Tisztelt Cím!
Én egy 35 éves édesanya vagyok, 36 éves férjemmel 2006-ban vásároltunk egy használt lakást. Azóta (2010-ben) született a kislányunk és még szeretnénk a későbbiekben egy gyermeket vállalni.
Kérdésem az lenne, hogy a korábban megvásárolt ingatlanunkra utólagosan igényelhetnénk-e szocpol támogatást (vagy félszocpolt), vagy ha a vásárlásra nem, esetlegesen bővítésre kaphatnánk-e, mivel idén kaptunk építési engedélyt a házunk bővítésre (3 szobával szeretnénk megnövelni a lakás területét)?
Segítségüket előre is megköszönöm.
Üdvözlettel
Tímea
Kedves Tímea!
Mivel az utólagos félszocpolra vonatkozó feltételeknek nem felelnek meg (utóbb született gyermek utáni támogatás használt lakás vásárlása esetén csak akkor igényelhető, ha már a vásárláskor is megkapták legalább egy gyermek után), ezért sajnos nem tudják igénybe venni a gyermekek után járó egy összegű állami támogatást.
A hatályos szocpolrendelet értelmében bővítésre nem igényelhető jelenleg szocpol, mivel a támogatás célja csak teljesen új ház építése (és újépítésű lakóingatlan vásárlása) lehet. Jóllehet több szoba is kialakításra kerül, ezzel tulajdonképpen csak a meglévő lakóházukat bővítik és nem új házat építenek, ezrét sajnos erre a célra sem vehetik igénybe a szocpolt.
A bővítési munkálatok finanszírozása adott esetben lakáshitel segítéségével kivitelezhető. A bővítési hitelhez forint alapon juthatnak hozzá, így árfolyamkockázata nincs az ügyletnek. A bővítési munkálatok hitelből történő elvégzését az állam is támogatja, vagyis kamattámogatást biztosít a havi törlesztő részlet megfizetéséhez az ilyen célú kölcsön esetén. A kamattámogatás a futamidő első 5 évében vehető igénybe. Államilag támogatott hitel lévén jogszabályi feltételei is vannak a hitelfelvételnek, melyekről IDE kattintva tájékozódhat.
Ha a törvényi feltételeknek esetleg nem felelnek meg, akkor a piaci kamatozású lakásbővítési hitel felvétele jelenthet megoldást. Ez már 3 hónapos folyamatos munkaviszony igazolása esetén elérhető lehet. A jogerős bővítési engedély mellé költségvetést kell mellékelni. A maximálisan felvehető összeget a bankok az ingatlan bővítést követő értékéből kiindulva fogják megállapítani. Akár a teljes költségvetés finanszírozása megoldható hitelből.
A bővítéshez igényelhető hitelek törlesztő részletét online lakáshitel kalkulátorunk segítségével vetheti össze, de személyre szabott hitelajánlatot is kérhet irodánknál, ha eljuttatja online ajánlatkérését!
Meglévő régi építésű családi házunkhoz szeretnénk egy gyerekszobát építeni. Most kb. 62 nm, a hozzáépítés kb. 18 nm lenne. Két gyermek van, 2 és 7 évesek. Szocpolt korábban nem igényeltünk. A szobaépítés kb. 2-3 M Ft lehet.
Kérdésem, hogy szocpolt kaphatunk-e, milyen összeget és hogyan kell igényelni?
A választ előre is köszönöm.
Zoltán
Van az idén lehetőség félszocpolra? Ha igen, mik a feltételek? Van egy 9 hónapos kisfiunk és 2 éven belül szeretnénk egy másikat is! Egy kertes házban élünk, ami lakáshitelre van a párom nevén. Bővíteni szeretnénk egy vagy két szobával. Mind a kettőnknek van ezen kívül örökölt háztulajdon részünk. Mennyi az igényelhető összeg 1-2 gyermek után?
Előre is köszönöm a választ.
4 gyermekem van, szocpolt szeretnék felvenni házbővítésre! Ez lehetséges?