Érdeklődni szeretnék, hogy mi a módja a szocpol igénylésének.

A férjemmel együtt mindketten 40 év alattiak vagyunk. 2 gyermekünk van, szeretnénk még egy gyermeket.

Újépítésű ingatlant vásárolnánk, ebben az évben kezdik meg az építését. "A" energia besorolású ikerház, hasznos terület nettó 140 nm.

180 napra visszamenőleg van mindkettőnknek egészségbiztosítása, köztartozásunk nincs. Jelenlegi lakásunkat eladjuk, az ebből származó teljes összeget beleforgatjuk az új lakás megvásárlásába. Hitelt nem szeretnénk felvenni, pont a szocpol összege hiányzik az új lakás vételárához.

Öröklés miatt férjemnek 25% tulajdon joga van egy másik ingatlanon. Államilag támogatott hitelt vettünk fel első lakásunk megvásárlásakor, mely 2013 augusztusában kerül kiegyenlítésre/visszafizetésre.

A fenti paraméterek ismeretében sikerrel pályázhatunk-e a szocpolra és ha igen, hogy lehet igénybe venni, hogyan kell elindítani a folyamatot?

Köszönettel:
Klára

Kedves Klára!

A leírtak alapján jogosultak lehetnek lakásépítési támogatás igénybevételére. Mivel 40 év alattiak és házasok, ezért megelőlegező szocpolt szintén igényelhetnek. A vissza nem térítendő támogatást tehát 3 gyermek után kérhetik. A meglévő gyermekek számától függetlenül maximum 2 gyermek vállalható. 1 gyermek vállalása esetén a "teljesítési idő" 4 év.

A lakásépítési támogatás akkor is igénybe vehető, ha a lakáscél hitel felvétele nélkül is megvalósítható. Ez esetben a szocpolügyintézés miatt ugyancsak a hitelintézetekhez lehet fordulni, ahol tájékoztatni fogják Önöket a szükséges dokumentumokról.

A szocpolkérelem új lakás vásárlása esetén az adásvételi szerződés megkötését követő 120 napon belül nyújtható be, s a támogatás a vételár kiegyenlítéséhez vehető igénybe.

A szocpoligénylésről további részleteket ITT talál.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

29 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Jó napot kívánok,
érdeklődni szeretnék, hogy három gyerekes család vagyunk és házasok, a nagyobbik gyerekünk leukémiával küzd három éve. Tudnánk igényelni a térítésmentes szocpolt lakásvásárlásra? Mindketten negyven év alattiak vagyunk.
Köszönettel.
Vilmos

Jó napot!
Nekem 3 gyermekem van és még szeretném kérdezni, hogy működik ez.

Jó napot!
Az a kérdésem volna, hogy én mint egyedülálló szülő 2 gyermekkel, s a harmadikat várva igényelhetek-e szocpolt használt lakásvásárlásra? S milyen feltételek kellenek hozzá?

Jó napot kívánok!
Én azt szeretném kérdezni, hogy megvan a hat hónap munkaviszonyom közmunkából. Két gyermekem van. Így ki tudom használni a szocpolt. Kérem hamar válaszoljanak, már nagyon sürgős.
Tisztelettel.
Alexandra

Üdv!

Szocpollal kapcsolatban szeretnék érdeklődni. Férjemmel három kisgyermeket nevelünk, mindketten dolgozunk és még mind a ketten 40 év alattiak vagyunk. Az lenne a kérdésem, hogy van a nevünkön egy ingatlan, ami üzletként van bejegyeztetve. Ennek az üzletnek a tetőterét szeretnénk beépíteni egy 70-80 m2-es lakásnak. Van-e lehetőség arra, hogy erre igényeljünk szocpolt? Az ingatlanra 2008-ban jelzáloghitelt vettünk fel. Ez nem akadály-e, hiszen úgy vettük igénybe, hogy magát az ingatlant, mint üzletet becsülték fel, most pedig azt szeretnénk, hogy a lakás külön bejegyzés alá kerüljön, és hitelt nem szeretnénk igényelni. A három gyermekünk után, milyen összeget lehetne igénybe venni?
Válaszát köszönöm.

Ha nem tőlük vásárolnám meg a leírt paraméterekkel megfelelnénk?
Előre is köszönöm.

Kedves szakértő!
Érdeklődnék, hogy szüleim nevén van egy lakás ami félig meddig kész van (tető alatt van, nyílászárók, aljzatbeton, külső vakolás hiányzik). A párommal élettársi viszonyban élek, van egy gyerekünk, de bevállalnánk még egy gyereket.
A lényeg, hogy gyesen van, én pedig közmunka programban dolgozok 1 hónapja. Ha elérem a 180 napot, akkor igényelhetem a szocpolt és megtudnám venni a fent említett lakást? Hitelt nem szeretnék és nem is tudnék felvenni, mert Bar listás vagyok. Megkapnánk-e így?
Ha igen, hol igényelhető?
Válaszát előre is köszönöm.

Kérdésem a következő: hová kell benyújtani a szocpoligénylést abban az esetben, ha nem akarunk hozzá hitelt felvenni?

Üdvözlet!
Gyakorlatilag év elején indult az új támogatási rendszer és 3 hónap elteltével csak az OTP-nél igényelhető (ott is csak 02.18-tól). Lehet tudni, hogy miért van ez, várható-e hogy más bankok is bevezetik?
Lehet-e összefüggés az „új” kamattámogatási rendszer (5 éves) és e között? Gondolok itt arra, hogy a 20 éves kamattámogatást ki akarják futtatni és csak az 5 éves lesz elérhető hamarosan?
Köszönettel: Csaba

A párom 43 éves, én 34. 3 gyermekünk van, mind a ketten dolgozunk, de saját lakásunk nincs. Használt lakást szeretnénk venni, szocpolra vagy banki hitelre lenne szükségünk. Szeretném megtudni van-e rá lehetőségünk.

Szeretném megtudni, hogy hol, miként és mi kell a szocpol igényléshez? Az én párom közmunka programban a vízügynél dolgozik, egy évre vették ki. Arra fel lehet venni? Meg nekem egy gyerekem van.
Köszönöm.

Üdvözlöm!
Azt szeretném megkérdezni, hogy szocpolt csak annál a banknál lehet igényelni, ahol a hitelszerződésünk van? Amennyiben az a bank nem köt az állammal szerződést, akkor elesünk a lehetőségtől?
Válaszát előre is köszönöm!
Timi

Nagyon nagy problémában vagyok! 3 gyermekem van és a jelenlegi házunkat elveszi a bank, mert nem tudtuk fizetni a jelzálogot.
Lehet nekünk még valamilyen formában igényelni a szocpolt?
Mert hát az lesz a nyáron, hogy fedél nélkül maradunk és milyen érdekesen ki találták a feltételeket. 2002-ben lakásnak kellett lenni és nagyobbra kellett cserélni, akkor azért nem tudtuk igényelni.
Köszönöm válaszukat.

Üdv.
Azzal a kérdéssel fordulok Önökhöz, hogy ha bar listán vagyok, igényelhetek-e szocpolt? Két gyermekem van, úton a harmadik, a hat hónap munka viszont nincs folyamatosan, mivel közmunkán vagyok. Feleségem jelenleg gyesen van. Van esetleg valami megoldás? Használt lakást szeretnénk.
Előre is köszönöm.

Tisztelt szakértő!
A kérdésem az lenne, hogy ha van 3 gyermekem, de csak határozott ideig szóló szerződésem van a jelenlegi cégnél. A feleségem anyaságin van (Gyet). Saját lakásunk nincs! Passzív BÁR-os vagyok sajnos! De a szocpolt kiszeretnénk használni. Hogyan lehetne így lakáshoz jutni!?
Várom válaszát!