén is lesz lehetőség a támogatás igénylésére vállalt gyermek után.

A félszocpol igénylési feltételeiről bővebb információval a vonatkozó törvény kihirdetése után fogunk rendelkezni, melyről honlapunkon is beszámolunk majd, ezért kérjük, kövesse a témával kapcsolatos új bejegyzéseinket!

Használt lakás vásárlásához már jelenleg is igényelhető állami kamattámogatású lakásvásárlási hitel, ha szükség van banki finanszírozásra. A forint alapon elérhető lakáshitel futamidejének első öt évében az állam kamattámogatást biztosít a havi törlesztő részlet megfizetéséhez. Amennyiben erről a lehetőségről bővebben szeretne olvasni, kérjük, kattintson IDE.

Ha személyre szólóan is tájékozódni kíván a támogatott lakásvásárlási hitellehetőségekről, kérjük, töltse ki online ajánlatkérő adatlapunkat, mely alapján Szakértőink személyre szóló, díjmentes hitelajánlatot készítenek Önöknek!





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

125 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

A félszocpolt szeretnénk igényelni, de a házat a gyerekekre íratnánk, lehetséges?

2 gyermekem van, igénybe tudom-e venni a szocpolt használt ingatlan vásárláshoz?

Jó napot!
3 gyerekem 12, 8 és 2 évesek. Szeretnék megvásárolni egy családi házat Érden. Nagyon tetszik és a tulajdonos részletfizetési szerződéssel adná el 60 hónapra havi 150.000 forintért. Ebben szeretnénk segítséget kérni, felhasználni a félszocpolt, amit előlegként adnánk a tulajnak, így csökkenne a havi törlesztésünk 100.000 forintra.
Kérem írjon, hogy mik az esélyeink.
Köszönettel.
Katalin

Tisztelt Cím!
Lakást szeretnénk vásárolni férjemmel. Kettő kislányunk van (ikrek) 1 évesek és állapotos kismama vagyok. Használt lakásra gondoltunk, szocpolt szeretnénk igénybe venni.
Kérdésem az lenne, mik a feltételek?
Köszönettel.

Használt házat szeretnék venni és átépíteni egy kicsike faluban. Erre be lehet-e adni a szocpolt úgy, hogy még gyesen vagyok egy 6 hónapos kisfiúval? Eegyedül nevelem és szükségem lenne a házra, mert sokan élünk együtt és kevés a hely.
Nagyon megköszönném, ha tudnának valahogy segíteni!

Tisztelt Szakértők!!
Válás után vagyok. Két 18 év alatti gyermeket nevelek egyedül, az egyik gyermekem 15 éves és halmozottan sérült.
A volt férjem házát árverezik és ez azt is jelenti, hogy az állandó lakcímünk megszűnik. Van-e esélyem rövid időn belül, hogy szocpolt vegyek föl használt olcsó lakásra, 46 évesen? Nincs lakás hányadom, sem lakás a nevemen, mert nincs nekünk, a ház a volt férjé teljesen, (aki most is az elmegyógyintézet kezeltje, skizofrén ), mert az apja verte! Nem kértem el semmijét, mert befolyásos emberek.
Vagy hogyan igényelhetem, jár-e vagy nem?
Nagyon kérem valahogyan segítsenek!

IX. kerületi önkormányzati lakásunkból bontás miatt el kell költözni. Csepelen találtam lakást. Egyedülálló kétgyerekes anya vagyok. Kiskorú gyerekeimre szeretném a lakást megvásárolni haszonélvezeti jogommal terhelten. Állandó munkaviszonyom van. Keresetem minimálbér. Egyedülállóként gyerekeimet egyedül nevelem. A vételárat az önkormányzattól kapott összegből fizetem ki kölcsön igénylése nélkül.

Jó napot!
Érdeklődni szeretnék, hogy használt lakás vásárlása esetén a két gyermek után a szocpolt be számítják-e önerőnek, és ezt az összeget lehet-e ügyintézésre is fordítani?
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel: Tibor

Tisztelt Szakértő!
Használt lakást készülünk vásárolni. Teljesen elvesztünk az interneten fellelhető információkban.
Kérdésem az lenne, hogy jár-e nekünk a félszocpol és ha igen, akkor a vásárlás előtt vagy után kell igényelnem? Az összeg gondolom a gyermekek számától függ. Jelenleg egy gyermekünk van, de tervezzük még 2. esetleg 3. gyermek születését.
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel: Mónika

Használt ingatlant szeretnék vásárolni. Hol lehet intézni a szocpolt?

Tisztelt uram!
Azt szeretném kérdezni, hogy egyedülállóként igénybe tudnám-e venni majd a félszocpolt, van 2 gyermekem?

Azt szeretném kérdezni, kell-e önerő a szocpol igényléshez? Házat szeretnék vásárolni! Van két gyermekem! A ház ára 4,5 millió forint, de le kell tenni 1,2 millió forintot előre, utána havi 25.000 forintot kell fizetni! Azt szeretném megkérdezni, erre adnak-e támogatást, de olyat, amit nem kell visszafizetni?

Jó napot!
Kérdezném használt lakást szeretnék venni a szocpol segítségével, de nincs benne víz, se gáz. Szeretnénk a párommal a lakást, valamint megtudni, menyit kapnánk a lakásra a szocpol által. Van egy gyermekünk, dolgozom, meg van a 180 napos jogviszonyunk.

3 gyermek van. Nincs munkahelyem, hanem gyeten vagyok. Én hogy igényelhetem a szocpolt, mivel se pénzem, de szeretnék lakást.

34 éves egyedülálló nő vagyok, van egy 15 éves gyermekem. Az ingatlanomat 2012-ben sajnos devizahitelem miatt el kellett adnom. A kérdésem az lenne, hogy használt lakásra igénybe tudom venni a fél szocpolt? 2000-ben már volt tanácsi lakásom (amit megvásároltam részletre) és 2012-ben adtam el, sajnos a hitelemet nem tudtam fizetni. A szocpolt eddig még nem vettem igénybe és úgy hallottam, hogy ez év végéig még nekem jár ez a kedvezmény.
Kérem gyors válaszukat.
Köszönöm.

Jó napot kívánok.
Klaudia vagyok. 19 éves. Szocpolt szeretném igénybe venni. Van egy 7 hónapos kisfiam. És várandós vagyok a másodikkal. A házat már kinéztük. Ha lehet, akár még vállalnánk is.
Kérem tájékoztasson, hogy mi kell hozzá. A lakás használt, de víz, villany, gáz, fürdőszoba, van. 2 szoba, nappali konyha + nyári szállás és melléképületek, pince a ház alatt stb.
Kérem tájékoztasson.

Üdv!
Két kérdésem lenne, az első, hogy egyedülálló anya kaphat-e már szocpolt használt házra?
Illetve, hogy Friss házasok szintén használt lakásra tudnak-e szocpolt igényelni, illetve, hogyha ez nem lehetséges, akkor a kamattámogatott lakáshitelen kívül kapnak valami támogatást?

Használt házvásárlásra 1 gyerek után (2. gyerek tervbe van véve), már az éltársammal 2 éve együtt vagyunk, megkaphatnánk-e a szocpolt? A házban van két szoba, konyha, fürdő, stb. A ház ára 500.000 Ft!

Jó napot kívánok!
Nekem annyi lenne a kérdésem, hogy két gyerekem van, élettársam és használt lakásra szeretném megigényelni a szocpolt, de nincs bejelentett munkahelyem, de önerővel rendelkezem. Ha biztosat tudnának mondani, megköszönöm.

Helló
Párommal szeretnénk kivenni a szocpolt 2 gyermek lakásvásárlásra. Ki tudnánk-e venni? Annyi lenne a kérdésem, hogy úgy érdemes-e elkezdeni, ha a párom 3 hónapig 4 órában volt bejelentve, de most 1 hónapja 8 órában van. Várjuk meg ezt a 3 hónapot 8 órában?

Tisztelt Hitelnet!
A vásárolt lakásunk az (egész társasház) eredetileg irodák voltak, teljes felújításon és átalakításon esett át és az idén kapott használatbavételi engedélyt (lassan már lakásoknak lesznek bejegyezve a földhivatalnál), így már benne lakunk. Még nem fizettük ki a teljes vételi összeget. Kaphatunk-e szocpolt? Én 41 éves vagyok, az élettársam 36 és van egy 4 éves gyermekünk. Mindketten dolgozunk.

38 éves vagyok, két gyermekem van, 6 és 15 évesek! Szeretnék venni egy lakást. Jár-e a félszocpol?
Köszönettel!

Tisztelt Hitelnet.
Családi házban élünk 9 éve. Korszerűsíteni szeretnénk illetve tető cserére igénybe lehet-e venni? A férjem elmúlt 40 éves, neki van munkaviszonya, én még nem töltöttem be a 40.-t, főállású anya vagyok és van 3 gyerekünk. A legnagyobb elmúlt 18 éves, de nappali tagozatra jár. Szeretnénk a szocpolt igénybe venni. Jogosultak vagyunk rá?
Válaszukat köszönöm.

Tisztelt hitelnet.
Mikor várható a használt lakásra szocpol támogatás?

Vidéken szeretnék lakást vásárolni és négy kiskorú gyermekem van és a szocpol igényléssel szeretnék lakást vásárolni.
Milyen leheltség volna, hogy a részemre a most megfelelő lakást tudnám meg vásárolni.

Tisztelt hitelnet!
Nem értem ezt most. Azt hitegették, hogy van lehetőség használt házat venni szocpolra. Most meg csak annyit mondanak, hogy nem. Akkor most mi is van? Van szocpol vagy nincs? Vagy csak hitegetik a népet?

Tisztelt Tanácsadó!
Válófélben vagyok. Hamarosan egyedül fogom nevelni két kiskorú gyermekünket (4 és 7 évesek). 6 órában dolgozom, bruttó bejelentett bérem 90e Ft. A válás után a férjem kifizet és a családom is segít, hogy elköltözhessünk. A vásárolandó lakás (használt) ára 24-26 millió Ft között lenne. Szükségem lenne minden nemű anyagi támogatásra, hogy banki hitelt csak minimálisan kelljen felvennem. Egyébként is maximum 2,65 milliót vehetek fel ilyen bér esetén.
Kérdésem, hogy kaphatok-e félszocpolt, ha igen mennyit?
Hol kell igényelni, mennyi az elbírálás átfutása?
Köszönettel,
Klára

Szép napot!
Érdeklődni szeretnék, van egy meglévő házunk, amit bővíteni szeretnénk, de van lakáshitelünk és három gyermekünk, akikre nem használtuk ki a szocpolt. Jogosultak lehetünk rá?
Köszönettel: Nikoletta

Jó napot!
Én azt szeretném kérdezni maguktól, hogy 2 gyermekem van és igénybe szeretném venni lakásvásárlásra, hogy most mi a teendő, ha én a 2 gyermek után járó szocpolból szeretnék használt lakást venni, de jó állapotú lakás, a gáz bent van a lakásban és a víz az udvaron, a szennyvizet pedig most csinálják. Sajnos a fürdő nincs bent a házban, de ahogy mondtam a víz az udvaron bent van.
Várom válaszukat.
Köszönöm.

Tisztelt Hitelnet!
28 éves egyedülálló anya vagyok, 2 gyermeket nevelek egyedül, egy 5 és 7 éveset! Szeretnék érdeklődni, van kilátásban egy használt lakás kedvező áron. Meg szeretném vásárolni, de munkahelyem nincs, gyesen vagyok a gyermekeimmel, mivel sajnos tartós beteg mind a kettő. Ki tudnám-e használni a szocpolt? Ha igen, akkor milyen feltételek kellenek hozzá? És mennyi összeget kapnák házvásárlásra?
Előre is köszönöm válaszát!!