Üdvözlöm!

Párommal építkezünk, az építési engedély 2010. január utáni. A belső munkálatok még teljes egészében hátra vannak, a ház áll, és a 0,6-os nyílászárók bent vannak. 38-as porotherm téglát használtunk a falakhoz és 10 cm-es szigetelést tervezünk. A ház bruttó 180 négyzetméter, ebből 36 a garázs és 20 a terasz. A födém könnyűszerkezetes, 15 cm-es üveggyapot szigeteléssel tervezve.

Még nem vagyunk összeházasodva, és gyermekünk sincs, de vállalnánk a házasságkötést és 2 gyermeket. Azt szeretném megtudni, hogy ezek alapján mekkora összegű lakásépítési támogatásra lennénk jogosultak, hol kell az igényünket jeleznünk és az egész eljárásnak mi a költségvonzata.

Köszönettel: Attila

Kedves Attila!

A lakásépítési támogatás összege a gyermekek számán és a hasznos alapterületen kívül a lakóház energetikai besorolásától is függ. Az energiaosztály meghatározásában azonban nem vagyunk illetékesek, így nem tudjuk megmondani, hogy a leírtak alapján az Önök lakóingatlana melyik energetikai kategóriába fog tartozni. Ennek megállapítása az épületek energetikai jellemzőinek maghatározásáról szóló miniszteri rendelet alapján készített energetikai számítással történik. Ez ügyben kérjük, forduljon az illetékes építési hatósághoz.

A szocpol konkrét összegéről IDE kattintva tájékozódhat. A táblázat a "B" (követelménynél jobb) kategóriába tartozó épületek esetén járó támogatási összeget tartalmazza. "A" energiaosztályú épület esetén 1,1-es, "A+" kategória esetén 1,2-es, míg alacsony energiafogyasztású lakóház esetén 1,3-as szorzót használhat a szocpol összegének kiszámításához.

Számszerűsítve mindezt 2 gyermek és 90 négyzetméternél nagyobb, ám 160 négyzetméternél kisebb, "B" energiaosztályú lakás esetén - mint, ahogy azt a táblázat is mutatja - 1.300.000.- Ft jár. "A" kategória esetén 1.430.000.- Ft-ra, "A+" minősítés esetén 1.560.000.- Ft-ra, míg alacsony energiafogyasztás esetén 1.690.000.- Ft-ra lehet számítani.

A lakásépítési támogatás a hitelintézeteknél lesz igényelhető, ám jelenleg még tart az erre vonatkozó eljárási rend kialakítása a bankoknál. Ha építési hitelt nem kívánnak igénybe venni, akkor célszerű ez ügyben a számlavezető pénzintézethez fordulni. Ilyen esetben a szocpolra való jogosultság elbírásáért a hitelintézet a támogatás összegének 1,5%-át, maximum 30 ezer forintot számolhat fel. Ez nem tartalmazza az értékbecslés és a helyszíni szemle díját.

Amennyiben építési hitelt is szeretnének igénybe venni, akkor a hitel és a szocpol ügyintézése egyszerre, ugyanazon banknál történik. Ebben az esetben a lakásépítési támogatásra való jogosultság elbírálásárét valamint folyósításáért nem számíthat fel külön díjat a pénzügyi intézmény.

Hiteligény esetén kérjük számoljon hitelkalkulátorunkkal majd töltse ki adatlapunkat és Hitelszakértőink tájékoztatni fogják a hitellehetőségekről. A hitelügyintézés mellett a szocpol ügyintézést is vállaljuk.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

28 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Kedves állam bácsi, aki bárlistás az igényelheti-e a szocpolt vagy építhet-e 2013-ban az új törvényekhez mérten? Sőt nagyon sok fiatal bárlistás barátom van, akik családosak, azoknak mit lehet tenni?

Tisztelt Hitelnet!
Érdeklődni szeretnék, hogy van-e már információjuk arról, hogy mikor készülnek el a pénzintézetek a termékükkel a támogatás igényléséhez?
Mely pénzintézeteknél lehet igényelni a támogatást?
Üdvözlettel: Balázs

Tisztelt szakértő!
Párommal májusban fogunk összeházasodni. Van már egy gyermekünk, egy kis házat szeretnénk vásárolni és ehhez igénybe szeretnénk venni a szocpolt. Párom stabil munkahellyel rendelkezik, én gyeden vagyok. Jelenleg albérletben lakunk. Tetőtér beépítésre igénybe lehet-e venni a szocpolt? Hol lehet vagy kitől lehet részletes tájékoztatást kérni arról, hogy a lehetőségeinkhez mérten milyen lakást tudunk venni?
Üdvözlettel, Ilona

Kedves szakértő!
Mi az a köztartozás? Bővebben kérném tájékoztatást.

Kedves szakértők!
Én azt szeretném megtudni, hogy mi számít új lakásnak? Hány éves a lakás?
Köszönöm.

Helló!
Azt szeretném megkérdezni, hogy hogyan jár ez az eljárás a szocpollal kapcsolatban? Nekem van 2 gyerekem és szeretnék házat venni. Semmilyen hitelem nincs és nincs saját ingatlanom.

Kedves szakértő!
Én anyaságin vagyok és egyedülálló vagyok. Négy gyerekem van, munkahelyem jelenleg nincs. A szocpolt szeretném igénybe venni lakásvásárlásra. Hogyan tudom igénybe venni a szocpolt?
Válaszát előre is köszönöm.

Van három gyerekem és a negyedikkel vagyok terhes. Szeretném igénybe venni a szocpolt, de bárlistán vagyok. Munkaviszonnyal rendelkezem, párom is dolgozik. Igénybe vehetem a szocpolt???

Friss házasok vagyunk, 40 év alattiak mindketten. Ingatlanfejlesztő Kft.-től készülünk nem új, de teljes körűen felújított első lakásunkat megvásárolni, és természetesen szeretnénk (vállalunk) gyermekeket (még nincsen).
Jár nekünk szocpol? Most vagy a későbbiekben várhatóan?

Egyedülálló 25 éves nő vagyok. 3 gyermekem van. Használt lakást szeretnék vásárolni és a feltételekről szeretnék érdeklődni. Mennyi munkaidő szükséges az igényléshez? Mennyi időt kell várni hogyha sikerül a szocpol igénylése?

Afelől szeretnék érdeklődni, hogy ha lakáshitelt szeretnénk felvenni, akkor a szocpolt elfogadja-e a bank önerőnek?

Tisztelt Tanácsadó!
Építési hitelbe beszámítható-e az új szocpol mint önerő? (Kettő gyermekünk van, támogatott építési hitelt vennénk fel.)
Köszönöm!

Fiam élettársi kapcsolatban él, van egy úgynevezett hozott gyermek, de ez év júliusában születik a közös gyermek. Családi házat szeretnének vásárolni szocpolos kölcsönnel. Milyen feltételeknek kell megfelelni? Részletes tájékoztatást legyenek szívesek adni. Stabil munkahellyel rendelkezik.

Ha használt lakást szeretnénk venni és még nincsen gyermek, én nem is tudom igénybe venni a szocpolt? Semmilyen támogatásra nem is számolhatok?