Tisztelt Hitelnet!
Egy olyan házaspárról van szó, akik még nem rendelkeznek önálló lakástulajdonnal. Két gyermeküket nevelik és jelenleg, mint családtag a szülő otthonában élnek. Szocpolt még nem vettek igénybe. A férj idén 40 éves múlt, a feleség 32 éves. Gyermekeik 5 és 3 évesek.
A kérdésem az lenne, hogy a 35 éves korhatár ebben az esetben hogyan befolyásolja az igénylés lehetőségét? Ha az egyik fél még nem töltötte be a 35 évet, akkor van-e még lehetőség a szocpol igénybevételére és használt lakás vásárlásánál mekkora összeget lehet igényelni?
Válaszukat előre is megköszönöm!
Tisztelettel.
Nelli
Kedves Nelli!
Használt lakás vásárlásához a hatályos kormányrendelet értelmében nem igényelhető szocpol. A szocpol nyújtotta lehetőséget akkor tudja kihasználni a fent említett házaspár, ha új házat építenek vagy újépítésű lakóingatlant vásárolnak. Ekkor - mivel már megszületett és nem vállalt gyermekek után igényelnék a támogatást - nincsen életkorra vonatkozó korlátozás. Meglévő gyermekek esetén 40 felett is jogosultak lehetnek a támogatásra. (Megelőlegező szocpol igénylésénél kell figyelembe venni a 40 éves korhatárt. Ekkor a házastársak egyikének életkora sem lehet több 40 évnél az igénylés időpontjában. A 35 éves korhatár a használt lakás vásárlására igényelhető FOT (Fiatalok Otthonteremtési Támogatása) esetében volt meghatározó, de ezt a támogatási formát 2009. július 1-től megszüntették és azóta sem került újra bevezetésre.)
A jogosultság megállapításánál ugyancsak lényeges kérdés a meglévő lakástulajdon. Néhány kivételtől eltekintve az igénylők nevén nem lehet lakóingatlan. Mivel a szóban forgó házaspár a szülők otthonában él, ennek a feltételnek is megfelelnek.
A szocpol igénybevételének egyik módja lenne az is - amennyiben a szülői ingatlan családi ház, hogy annak tetőterében külön bejáratú, új lakást alakítanának ki. Ehhez igényelhető lenne a szocpol, melynek összege függ az építendő lakás hasznos alapterületétől, az épület energetikai minősítésétől és a gyermekszámtól. A szocpol összegéről IDE kattintva található részletes ismertető.
A szocpol feltételeiről, igényléséről honlapunkon bővebben is olvashat. Amennyiben az érintett házaspár a használt lakás mellett dönt, akkor ebben az esetben a vételár finanszírozása lakáshitellel történhet. Az elérhető lakásvásárlási hitelekről Szakértőink készséggel adnak pontos tájékoztatást, személyre szabott, díjmentes hitelajánlatot online ajánlatkérő nyomtatványunk kitöltése után!
További kérdés esetén készséggel állunk rendelkezésére!
Jó napot!
Én 45 éves vagyok és egyedül nevelem az 5 gyereket. Még nem vettem igénybe a szocpolt, nekem van esélyem?
Kedves hitelnet!
Én egy ötgyerekes Édesanya vagyok. Most 21-én töltőm a 40. évet, a párom már 41 éves. Korábban még szocpolnak hívták ezt a csokot. Én az akkori 2 gyerekre kihasználtam. Azóta 3 gyerek született. Már a gyerekek nagyok és kicsi a lakás hét főnek. Nagyobb házat szeretnénk vásárolni. 5 gyerekekből egy 19, 17 éves gyerek van, ők rájuk volt kihasználva. A 3 gyermekéről szeretnék egy nagyobb házat vásárolni vagy felújítást csinálni.
Kérdésem az lenne, hogy hogyan tehetném meg?
Üdvözlettel.
Erzsébet
Ha nem járnak iskolába a gyermekeim, akkor is lehet igényelni szocpolt?
Dzsenifer vagyok, 21 éves. Igénybe szeretném venni a csokot, de fekete listán vagyok. Így igényelhetem?
Érdeklődni szeretnék. Én most töltöm az 50-et, a férjem 54 éves.
Az lenne a kérdésem, hogy hitel nélkül csak a szocpolt igénybe lehet-e venni építésnél? 13 éves ikreim vannak, soha nem használtam még ki. Önkormányzati lakásban élünk.
Azt szeretném megtudni a szocpollal kapcsolatban, hogy ha használt lakást szeretnék vásárolni arra lehetne-e valamilyen hitelt felvenni, hogyha az a ház többe kerülne a megengedett összegnél?
Válaszát előre is köszönöm.
Egy olyan kérdésem van, hogy anyukám 43 éves és egyedül nevel 5 gyereket. Arra jár a szocpol?
Jó napot kívánok!
Férjem 45, én 41, 2 gyermek 14, 8 évesek, a fiam 22, nem nappalis, öröklött fél rész a férjemmé, másik a testvérié. Ilyenkor igényelhetünk csok-ot?
Köszönöm.
Én 42 éves, a feleségem 32 éves, egy 5 éves gyermekünk van! Egy 55 m2-es lakásban élünk, még van rajt hitel.
Érdeklőnék, hogy szocpol terén milyen lehetőségek vannak számunkra?
Felújítás, vagy egy használt újabb lakás, családi ház vásárláshoz igénybe vehető-e és mekkora összeg?
Várom mielőbbi válaszát!
Üdvözlettel: Tamás
40 éves múltam januárban. Élettársam van és egy 2,5 éves gyerekünk. Igénybe tudjuk venni az új szocpolt?
Úgy értem, hogy nem függ életkortól?
Előre is köszönöm a választ.
Azt szeretném kérdezni, ha van egy gyermekünk és a másik még nem született meg, arra is megkapjuk a szocpolt lakásbővítésre?
Tisztelt Hitelnet!
Férjem munkahelye szolgálati lakást biztosít nekünk már több mint 15 éve, amelyért minimális lakbért fizetünk. Én 45, a férjem 49 éves lesz az idén. Két gyermekünk van: 16 és 12 évesek.
Van egy kevés megtakarításunk, illetve egy hamarosan lejáró Fundamentánk. Ingatlan tulajdonunk egyikünknek sincs. ( csak két telek). Jogosultak lehetünk-e szocpolra?
Jó estét kívánok!
Gabriella vagyok és tudom már elég sokat írtam Önöknek. De mivel nagyon szeretném igénybe venni a szocpolt 3 gyermekemre míg lehet, ezzel kapcsolatban szeretnék még kérdezni valamit. A kérdésem az lenne, hogy ha jól értelmezem az utóbbi válaszukat, akkor nem muszáj, hogy a 20 éves lányom családi pótlékot kapjon, /mert csak addig jár/, hogy rá is megkapjam a szocpolt. Akkor elég, ha valamelyik iskolában tanul nappali tagozaton, de nem levelezőn?
Válaszukat és elnézésüket kérem, hogy annyit írok Önöknek!
Köszönöm!
Új házat szeretnénk építeni, de nem tudjuk, hogy jogosultak vagyunk-e felvenni a szocpolt, amit még soha sem vettünk igénybe. Két pici gyermekünk van, de egyikünk elmúlt már 41, a másikunk idén tölti a 40-et. Hány éves korig lehet felvenni a szocpolt és mennyit?
Tiszteletem!
Érdeklődnék, hogy egyedülálló (anyának) jár-e a félszocpol 40 évesen, egy 18 éves és egy 16 éves gyermekkel.
Köszönöm.
Tiszteletem: Henrietta
Azzal a kérdéssel fordulok önökhöz, hogy hány évesig vagyok jogosult a szocpolra?