Tisztelt Címzett!

A kérdésem a következő lenne. Előre is nagyon köszönöm a választ.
2015.03.25-én vásároltunk egy házat. Minden feltételnek megfelelünk a CSOK igényléséhez. DE 2015.03.25. az adásvételi szerződés dátuma, előtte a banknál előzetes információ kérés volt lakáshitellel, csok-kal kapcsolatban. Ekkor azt az infót kaptam a csokról, hogy senki nem tud semmit róla, az sem biztos, hogy lesz. Tehát ennek szellemében kötöttük a szerződést (már a tulajdonjogot is megkaptuk), hogy majd utólag igényeljük.

Kérdem én, hogy ebben az esetben hogyan tudom majd igényelni a csok-ot? Ha a szerződés kötésekor, ami beleesik a 120 napba, nem volt részletes (semmilyen komolyabb) infó az adminisztratív követelményekről, akkor mit tudok/kell tenni? A kormányrendeletben erre vonatkozó infó nincs. Vagy akkor miért nem írják azt, hogy csak a 07.01. után kötött adásvételi szerződéseket fogadják el? Ha ma kötném, akkor sem tudná egyik bank sem, az ügyfélszolgálat sem, senki, hogy pontosan mit kell beleírni. Milyen pénzügyi teljesítési határidővel, stb? Melyik az az eladó, aki eladja úgy ingatlanját, hogy az szerepel az szerződésben, hogy esetleg majd valamikor 4-5-6 hónap múlva kap meg 1,3 milliót a vételárból?

Nagyon kérem, hogy segítsenek, hiszen ez az egyetlen lehetőségünk van, hogy államtól egy kis segítséghez jussunk. Azt is nagyon megköszönném, ha javaslatot tudnak arra vonatkozóan adni, hogy ezzel a problémával hová fordulhatok.
Nagyon köszönöm!
Tisztelettel.
Viktória

Kedves Viktória!

A 2015. július elsejétől hatályos CSOK kormányrendeletről, az igénylés feltételeiről a hitelintézetek még valóban nem tudnak pontos tájékoztatást adni. A rendelkezések szerint a kedvezmény használt lakás vásárlásakor magához a vásárláshoz lesz igényelhető, ebből következően úgy értelmezzük, hogy a vételár kiegyenlítéséhez lehet majd igényelni, a lakás tulajdonjogának végleges megszerzése után, utólag viszont nem. Legalább is ez volt a gyakorlat a korábbi években elérhető Fiatalok otthonteremtési támogatásánál (FOT) is, amit szintén használt lakás vásárlásához lehetett igényelni. Éppen ezért a hozzánk forduló lakásvásárlóknak azt javasoljuk, hogy a teljes vételár ne kerüljön kiegyenlítésre a 2015. március 4. után már megköthető adásvételi szerződésekben.

A fizetési határidőt illetően ugyancsak a korábbi gyakorlatra tudunk hagyatkozni, jellemzően 1 hónapos ügyintézési idővel lehetett számolni. Véleményünk szerint a várhatóan jelentős számú CSOK kérelem miatt a beadástól számítva legalább 60 napos fizetési határidőt célszerű megadni az adásvételi szerződésben. Más kérdés, hogy valóban melyik eladó tud várni ennyit a vételár fennmaradó részére.

A kormányrendelet megalkotásában illetékes Nemzetgazdasági Minisztériumhoz fordulhat, hogy adott eset orvoslására lesz-e esetlegesen valamilyen megoldás vagy az ingatlan tényleges megszerzésével teljesen kizárták magukat a kedvezményből.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

10 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Tisztelt Hitelnet!
A kérdésem a következő:
1.430.00 forint Csok-ot szeretnénk igénybe venni használt családi ház vásárlására. Az adásvételi szerződésbe belefoglaltuk, hogy a Csok-ot kizárólag a lakóingatlanra szeretnénk igénybe venni. Később kiderült, hogy a tulajdoni lapon rendezetlen funkció szerepel. Kiderült, hogy a lakóingatlan rendben van, csak 1987-ben megépített garázzsal van probléma (rossz helyre építették). A térképmásolaton a garázs már fel van tüntetve. Építésügyi hivatal visszajelzése alapján (mivel hogy az építéstől számítva több mint 10 év eltelt) az épületet nem kell lebontani. A probléma ott van, hogy attól még a tulajdoni lapon nem fog rendezett jogállás szerepelni és így a Csok-ot nem lehet igénybe venni. Tudtommal a Csok a lakóingatlanra vonatkozik és a melléképületekre nem, ezért a kérdésem az, hogy méltányossági kérelem megírásával van esélyünk a Csok-ot megkapni?
Köszönöm megtisztelő válaszát!
Üdv.:
János

2015-04.07.-én lett megkötve a lakásvételi szerződés.
Kérdésem a következő lenne: beleesünk a 120 napba, de az ügyintézés miatt kicsúszhatunk-e mégis? Egy gyermek van.

2015. február 15.-én kötöttük a adásvételi szerződést, ezen a heten utalja a Fundamenta az eladónak az igényelt hitelt és így ki lesz fizetve a ház ára. Megkapjuk-e a hitelt? A bankokhoz be akartuk adni a csokra az igénylést, de senki se tudott információt adni ezzel kapcsolatban. Így aztán nem a mi hibánk, hogy nem tudtuk beadni az igénylést és kicsúsztunk a 120 napos határidőből.
Méltányossági kérelemmel megkaphatjuk-e a pénzt, ami nem kis összeg, 1.400.000 Ft.

Üdvözletem!
Az lenne a kérdésem, hogy vettem egy családi házat 2014. 07. 22-én, de a teljes vételár nem lett kifizetve. 2015. 12. 31.-ig kellene kifizetnem, akkor lép érvénybe a teljes szerződés. És az eladó a feleségem nagymamája, /aki közeli hozzátartozó vagy nem ebben az esetben?/ Így jogosult vagyok-e a csokra?

Meglévő lakásunkat szeretnénk nagyobbra cserélni CSOK igényléssel. A jelenlegi lakást 12 millió forintért értékesítenénk, venni pedig 12,5 millióért vennénk. Két gyermek után, 80 m2 felett, elvileg 1.300.000 Ft CSOK-ot kaphatnánk, viszont a régi lakás vételárát be kell forgatni. Mi történik ilyenkor, ha a két ingatlan ára között nincs annyi árkülönbség? Megtarthatom a régi lakás értékesítéséből származó többletet? Minél előbb szeretnénk lebonyolítani az üzletet. Mikor érdemes belekezdeni, hogy teljesüljenek az igénylés feltételei?
Köszönettel!