Kedves Hitelnet!

Kérdésem az volna, hogy mi az idén szeretnénk felújítani és bővíteni a házunkat. A házat 2011-ben vettük. Az eladónak fizettük ki tulajdonjog fenntartással szólt a szerződés, és mostanra lett kifizetve. Így a ház már a miénk 50-50%-os arányban, a férjemmel. Mi bővíteni és felújítani is szeretnénk a házat, amiben víz, szennyvíz, áram korszerűsítés, központi fűtés kiépítés, tetőcsere és egy plusz szoba hozzátoldása volna a cél. Illetve a toldandó rész helyén álló melléképület romjainak eltakarítása.

Kérdésem az volna, hogy az ezelőtti szocpolnál volt egy olyan feltétel, hogy ha toldásnál az első ház födémig vissza van szedve, akkor az olyannak minősül mintha egy új házat építenének.

1. Most ez a jelenlegi CSOK-nál hogyan valósul meg? Ha én szeretném teljesen visszaszedni az első házat úgy, hogy csak a falak maradjanak, akkor ezt beleszámítják?
2. Egy ilyen esetben az első ház felújítása is szerepelhet a papíron vagy csak a toldás?
3. Ha kész a ház, szeretnénk örökbe fogadni egy gyermeket, már egy saját gyermekünk van, még egy gyermeket szeretnénk, így szeretnénk felvenni 3 gyermekre a támogatást. Az örökbe fogadott gyermek is számít vagy csak a saját?
4. Ha felújítani és toldani is szeretnénk, mind a kettő szerepelhet a költségvetésben? Vagy csak a toldás?
5. Ebben az esetben mennyi támogatást igényelhetnénk? Az alapterület olyan 110 nm lenne bővítéssel egyben.

Köszönöm válaszukat.
Tisztelettel.
Zsuzsa

Kedves Zsuzsa!

1. A hatályos rendelkezések szerint új lakásnak minősül a meglévő épület vagy épületrész átalakítása kivételével: az alapozási munkáktól kezdődően teljes egészében újonnan épített, vagy emeletráépítéssel vagy tetőtér-beépítéssel megvalósuló, a lakhatás feltételeinek a vonatkozó jogszabályi követelmények szerint megfelelő lakóegység, amely elkészültét követően használatbavételi vagy hatósági bizonyítvánnyal igazolandó használatbavétel tudomásulvételi eljárásra köteles.

2. 2015. július 1. után lesz igényelhető a CSOK meglévő lakóépület legalább egy szobával történő bővítéséhez. A támogatást felújításhoz nem lehet igénybe venni.

3. Örökbefogadott gyermek után is igényelhető CSOK. Ha egy meglévő és két vállalt gyermek után szeretnék igénybe venni a CSOK-ot a bővítési munkálatok finanszírozásához, akkor a vonatkozó kormányrendelet értelmében a gyermekvállalás teljesítéseként kell elfogadni a támogatott személy által örökbefogadott gyermekét is. Vállalt gyermekek után akkor igényelhetik a CSOK-ot, ha a kérelem benyújtásáig egyikük sem tölti be a 40. életévét.

4. Véleményünk szerint a hitelintézet csak a bővítésre vonatkozó költségvetést veszi figyelembe az elbíráláskor.

5. A CSOK alapösszege 3 gyermek, 110 m2 hasznos alapterület esetén 2.000.000 Ft, de fontos megjegyezni, hogy bővítésnél a CSOK összege nem lehet több a hitelintézet által elfogadott költségvetés számlával igazolt összegének 50%-ánál.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés
8 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Tisztelt Hitelnet!
2013-ban vettünk egy családi házat a feleségemmel. Tulajdoni hányadunk 50-50%. A ház alapterülete ~100 m2, és a ház alatt egy ugyanekkora szuterénes pince/alagsor található. Második gyerekünk érkezése miatt szeretnénk egy kis vendégszobát, és egy fürdőt kialakítani az alagsorban. A szobának lenne egy ablaka is, így a természetes fény, illetve a szellőzés megoldható.
A kérdés, hogy ez bővítésnek minősülne-e, kaphatunk-e rá CSOK-ot?
Köszönettel.

Kedves Hitelnet!
Segítségüket kérem, hogy kiigazodjunk. Családi házban élek a férjemmel és négy közös gyermekünkkel. A jelenlegi tető 60 éves, ezért teljes cserére szorul. A tetőteret szeretnénk beépíteni 4 szobával, fürdőszobával, tető megemelése nélkül, csak beépíteni. A bővítéssel 100 nm feletti lesz a ház lakrésze.
Kérdésem, hogy milyen összegű csokot vehetünk igénybe, annak mekkora részéről kell számlát bemutatnunk és hogy a tető cseréjére is felhasználható-e a Csok?
Köszönöm szépen! Minden jót!

Kedves Hitelnet!
Vásároltunk férjemmel (1 gyermekünk van) 50-50%-os tulajdoni hányaddal egy használt családi házat, amely jelenleg egy szintes, szoba-konyha-fürdőszoba elrendezéssel. Fűtés kályhával volt megoldott. Szeretnénk ezt a házat felújítani és a tetőteret parapet emeléssel beépíteni. Gyakorlatilag a nulláról kell kezdeni mindent, mert a villanyvezetékek is régiek, be kell vezetni a gázt a fűtéshez és a vízcsöveket is újra kell rakni. A tetőcsere is szükséges a tetőtér beépítésétől függetlenül.
Érdeklődnék, hogy ebben az esetben, ha lent korszerűsítünk (fűtés, víz, stb.) és a tetőteret beépítenénk (+ 2 szoba), akkor az új, július 1-jétől érvénybe lépő törvény szerint jogosultak vagyunk-e az 1 gyermek után igénybe venni a CSOK-ot? Azt lehet-e tudni, hogy mely bankoknál lehet a CSOK iránt igényt benyújtani?
Köszönöm megtisztelő válaszát.
Üdvözlettel:
M. Attiláné

Tisztelt Hitelnet.
2008-ban banki hitelre (amely még tart) vásárolt 1965-ös építésű családi ház tetőtéri beépítésére 2015 július 1.-e után igényelhető-e támogatás (CSOK, szocpol-utólagos, stb)? Szükséges-e ingatlanban feleség 50%-os tulajdonrésze? (banki jelzálog van a házon) Férj 42 éves, feleség 45. Két 4 éves gyermekkel (ikrek). Első házassága mindkét félnek. Feleség külföldi állampolgár, sajnos örökölhet nemsokára szülői házat elhalálozás miatt. Ha ez a támogatás igénybevétele után történik, támogatás visszafizetendő? Gyermekeknek lehet tulajdonukban lakóingatlan külföldön?
Köszönöm, Tünde