Tisztelt cím!

Egyedül nevelem a két gyermekemet, a férjem 2011. januárjában elhunyt. A gyerekek 8 és 4 évesek. Lakástulajdonom jelenleg nincs, de a szüleim a házuk 50%-át a nevemre íratják. Az lenne ezzel kapcsolatban a kérdésem, hogy ha van egy ingatlan a nevemen 50%-os tulajdonban, akkor igénybe vehetem-e a félszocpolt? Szeretném bővíteni a házat, és kicsit felújítani.

Jelenleg özvegyit, árvaellátást, családi pótlékot és gyest kapok. A kisfiammal még mindig gyesen vagyok hiába 4 éves, mert asztmás, nem tudok elmenni dolgozni tőle.

Válaszukat előre is köszönöm!
Tisztelettel: Edina

Kedves Edina!

A korábban lakásbővítéshez igényelhető félszocpolt 2009 nyarán megszüntették. Ez a támogatási forma azóta nem került bevezetésre. Félszocpol igénylésére tehát jelenleg nincs lehetőség.

A vissza nem térítendő állami támogatások közül a lakásépítési támogatás (szocpol) lett 2012-ben ismét elérhető. A szocpol azonban lakásbővítéshez, felújításhoz nem vehető igénybe. A támogatás célja csak új ház építése vagy újépítésű lakóingatlan megszerzése lehet. A szülői ház 50%-os tulajdoni jogának megszerzésével tehát nem lesz elérhető a félszocpol, illetve a szocpol.

A ház bővítéséhez és felújításához lakáshitelt lehetne felvenni. Az Ön esetében azonban ennek akadálya, hogy nem rendelkezik a pénzintézetek által önállóan elfogadható jövedelemmel. Az özvegyi, az árvaellátás, a családi pótlék és a gyes ugyanis kiegészítő bevételként fogadható el, de csak akkor, ha e jövedelmek mellett a háztartáson belül van munkaviszonyból vagy vállalkozói jogviszonyból, illetve nyugdíjból származó, legalább a minimálbér összegét elérő kereset.

Amennyiben önállóan elfogadható jövedelemmel rendelkező adós bevonása megoldható lenne és érdekelnék a lakásbővítési és lakásfelújítási hitelek, kérjük, töltse ki ajánlatkérő nyomtatványunkat, s Tanácsadóink tájékoztatni fogják az elérhető lakáshitelekről!





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés
34 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Egyedülállóként igénybe lehet-e venni a szocpolt?

Milyen feltételek vannak? Csak azért kérdezem, hogy nekem nincsen munkaviszonyom és ezt hogy tudjam most igénybe venni?
Köszönöm előre is.

Jó napot!
Azt szeretném megkérdezni, hogy egyedülállók igénybe tudják venni, mert én az vagyok.
Előre is köszönöm.

Tisztelt hitelnet!
Érdeklődnék, hogy a 2013. áprilistól várhatóan életbe lépő szocpolnál lehet-e majd gyesre szocpolt igényelni egyedülállóként, két gyermekkel, használt lakás vásárlásnál vagy munkaviszony szükséges hozzá majd?

Egyedülálló anyaként 3 gyermekkel kaphatnék én is szocpolt, ha van lakás előtakarékossági megtakarításom?

Azt szeretném megkérdezni, hogy válófélben vagyok és van öt gyermekem, viszont bejelentett munkaviszonyom nincs, mert a legkisebb gyermekem 7 hónapos. Szeretném kihasználni a szocpolt és szeretném tudni hogy egyedülállóként megigényelhetem-e úgy, hogy nincs munkaviszonyom. Ezt szeretném megkérdezni.

Egyedülálló, 3 gyerekes anya hogy igényelhet szocpolt? Mik a feltételei?

Egyedül nevelem 2 gyermekem, a 3.-at most várom áprilisra. Az élettársam elhagyott. Nincs tartozásom illetve nem vagyok BAR listás.
Első lakásomat szeretném megvásárolni. Megvan az önrészem is készpénzben, de 1.800.000 Ft hiányzik. Jogosult vagyok-e a félszocpolra használt lakás vásárlásához? Új házat nem bírok venni, annyi pénzem nincs.
Előre is köszönöm válaszukat.

Egyedülállóként szeretném igénybe venni 4 gyerek után használt ház vásárlásra a szocpolt! Lehetséges? Munkaviszonyom több mint fél éve áll.

Tiszteli cím!
26 éves nő vagyok 4 kiskorú gyermekemmel élek, csak élettársi kapcsolatban. Albérletben élünk már több éve. A kérdésem az lenne, hogy igénybe szeretnénk venni a 4 gyermek után a szocpolt használt ház vásárlásra. Hogy ehhez kötelező a házastársi kapcsolat?
A másik: több éve fölvettem az ERSTE Banktól 66.000.- Ft-ot, amiből a kamatokkal együtt 116.- Ft keletkezett, amivel azóta bár listára tettek. Na azt most 20.000.-val fizetem, már nincs hátra 40.000.-. Mennyi idő után vesznek onnan le? Lehetséges lenne, hogy azonnal? Bejelentett munkám 3 hónapja van, egy kis ABC-ben dolgozom!
AJÁNLATÁT VÁROM!!!!! Mi a vásárlást július fele tervezzük.

T. Szakértő!
Egyedül maradtam egy 17 éves nappali tagozatos gyermekkel, és egy még meg nem születettel. 40 éves leszek az idén. Közalkalmazott vagyok, kb. 8 éve van munkaviszonyom, ami a mai napig él. Az lenne a kérdésem, hogy megkaphatom-e a szocpol támogatást? Ha igen, milyen formában?
Válaszukat köszönöm.

Tisztelt cím!
Egyedülálló 2 gyermekes anya vagyok. Édesanyámék kertes családi háza mellé (ugyanarra a telekre) építkeznék. Erre kaphatnék-e szocpolt? (ha a többi feltételnek megfelelek). Lehet-e közös fala a két épületnek?
Köszönöm.

Milyen lehetőség van egy gyermek estében? Vagy az nem számít gyereknek? Mit lehet igénybe venni, ha a szocpolt nem? Akkor minek van?

Üdvözlöm.
Nekem az lenne a kérdésem, hogy egyedülálló vagyok, egyedül nevelem a gyermekem és én így ebben a formában igénybe vehetem-e a szocpol támogatást akár használt akár új lakásra?
28 éves vagyok.
Válaszát előre is köszönöm.
Gabi.

Tisztelt Cím!!!!
Érdeklődni szeretnék, hogy 2012-ben egyedülállóként igénybe tudnám-e venni a szociálpolitikai vissza nem térítendő támogatást 2012 októberében, és ha igen, mi kell hozzá és melyik banknál, illetve milyen címen és hol tudnám ezt megtenni?
Tisztelettel: Alexandra! Köszönöm!!

Lányom egyedül neveli az 5 éves unokámat. Szeretné a szocpolt igénybe venni. Van-e lehetősége rá?
Köszönöm előre is a válaszukat.

Tisztelt cím!
A szocpol után érdeklődnék, hogy tudnám megigényelni? Egy egyedülálló anyuka vagyok, 30 éves, a lányom 10 hónapos. Lakásomra szeretném fordítani.