Tisztelt Szakértő!
Értetlenül állok a tény előtt, hogy a 40. életévét be nem töltött pároknak adnak megelőlegező szocpolt és így van 4-8 évük gyermekvállalásra, míg nekem van már két gyermekem, de a férjem idén betöltötte a 40-et és nekünk már nem jár semmi! Tehát akár egy 39 éves pár ráér 47 évesen is gyermeket vállalni, addig mi már lecsúsztunk a szocpolról két gyerekkel, csak mert a férjem már betöltötte a 40-et?
Kérem javítson ki, ha rosszul értelmezem, de hol van itt az igazság? Arról nem is beszélve, hogy aki képes új lakást venni, vagy építeni, hol van ő rászorulva a szocpolra? Nem az lenne a lényege a szocpolnak, hogy azoknak a gyerekeknek is fedél legyen a feje fölött, akiknek a szülei szerényebben élnek.
Kérem, legyen szíves tájékoztatni arról, hogy milyen lehetőségem van két kisgyermekkel, 40 éves, folyamatos munkaviszonnyal rendelkező férjjel, köztartozás nélkül, használt lakás vásárlásakor.
Köszönettel:
Edina
Kedves Edina!
A használt lakás vásárlásához nyújtott félszocpolt, illetve fiatalok otthonteremtési támogatását 2009. július 1.-től megszüntették. A vissza nem térítendő állami támogatások ezen formája azóta sem érhető el. A közelmúltban ugyan napvilágot látott egy tervezet, mely a félszocpol újbóli bevezetésének lehetőségét tartalmazta, de a törvényjavaslat azóta sem került elfogadásra, és egyelőre nincs is információnk az újbóli bevezetéssel kapcsolatban.
Használt lakás vásárlásához tehát jelenleg csak lakáshitel vehető igénybe. A lakáshitelek között elérhetők az állami kamattámogatással nyújtott hitelkonstrukciók, melyeknél az állam a futamidő első 5 évében kamattámogatást nyújt. Erről a hitellehetőségről további részleteket IDE kattintva talál.
Személyre szóló lakáshitel ajánlatunkhoz kérjük, töltse ki online ajánlatkérő nyomtatványunkat. A lakásvásárlás további részleteinek ismeretében (például: vételár, saját erő mértéke, a vásárolandó lakás területi elhelyezkedése, a háztartás jövedelmi helyzete, stb.) Szakértőink ismertetni tudják Önökkel az elérhető hitelkonstrukciókat. Hitelajánlatunk díjmentesen kérhető.
Szocpol jelenleg csak újépítésű lakóingatlan esetében kérhető. Ha mégis új ingatlan mellett döntenek, akkor két meglévő gyermekük után jogosultak lehetnek a támogatásra akkor is, ha a férje elmúlt 40 éves, mert meglévő gyermek esetén az igénylésnek nincsen korhatára. A 40 éves korhatár csak a megelőlegező szocpolra érvényes. Erről a témáról bővebben IDE kattintva olvashat.
Tiszteletem!
Az után érdeklődöm, hogy 2 gyerekem van, az egyik 16, a másik 8 éves, szeretném a szocpolt kihasználni használt lakásvásárlásra. Én, mint a férj, 39 éves vagyok, feleségem 36 éves. Van-e vagy lesz-e rá lehetőségünk igénybe venni?
Tisztelt Hitelnet Csoport!
Használt lakás vásárlásra jár-e a szocpol, ha az igénylő betöltötte a 38. életévét?
Ha jár, akkor mekkora a mértéke?
Egyedülálló vagyok, szeretném ha segítenének. Szeretnék egy kis használt házat vásárolni gyermekemmel. Nem tudom milyen feltételekkel lehet megoldani, milyen intézkedés kell hozzá. Negyvenhárom éves vagyok.
Szeretném megkérdezni, hogy hány éves korig igényelhető a félszocpol? Most veszünk párommal egy családi házat. Mindketten 37 évesek vagyunk. Nekem van 2 gyerekem, de szeretnénk egy közös babát is.
Jár nekünk szocpol? Vagy esetleg tetőtér beépítésre vagy felújításra igényelhető-e?
Jó napot kívánok.
Olvastam, hogy elérhető lesz a félszocpol március 01-től. Egyedül nevelek három gyereket, viszont tavaly töltöttem a 35. évet júniusban. Ilyenkor hogy számít a korhatár, ha 35 év alatti a korhatár? A félszocpolra vártam rég, nincs lakásunk. Fordulhatok majd valahova?
Köszönöm.
Kedves Címzett!
Használt lakást szeretnék venni banki hitelre. Kérdéseim: hány éves korig kapható szocpol kedvezmény? Mennyi kapható egy meglévő és egy bevállalt második gyermek után? Én 38, a feleségem 33 éves, a kis gyermekünk pedig 20 hónapos.
Üdvözlettel: Róbert
Annyi a kérdésem, hogy ha valaki elmúlt 40 éves, az miért nem veheti igénybe a szocpolt, vagy ha igénybe veheti, akkor milyen formában és hogyan? Lakásvásárlásra szeretnénk felvenni. Van-e erre valami lehetőségünk? Nekünk 8 gyermekünk van, ebből 2 már felnőttkorú, a többi 4 iskolás és 2 bölcsődés. Sajnos én most váltottam munkahelyet, ez miatt nem tudunk kölcsönt felvenni.
Előre is köszönöm a válaszukat.
Üdv: József
Érdeklődnék, hogy egyedülállóként 40 évesen igényelhetnék-e félszocpolt (bejelentett munkahelyem van több mint 180 napja). Egy kiskorú gyermekem van.
Köszönettel: Zsuzsa
Üdvözlöm!
56 éves vagyok. 5 gyermekre már igénybe vettem a szocpol kedvezményt, még 1997-ben. Most szeretnék felújítani. További 4 gyermekre igényelhetném? Van-e rá lehetőségem?
Tisztelettel: Laura
Kedves Szerkesztőség!
Kérdésem az lenne, hogy tulajdonképpen most, hogy betöltötte a férjem a 40. évet. Van egy 11 éves fiunk, aki nem közös, de most születik a pici. Együtt élünk egy kis lakásban, ami anyósomé. Szeretnénk házat venni, de saját erőből nem fog menni. A férjem állami cégnél dolgozik több mit 20 éve, a fiam ő beteg, autista, én vele ápolásin vagyok. A kérdésem az lenne, tudunk valamit igényelni vagy mi már öregek vagyunk?
Válaszát nagy Tisztelettel várom: Kata.
Tisztelt Hitelnet!
2005-ben használt lakás (másfél szoba) vásárlására kamattámogatásos devizahitelt vettem fel, akkor egy gyermek után 450.000 Ft FOT-ot is kaptam. 2011-ben megszületett a második gyermekem, egyedülállónak számítottam akkor is, most is, tehát a lakásnagyság és minden egyéb feltétel stimmel, hogy a 2. gyermek után megigényeljem a 750.000 Ft-ot.
A kérdésem az lenne, hogy a 750.000 Ft a tőketartozásból vonódik-e le, és azon felül kapok-e visszamenőleges kamatkedvezményt a támogatás összege után a gyermek születéséig fizetett szerződésese kamatok összegéig, vagy mindösszesen 750.000 Ft a támogatás.
Még egy kérdés: a 35 éves korhatár most, a benyújtáskor is érvényes, vagy az csak a hitelfelvételkor volt kitétel.
Köszönöm!
Veronika
Tisztelt Cím!
Nemrégiben ingatlant vásároltam, már elmúltam 39 éves és érdeklődnék, hogy milyen lehetőségeim vannak!
Milyen szocpolt vehetek igénybe?
Köszönettel, Lajos