Tisztelt Szakértő!
Azzal a kérdéssel szeretnék Önhöz fordulni, hogy olvastuk a párommal, hogy júliustól lehet igényelni CSOK-ot. A jelenlegi felállás: A párommal élettársi kapcsolatban élünk, jelenleg van egy 1,5 éves gyermekünk, és szeretnénk még egyet bevállalni az idén. A párom 31 éves, én 38 leszek.
3 éve vásároltam Budapesten a XX. kerületben egy családi házat kb. 110 m2 alapterület. (ez csak az én nevemen van) Teljes tetőcserét szeretnénk végrehajtani az idén tetőtér beépítéssel, 2 kis lakrész (kb. 40-40 m2). Én rendelkezem másik ingatlannal (társasházi lakás)is a IV. kerületben, azon sajnos hitel van és albérletbe van kiadva. A páromnak is volt már ingatlan a nevén vidéken, de ő már eladta. Sajnos jelenleg neki van adótartozása, de azt 1-2 hónapon belül ki szeretnénk fizetni.
A kérdésem az lenne, hogy lehetséges-e nekünk is igényelni a CSOK-ot, és ha igen, akkor hol tudnám elkezdeni az igénylést?
Köszönettel: János
Kedves János!
Megelőlegező CSOK igénybevételére csak 40 év alatti házaspároknak van lehetőségük. Életkoruk alapján tehát igényelhetnének vállalt gyermek után is CSOK-ot, de a jogosultsághoz házasságot kell kötniük. Élettársi kapcsolatban az egy meglévő gyermekük után kaphatnak kedvezményt, s ha a későbbiekben megszületik a második gyermek, akkor utána utólagos CSOK-ra lehetnek jogosultak, melynek összege 400.000 Ft és kizárólag az adott lakáscél megvalósításához felvett lakáshitel csökkentésére fordítható. Ha nem kívánnak hitelt felvenni a bővítéshez, akkor ezzel a lehetőséggel nem tudnak majd élni.
Meglévő lakóház bővítése, tetőtér beépítése esetén a jogosultság egyik feltétele, hogy a bővítendő ingatlanban házastársak, élettársak esetén mindkét félnek legyen az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonjoga. Úgy, hogy 1/1-ben Ön a tulajdonosa a háznak, nem lehetnek jogosultak a CSOK-ra, a párjának is valamennyi tulajdonrészhez kellene jutnia már a CSOK kérelem benyújtása előtt. A vonatkozó kormányrendelet azt is kiköti, hogy az ingatlan hasznos alapterülete a bővítést követően nem lehet 160 m2-nél nagyobb. Ha a jelenlegi 110 m2 és összesen 80 m2-rel szeretnék bővíteni, akkor nem felelnek meg a méltányolható lakásigénynek. A jogosultsághoz a tetőtér hasznos alapterülete - adott esetben - nem lehet több 50 m2-nél.
Továbbá a CSOK törvény kimondja, hogy a bővítendő ingatlanon kívül az igénylőknek nem lehet egyéb lakástulajdonuk a kérelem benyújtásakor. Vannak bizonyos kivételek, melyek nem zárják ki a CSOK-ra való jogosultságot. Ezeket IDE kattintva ismerheti meg. Ha azonban vásárlás jogcímén szerezte a IV. kerületi lakását, az sajnos kizáró ok. A korábbi lakástulajdon nem jelent akadályt, ám amennyiben a lakás 5 éven belül került értékesítésre, akkor annak eladási árát is fel kell használni a bővítés bekerülési költségének kiegyenlítésére. A továbbforgatandó eladási ár bizonyos tételekkel csökkenthető - például a lakást terhelő hitelintézeti kölcsön visszafizetésére fordított összeggel.
A kedvezmény igénybevételének feltétele, hogy az igénylők 30 napnál nem régebbi dokumentummal igazolják, hogy köztartozásmentes adózók. Ha párja adótartozása megszűnik, akkor kiadható a nemleges adótartozás igazolás.