Tisztelt Hitelnet!

Van egy 3 éves kislányom az előző kapcsolatomból. Párommal szocpolt szeretnénk felvenni, de szeretnénk egy megelőlegezett szocpolt is.
Mi ennek a folyamata és mi szükséges hozzá?

Válaszukat előre is nagyon köszönöm.
Tisztelettel.
Nikolett

Kedves Nikolett!

Amit a szocpoligénylésről elöljáróban tudni kell az, hogy a támogatás jelenleg csak újépítésű lakóingatlanra vehető igénybe, vagyis szocpol akkor igényelhető, ha újonnan épített lakást vásárolnak vagy új házat építenek. Használt lakás vásárlása esetén nincsen lehetőség gyermekek utáni egy összegű támogatás igénybevételére.

A hatályos rendelkezések értelmében szocpolt 1 gyermek után nem nyújtanak a hitelintézetek. A jogosultsághoz legalább 2 gyermek szükséges, akik "vállalt" gyermekek is lehetnek. Ez az Önök esetében azt jelenti, hogy az eltartásukban lévő gyermek után - fenti lakáscélok egyike esetén - akkor kaphatnak szocpolt, ha vállalják legalább még egy gyermek 4 éven belüli megszületését. Ennek egyik alapfeltétele, hogy házasok legyenek. Élettársi kapcsolatban élő párok nem jogosultak megelőlegező szocpol igénybevételére. A házastársi viszony mellett további feltétel, hogy a megelőlegező szocpolkérelem benyújtásakor egyikük életkora sem haladja meg a 40. évet.

A vonatkozó jogszabály azt is meghatározza, hogy milyen egyéb követelményeknek kell megfelelni a jogosultsághoz. Erről honlapunkon részletes tájékoztató anyagot találnak. Ahhoz, hogy két gyermek után szocpolra legyenek jogosultak legalább 60 négyzetméter hasznos alapterületű lakóingatlant kell szerezniük, mely minimum "B" energetikai minősítéssel rendelkezik. A két gyermek után adható szocpol összegét a hasznos alapterület és az épület energiahatékonysága is befolyásolja.

A szocpol, illetve megelőlegező szocpolkérelem elindításához új lakás vásárlása esetén adásvételi szerződés, új ház építése esetén pedig jogerős építési engedély és a hozzátartozó tervdokumentáció és költségvetés szükséges. Továbbá a támogatott személyek közül legalább az egyik félnek rendelkeznie kell minimum 180 napos folyamatos biztosítási jogviszonnyal, melyet a OEP (Országos Egészségbiztosítási Pénztár) igazol és egyiküknek sem lehet köztartozása.

Amennyiben a lakásszerzéshez a támogatás mellett lakáshitelt is igénybe kívánnak venni, célszerű együtt intézni a kettőt. Ebben Szakértőink készséggel állnak rendelkezésükre. Online ajánlatkérés esetén személyre szabott lakáshitel ajánlatot készítenek Önöknek, majd díjmentesen lebonyolítják a teljes körű szocpol- és hitelügyletet!





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

8 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Kedves Cím!
Azt szeretném kérdezni, hogy igényelhet-e szocpol támogatást egy olyan család, ahol két lánytestvér él együtt, mindkettőjüknek egy gyermeke van, férje, élettársa egyiküknek sincs. Ha jól tájékozódtam, az igénylés feltétele minimum két gyermek ami így teljesülne.
Köszönöm a választ!
Üdv,
Janka

Tisztelt szakértő!
Szocpol felvétellel kapcsolatban szeretnék felvilágosítást kérni:
Férjemmel 2014 decemberében betöltjük a 40. életévünket. Jelenleg egy gyermekünk van. Szeretnénk a szocpol hitelt igénybe venni, de előreláthatólag csak néhány év múlva.
A kérdésünk az lenne, hogy építés vagy vásárlás nélkül az igény beadható-e ?
Köszönettel:
Zsuzsa

Van nekünk egy gyermekünk és szeretnénk olyan szocpolt megigényelni amiben meg van mondva, hogy mennyi év alatt kell még egy gyerek. Szeretnénk választ kapni hogyan működik az igénylés menete és kritériuma.
Várom válaszotok.
Köszönöm.

Jó napot kívánok!
Olyan kérdésem lenne, hogy éppen házat építünk, 70 nm-t, házasok vagyunk és 1 gyermekünk van, aki most 3 éves, mi 40 év alattiak.
Mi esetleg tudunk szocpolt felvenni, ha vállalunk még egy gyermeket?
Köszönöm.