Tisztelt Cím!

Elvált vagyok 3 gyermekkel. Kettő már nagykorú. A harmadik 8 éves. Két éve váltam el, és vettem egyedül (szülői segítséggel) a tehermentes lakásom. Értéke kb. 10-11 millió Ft. Szeretném eladni és egy kisebb családi házat venni, amely felújításra szorul.

Kérdésem:
Mivel a két nagyobb gyermekem után már 1989-ben felvettük a szocpolt (bevállaltunk két gyermeket 6 éven belül, ez akkor 200.000,- Ft volt), most igényelhetném-e a harmadik után?

Amikor várandós voltam vele 2003-ban (hat hónapos terhes), akkor vettünk közösen a volt férjemmel egy családi házat, amelyre akkor 8.800.000,- Ft hitelt vettünk fel az OTP-től. Az OTP akkor azt mondta, hogy mivel még nem született meg a gyermek, nem írják le a hitelből a rá járó szocpolt, mert a lakásvásárlási szerződést márciusban kötöttük (júniusban született). Közben elváltunk, eladtuk a házat, hitelt visszafizettük.

Most milyen lehetőségem lenne a szocpol érvényesítésére? 42 éves vagyok állandó munkahellyel. Talán kellene hitelt felvennem, amelyből lehetne érvényesíteni? Felújításra is jár?
Megtisztelő válaszát előre is köszönöm: Anikó

Kedves Anikó!

A 3. gyermek után igényelhető utólagos szocpolt - jogosultság esetén - a 2003-ban felvett lakáshitelből tudták volna utólag jóváíratni miután megszületett a gyermek. Azonban sem jelen állapotban, sem használt családi házra nem tudja igénybe venni. Továbbá a jelenleg hatályos szabályozás alapján 1 gyermek után nem is jár a támogatás.

A szocpoligénylés részletes feltételeit ITT olvashatja.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

16 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Tisztelt Uram/Hölgyem!
Lakásvásárláshoz 2008 februárban elváltként igénybe vettem államilag támogatott lakáshitelt, valamint szocpolt 2 gyermekem után. 2012. 06. hónapban született meg 3. gyermekem. Sajnos csak most hallottam az utólag igényelhető támogatásról, amit az ügyintéző szerint a gyerek születése után 60 napon belül lehet igényelni. Kerestem a határidőt a rendeletben, de én ilyet nem látok benne. Ön hogy tudja? Jár, vagy nem?
Köszönet!

Tisztelt Cím!
2009-ben vettünk egy használt lakást Otp jelzáloghitellel. Akkor volt a nagyobbik gyermekünk 1 éves. A szocpolt nem vettük igénybe. Azóta született még 3 gyermek. Én 38 éves vagyok, a férjem pedig januárban töltötte be a 40. évet. Azt szeretném megkérdezni, hogy utólagosan mi jogosultak lennénk-e a szocpolra, esetleg a fennmaradó hiteltartozás kiegyenlítésére? 2 millió forintot vettünk fel, a kamatok miatt még mindig van kb. annyi.

Tisztelt Cím!
2004-ben új építésű lakóparkban vettem lakást hitel segítségével. A hiteltartozásomat időközben (2008. november) rendeztem. 2009. októberében gyermekem született, feleségem jelenleg a második gyermekünkkel várandós.
Kérdésem, hogy jogosult vagyok-e utólagos szocpolra, ha fennálló lakáskölcsönöm 2008. év vége óta már nincsen?
Segítségüket előre köszönöm!
Tisztelettel: Péter

Tisztelt Cím!
2009 tavaszán 2 gyermekünk után vettünk fel lakásbővítésre félszocpolt. A pénzintézet és az Államkincstár nem engedélyezte akkor a hitel felvételét harmadik gyermekünk után, aki akkor már a pocakomban volt. 3. gyermekünk pontosan 1 héttel a szocpol megszüntetése után született. 3. gyermekünk után már nem kaptuk meg a félszocpolt. Méltánytalannak éreztük akkor is és most is a döntést. Lenne-e valamilyen módja 2012-ben 3. gyermekünk után is érvényesíteni a félszocpolt?
Megtisztelő válaszukat előre is köszönöm: Hajnal

Párommal 2009. júniusban vettünk egy újépítésű családi házat. Ehhez a meglévő gyermekünkön felül még egy gyermeket bevállaltunk, így megkaptuk a 2,4 m Ft szocpolt.
A kérdésem az lenne, hogy mivel a születendő gyermekünk ikerpár a harmadik gyermekre is jár-e a szocpol?
A hitelszerződést 2009 július előtt aláírtuk.
Köszönjük megtisztelő válaszukat.

Kedves Cím!
2009-ben vásároltunk lakást hitelre. Nem vettünk igénybe szocpolt.
Vagy 2012. december végén, vagy 2013 januárjában megszületik az első gyermekünk.
Kérdésem az lenne, hogy lehet így utólag szocpolt igénybe venni és azt a hitel előtörlesztésére fordítani?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdv.: Eni

Kedves Szakértő Úr/Nő!
Van egy régi parasztházam, amire 5 éve vállalati kölcsönt vettem fel. Azt szeretném kérdezni, hogy a negyedik gyerekre még nem vettem igénybe a szocpolt, igényelhetem-e, hogy ezt a hitelt kiegyenlítsem belőle? Tisztelettel: Péter

Üdvözlöm!
Segítséget szeretnék kérni szocpoligényléssel kapcsolatban. 2010 januárjában vettünk egy lakást, felújítottuk, két kisgyermekünk van, 1 és 2 évesek. Ebben az esetben igényelhetünk visszamenőlegesen támogatást?
Nagyon szépen köszönöm a segítségét.