Tisztelt Szakértő!

Szeretnénk lakóházunk tetőterében 1-2 szobát kialakítani. Férjemmel közös tulajdonban van, fele-fele arányban. Mindketten túl vagyunk a 40 éven, 47 és 48 évesek vagyunk. Három gyermekünk van, a harmadik gyermek után nem vettük igénybe a szocpolt, de lehet a másodikra sem.

Kérdésem a következő: honnan tudhatom meg, hogy már hány gyermekre vettem igénybe? 2002-ben építettük házunkat, a gyermekek később 2002-ben és 2003-ban születtek, a kisebbik 2005-ben.

A másik kérdésem ennek függvényében, hogy kaphatunk-e támogatást és kb. mennyit és mik a feltételek: pl. önerő hány százalék szükséges? Előbb utalják az összeget a meglévő dokumentumok felmutatásával vagy meg kell előlegezni és számlákkal igazolni?

Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Köszönettel: Rita

Kedves Rita!

Annak, hogy hány gyermek után kapták meg az utólagos támogatást, az utólagos szocpolszerződésben nézhet utána, illetve az érintett hitelintézet is tud Önnek felvilágosítást adni ez ügyben.

A bővítéshez azon gyermekek után vehetik igénybe a CSOK-ot, akik után korábban még nem kapták meg az utólagos szocpolt. Ezen gyermekek számán túl az alábbi két tényező határozza meg a CSOK összegét: a bővítést követő hasznos alapterület és az épület CSOK iránti kérelem benyújtásakor igazolt energetikai minősítése. Továbbá a vonatkozó kormányrendelet kimondja, hogy a bővítéshez adható kedvezmény összege nem haladhatja meg a hitelintézet által elfogadott költségvetés számlával igazolt összegének 50%-át, leegyszerűsítve: a költségvetés 35%-át. Az előző adatok, információk ismeretében Szakértőink készséggel tájékoztatják Önöket a konkrét támogatási összegről és annak függvényében a szükséges önerő mértékéről is! Minderről bővebben IDE kattintva tájékozódhat.

A támogatást készültségi fok arányosan utalják a hitelintézetek, az elért készültségi foknak megfelelő összegű számla bemutatásával, a rendelkezésre álló önerő beépítését követően. Lakásbővítés esetén kizárólag olyan számlát fogadnak el a hitelintézetek, melyek a CSOK iránti kérelem benyújtását követően kerültek kiállításra.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés
8 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Üdvözlet!
Meglevő lakásunkból szeretnénk egy kb. ugyanannyi értékű házat vásárolni. Egy kisgyermekünk van. Ha a házat szeretnem bővíteni, tetőtérrel ellátni, igényelhetek-e rá Csok-ot, ha a ház különben 1987-ben épült? Személyi feltételeknek a párom megfelel.
Köszönettel.
Mariann

Kedves Hitelnet!
A párommal van egy 80 nm-es lakásunk, melyet tetőtér beépítéssel szeretnénk bővíteni. Van 2 gyermekünk, soha nem vettünk még igénybe utánuk semmilyen támogatást. Mindketten elmúltunk 40 évesek, nem vagyunk házasok.
Kérdésem az lenne, igénybe tudjuk-e venni a csok-ot a tetőtér beépítéshez, és ha igen, milyen összegben?
Üdvözlettel:
Zsófia

Üdvözlet!
2013-ban vettünk hitelre egy kertes házat, annak a tetőterét szeretnénk megemelni és beépíteni 3 szobásnak + konyha + fürdő, akár külön bejáratúnak (a jelenlegi is 3 szobás). 3 gyermekünk van, de nem vagyunk házastársak, a tulajdonos én vagyok. Milyen feltételei lennének a CSOK-nak? Mennyi önerőnek kell lenni ehhez?
Köszönettel:
R.

Üdvözlöm!
Olyan kérdésem lenne, hogy van egy 150 nm2 alapterületű ingatlanunk, amelynek a hasznos alapterülete 90 nm2, a többi területen üzlethelyiség és raktár volt, már így vásároltuk. Külső bejáratú ami az üzlethelyiségként működött, azt szeretnénk átalakítani szobának. 2 gyermekünk van. Jár-e nekünk ez a kedvezmény?
Köszönöm válaszát.