Jó napot kívánok.

Már minden papírt beadtunk a 10 milliós falusi csok bírálathoz. Már csak annyi lenne, hogy az értékbecslő felbecsüli, beadja. Na most az a helyzet, hogy egyszer voltunk a lakásban kb. 4 hónapja. Az értékbecslő addig nem megy ki, amíg nem készítünk egy költségvetést a felújításról, miközben neki a jelenlegi állapotot kellene felbecsülni. Már költöznénk be, mert a tél a nyakunkon, a lakást tényleges állapotáról és a felújításról csak akkor tudnánk nyilatkozni, ha használatba vettük az ingatlant.
Konkrét kérdésem, hogy ilyen van, hogy a becslő azért nem megy ki!?

Azon gondolkozunk, hogy felkeressük az ügyvédet, aki intézte az adásvételit, mert nem tudunk róla hivatalosan, hogy az értékbecslő ilyet kérhet.
A Takaréknál intézzük az egészet. Vigyük máshova? Mert az ügyintézés folyamatával se vagyunk megelégedve, és már igencsak eltelt egy hónap az igényléstől, és már lassan költözhetnénk.

Válaszát köszönöm.
Krisztián

Kedves Krisztián!

A falusi CSOK – a vonatkozó kormányrendelet értelmében – önmagában vásárlásra nem, csak vásárlással egybekötött korszerűsítésre és/vagy bővítésre igényelhető. Ennek az a menetrendje, hogy elsőként meg kell kötni az adásvételi szerződést. A támogatás iránti kérelem bankba történő benyújtásakor az adásvételi szerződéssel egyidejűleg be kell nyújtani költségvetést is az elvégezni kivánt korszerűsítési, felújítási munkálatokról. A falusi CSOK kérelemet ugyanis nem külön a vásárlás és külön a korszerűsítés tekintetében bírálja el a bank. A jogosultságot együttesen vizsgálja vásárlás és korszerűsítés tekintetében. Ehhez pedig szükséges, hogy benyújtásra kerüljön az elvégezni kívánt munkálatokat tartalmazó költségvetés.

A költségvetés elkészítésére a banknak van formanyomtatványa, melyen fel vannak sorolva azok a munkálatok, melyek a falusi CSOK keretében elvégezhetők. Ezek közül azokat kell megjelölniük az anyagár és a munkadíj megadásával, melyeket el szeretnének végezni. Ezt úgy lehet megtenni, ha előzetesen árajánlatot kérnek az egyes szakemberektől. Fontos, hogy a benyújtott és a hitelintézet által elfogadott költségvetés legalább 70%-áról számlát kell majd benyújtaniuk.

A témában további bejegyzést IDE és IDE kattintva olvashat.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés
58 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Jó napot kívánok.
Falusi csokot szeretném igénybe venni. (Erste Bank) Ha megkapom a falusi CSOK-ot, akkor a Magyar Államkincstár 10 évig jogot formálhat az ingatlanra arra az esetben, hogy nem adhatom el, illetve nem zálogosíthaom el?

Jó estét!
Nekem is ilyen problémám van. Felújítási tervezet mintával tudna esetleg valaki segíteni? Elsősorban olyan érdekelne, amit már OTP-nél elfogadtak.
Segítségüket előre is köszönöm.

Jó napot!
Falusi csokot igényeltünk 2 vállalt gyermek után. A bank befogadta az összes dokumentumot. A költség tervezeten kb. 2.5 millió forintot írtunk be mint beruházási költséget. Ebből önerő 1 millió Ft volt, mert már megvettük a külső és a belső nyílászárókat, amit feltüntettünk mint megvásárolt, de még be nem épített építőanyag és a maradék 1.5 millió Ft-ból pedig fűtéskorszerűsítést terveztük megcsinálni. De a korszerűsítés utáni tervrajzon több módosítás is van, ezért az értékbecslő belekötött, hogy arról miért nem csináltunk szerkezeti leírást. Igazából nem írtuk be a költségvetésbe a csempézést plusz 2 fal kibontását, amit majd mi fogunk megcsinálni, így számlát se tudok adni róla. A következő lenne a kérdésem: minden nemű módosítást fel kel tüntetni a költségvetésbe vagy csak amiről számlát tudok adni?
Válaszukat előre is köszönöm.

Üdvözlöm
Falusi csokot szeretnék igénybe venni meglevő lakás bővítésére.
Költségvetéssel kapcsolatosan lenne kérdésem, hogy pl. munkadíj anyagköltség hány %-nak kell meglennie?
Előre is köszönöm.

Kedves Hitelnet!
Falusi CSOK-ot szeretnénk igényelni, lakásvásárlással egybekötött korszerűsítéssel, már csak a költségvetés hiányzik hozzá. Tetőcserére kértünk árajánlatot például, de az árajánlatban nincs olyan részletesen leírva mint ahogy a költségvetésben kéri (bontási munkák, ácsszerkezet cseréje, gomba-és lángmentesítés stb…) csak a végösszeg.
Ilyen esetben elég, ha az egyébhez beírjuk a végösszeget? A másik kérdésem az lenne, ha például a hidegburkolatokat mi szeretnénk lerakni, akkor elég, ha csak az alapanyagot írjuk be a költségvetésbe? Vagy mindenképp szakemberrel szükséges csináltatni?

Üdvözlöm!
4 hónapja központi fűtést szereltettünk a házunkba.
Az lenne a kérdésem, hogy utólag lehetséges-e a falusi csok igénylése erre a korszerűsítésre.
Válaszukat előre is köszönöm!

Helló!
Kérdésem a következő: a falusi csokkal megvásárolandó ingatlanon van hiteltartozás, abban az esetben megvásárolható az ingatlan, természetesen a tulaj az utalt összegböl rendezné a tartozást és szerződésbe is foglalnánk.
Így működhet a házvásárlás?
Válaszát előre is köszönöm!

Üdvözlöm!
Hasonlóan nekem is a költségvetéssel kapcsolatban lenne kérdésem. Falusi CSOK-ot igényeltünk, megkaptuk, az adásvétel már lezajlott, már neki álltunk a korszerűsítésnek/felújításnak. Lassan ott tartunk, hogy az első igénylést adnánk be a költségekre. A fűtésre vegyestüzelésű kazánra és a hozzá tartozó dolgokra adtuk be a költségvetést, de közben elgondolkodtunk más lehetőségen is, viszont nem tudjuk, hogy lehet-e változtatni a költségvetésen?! Ha igen, milyen módon lehet? Emellett lehetne máson is változtatni? Mert pl. a víz kevesebbe került, a villany pedig többe, mint amennyiről a költségvetés szól. Vagy mennyire foglalkoznak ilyennel, hogy mekkora eltérés van?
Köszönettel:
Krisztina

Azt írták, hogy az első részlet folyósításáig van lehetőség módosítani a felújítási költségvetést. Tehát ha mi egyben önerőből megcsináljuk akkor a már végleges számokkal a végén módosíthatjuk és aszerint kifizetik az 5 milliót?

Nekünk is ez miatt áll a dolog, mert nagy hirtelen elénk csapták ezt az adatlapot. Gondoltam, hogy nem fogják egykönnyen a 10 milliót a zsebünkbe tenni. Felkeresni a megfelelő szakembereket, árajánlatokat kérni, ez mind plusz költség és még több fejtörés, hogy nagy hirtelen előre döntsd el azt, amire egyébként, “elvileg” 3 évet kaptál.

Az lenne a kérdésem, hogy a már elkészített költségvetéstől el lehet-e térni az adott munkafolyamatok elvégzése során?

Jó napot kívánok!
Olyat szeretnék kérdezni, hogy Falusi csokot veszünk igénybe. Párom ma hívta fel az ügyintézőnket és azt mondta páromnak hogy engedélyezés alatt van épp? Ez mit jelent? Vagy még csak most bírálják? Vagy arra várunk, hogy a bank engedélyezze a szerződés aláírást?
Köszönöm!

Szép napot!
2017-ben vásároltunk egy házat, amikor is a kisfiamra igényeltem csokot. Aztán született 2018-ban is egy gyermek, utána megigényeltük a jelzáloghitel csökkentésre utólagosan 400 ezer Ft-ot. Most ikreket várok, utánuk is megkértem a jelzáloghitel csökkentést. Mivel így a jelenlegi házunk kicsi lett (2 szoba), nagyobb vásárlás esetén falusi csok-ra jogosultak vagyunk?

Jó napot kívánok!
Olyat szeretnék kérdezni, hogy május 8-án volt kint az értékbecslő, 19-én megkaptuk az eredményt, minden rendbe volt. Azt mondta az ügyintézőnk, hogy 5 millióra értékelte fel, és pont 5 millióért vesszük.
Azt szeretném kérdezni, hogy a központi bírálat mennyi idő? Ma 15. napja, hogy az értékbecslés eredményt megkaptuk!
Köszönöm a választ!

Tisztelt Hitelnet!
Korszerűsítésnél szeretnénk gipszkarton falburkolatot készíteni, a bekerülési költség 70%-ról viszem a számlát, anyag és munkadíj. Az anyagról leadott számlán a bank mit vesz figyelembe, amin több különböző tétel is szerepel? Például: rakunk mögé szigetelőanyagot és ez is ott van a számlán, azt beleszámítják vagy sem? Ezt mi alapján döntik el? Egy szakember meghatározza milyen anyagok használhatók egy adott munkához?
Válaszát előre is köszönöm!

Jó napot kívánok!
Igénybe vettük a falusi csokot lakásvásárlásra és korszerűsítésre. Március 19-én az ügyvédnél megcsináltuk a szerződést. Az értékbecslő több mint egy hónapja volt. Akkor azt mondták 30 nap, de még semmi. Mennyit kell várnunk még és mi van, ha kifutunk az időből és letelik a három hónap, mert az adásvételi szerződésben az van, hogy addig ki kell fizetni a vételárat.
Köszönöm előre is a választ.

Nyílászárót szeretnék cserélni és az utca felőli főfalat ki kell cserélnem. Ilyenkor a fal költségei (alap, tégla, stb.) szerepelhetnek a nyílászáró korszerűsítésébe?

Üdvözlöm!
Falusi csok-ot támogatás + hitel-t igényeltünk a Takarékbanknál.
A költségvetési tervezethez képest azonban lenne néhány kisebb eltérésünk.
Mennyire lehetnek rugalmasak a számlákkal kapcsolatban?
Csak azokat a tételeket fogadják el, amelyek fel vannak vezetve a tervezetbe?

Van-e lehetőség a már leadott és elfogadott költségvetést módosítani?

Az a kérdésem, hogyha a lakásban nincs víz, gáz, akkor miért nem adja meg rá a csokot, ha kell költségvetést csinálni, abba bőven belefér.
Az értékbecslőt akkor nem értem.

Üdvözlöm!
Szeretnék klímát beszereltetni és a költségvetésben split klíma szerepel. Ez elfogadható, mivel a leírásban a központi fűtés részét kell képeznie.
Üdvözlettel: Ferenc

Tisztelt Hitelnet Csapat!

Köszönöm gyors válaszukat, de úgy tűnik félreérthető volt a kérdésem. Egy ismerősöm nevében érdeklődöm. Ő eladta falusi házát valakinek a Falusi CSOK keretében. Már megkötötték az adásvételi szerződést, elkészítették a költségvetést és még folyamatban van az értékbecslés. A vevő az ismerősömmel akarja megfizettetni az értékbecslés díját. Azt szeretném megtudni, hogy ez jogos-e, hiszen a vevő kapja a térítésmentes juttatást és esetleges további kölcsönöket.
Válaszukat várva köszönettel.

Kedves Ügyintéző! Érdeklődöm, hogy a falusi CSOK esetében kinek kell fizetnie az értékbecslést?

Köszönettel.

Nekem olyan problémám van hogy az adásvételi szerződés még december elején megvolt, volt kint az értékbecslő is, azt mondta meg kezdhetjük a munkálatokat. Közben mi már saját költségre megcsináltunk mindent, fűtés korszerűsítés, nyílászáró csere, komplett új fürdőszoba, WC. Be is költöztünk mivel közben a mi házunk el kelt. De Marc 31.ével lejárt a határ idő és a bank azóta se fizette ki a tulaj, a saját részünk már decemberben átutalásra került.

Jó napot,

Falusi CSOK-ot veszünk igénybe 2 gyerekre a max 10 milliós hitellel együtt. A hitel összegét a vételárba forgatnánk be, a támogatás fele a szabály szerint menne felújításra. A kérdésem a költségvetést illetően, hogy azt csak arra kell kitöltenünk amire a támogatást akarjuk fordítani, vagy mivel ÁFA visszatérítést szeretnénk a ház teljes felújítására, ezért mindent be kéne írnunk? Mivel még az adás-vétel sem zajlott le, ezért szakembereket nem tudok minden területről hívni ajánlatot kérni. Ezt hogy szokták áthidalni ilyen esetnen? Köszönöm, Nikolett

A falusi csok igénybe vétele előtt, megkellett csinalnunk úgy a költségvetést a banknak, hogy az ingatlant ugye szemrevetelezni tudtuk. A költségvetésbe a festest, hőszigetelést jelöltük meg.
Viszont most hogy a miénk a ház, es el kezdtük magunknak csinálni, nagyon sok mas munka keletkezett. Fűtés korszerusites, teljes villanyvezetekeles es meg sorolhatnam. A kerdesem az lenne hogy utólag lehet e a banknal a költségvetésben modositani? A valaszt előre is köszönöm.

Jó napot!
A falusi csokot vesszük igénybe. Az adásvételi megvolt már. A költségvetéssel van egy kis gondom. Árajánlatot kértem már ablakostól, gázostól, mert a nyílászárókat meg a fűtés szeretnék korszerűsíteni. Akkor ezt a formanyomtatványt nekem kell kitölteni vagy ezzel is valami szakemberhez kell fordulni? Vagy csak írogassam be az összegeket, amiket az árajánlatba kaptam?
Köszönöm válaszukat.

Kedves Hitelnet!
A falusi CSOK-ot megkaptuk, azonban a korszerűsítésre benyújtott és elfogadott költségvetési tervhez képest jelentős eltérés fog mutatkozni, lévén, hogy vezetékes gáz nincs a településen, csak úgynevezett falugáz. Ez kb. 6-7* annyiba kerül, mint a földgáz. Sajnos erről előzetesen az Eladó nem tájékoztatott ( van gáz ), Mi pedig nem jártunk utána ( nem feltételeztük, hogy van olyan település, ahol nincs vezetékes gáz ). Így az előre tervezett gázkazán, illetve a gázszereléssel kapcsolatos munkálatok kiesnek. Kérdés, hogy a más elfogadott költségvetési terven lehet-e utólag módosítást eszközölni, vagy az már örökre kőbe vésett marad? OTP Bank a hitelintézet. Válaszukat előre is köszönöm.
Tisztelettel: Robi

Jó napot!
Érdeklődni szeretnék, hogy a falusi CSOK-ba beletartozik-e egy szekcionált garázskapu, vagy a házban egy hűtő-fűtő klíma felszerelése?
Várom válaszukat!
Köszönöm.