Tisztelt Hitelnet!
A következő lenne a kérdésem: feleségemmel 40 év alattiak vagyunk 2 gyermekkel és jön a harmadik is. Van egy telek, amin már az építkezés elkezdődött, sőt már kb. 85%-os állapotban áll. Az épülő ház a feleségem és a saját nevemen van. De a telek a testvérem és az én tulajdonomban áll. Az építkezéshez, építési engedélyhez már kellett a testvérem hozzájárulása, hogy elkezdődjön. Most jelen pillanatban, hogy befejezzük a házat szocpolt/CSOK-ot szeretnénk megigényelni, de a pénzintézetben azt mondtak, hogy mivel a telek osztott tulajdonú, tehát a testvérem és az én nevemen van így nem fogunk megfelelni. Véleményük szerint az egyetlen megoldás, ha a testvérem eladja a feleségemnek a telek azon részét, ami nem az én tulajdonom.
Ajándékozás azért nem lehetséges, mert az talán egyenes ágon működik csak. Miért nem lehet Csok-ot igényelni, ha tegyük fel a telek csak az én tulajdonomban áll? Ezt könnyen ajándékozással meg lehetne oldani, vagy utána van egy 2 éves szünet, amit be kell tartani? Korábbi levélben olvastam hasonlót talán a mi esetünkre emlékeztet: ott Önök a következőt javasolták: ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratban foglalt használati megosztási megállapodás.
Ha a mi pénzintézetünk által közölt feltétel igaz volna, akkor értelmezésem szerint: fiatal házaspár egyik tagja hozott egy telket a családi “kasszába”, majd építeni szeretnének rá, születik egy-két gyerek és szeretnék megigényelni a Csokit. Majd e feltételnek megfelelve el kell adni a telek felét a saját társának?
Feltételezem, hogy hülye vagyok és nem értem, így elmentem ügyvédhez is. Majd Ő azt mondta, hogy ezzel nem tud mit kezdeni, ha meg kell felelni ezen pontnak akkor meg kell felelni. Na most egy 10 millás teleknél azért az illeték nem is olyan kevés, hogy azt csak úgy ide oda adjuk és vegyük.
Nem tudom, kihez forduljak, ki tud biztos választ adni, mert nincs kedvem a pénztárcámból feleslegesen dobálni a százezreket, egy építkezés és 3 gyerek mellett van hova tenni az aprópénzt.
Köszönettel:
Zs
Kedves Zs!
Véleményünk szerint a megoldás egyrészt valóban az úgynevezett Használati megosztási megállapodás lenne, mely rögzítené, hogy a telekből az a tulajdoni hányad, amelyre a ház épül az Öné, egy meghatározott része pedig a testvéré. A Használati megállapodás része a vázrajz, amelyen kiemelt színnel körül van határolva a szóban forgó tulajdoni hányad. (Vagy testvére Önnek ajándékozza a telekben lévő tulajdonrészét.)
Majd - akár használati megállapodás készül, akár ajándékozás történik - a következőt kell még tenni: mivel a CSOK rendelet kimondja, hogy a kedvezmény igénybevételével épített lakásban házastársak esetén mindkét félnek tulajdonjogot kell szereznie, ezért már ekkor készíteni kell ügyvéd által egy úgynevezett Ráépítési megállapodást, melyben rögzítik, hogy a felépítménynek Ön és a felesége lesz a tulajdonosa, meghatározva a tulajdoni arányokat. Így a ház felépítése után nem automatikusan az Ön nevére kerül a ház.
Tisztelt Hitelnet!
állásfoglalásukat kérem az alábbi esetben.
Házaspár CSOK miatt, ráépítési szerződést köt a feleség tulajdonában levő telken építendő új építésű egylakásos lakóházra, mivel a CSOK-ot intéző, hitelintézet így látja biztosítottnak, hogy az ingatlan a férj nevére is kerül használatbavételkor, törvényi kötelezettség.
A Tulajdonos (feleség) INGYENESEN hozzájárult ahhoz, hogy az Építtető (férj) érvényes építési engedély alapján egylakásos lakóházat építsen az építési telekre.
A Felek (férj és feleség, együtt Építtetők) megállapodnak abban, hogy az ingatlanon létesítendő felépítmény építési költségét az Építtetők EGYÜTT viselik, ennek megfelelően a lakóház tulajdonjoga az Építtetőket együtt illeti meg.
A fent vázolt eset VISSZTERHES vagy NEM VISSZTERHES vagyonszerzésnek minősül?
Terheli-e ebben az esetben illeték bármelyik felet (férj, feleség)?
Ha igen mi az illeték alapja?
Válaszukat előre is köszönöm!
Barbara
Tisztelt Hitelnet!
A fenti témával kapcsolatban lenne nekem is kérdésem. A jogszabály kimondja-e azt, hogy a Ráépítési szerződésben (Ráépítési megállapodásban) a tulajdoni hányadoknak milyen arányban kell lennie a férj és a feleség között? (kizárólag 50%-50%) vagy ez lehet akár (95%-5%) is? Illetve a földhivatali bejegyzés után kell-e illetéket fizetnie annak a félnek aki „vagyont” szerezett. Ez visszterhes vagyon szerzés (illeték köteles) vagy sem, ha közös vagyonból épült a ház?
Válaszát előre is köszönöm!
Balázs
Tisztelt Szakértő!
A mi esetünkben is a testvéremmel (50%) és a férjemmel (15% és a sajátom 25% ) közös az ingatlan, sőt mi egy két lakásos lakóházat építenénk. Az építés most fog kezdődni, az építési engedélyünk már meg van. Kérdésem, akkor ebben az esetben a házra is kell ilyen használati megállapodást készíteni a telken kívül?
Valamit ha én az építkezésre egy generálkivitelezőt bízok meg, abban az esetben egyáltalán jogosult lehetek az Áfa visszaigénylésre? (vagy ha a CSOK-ot nem veszem igénybe, attól független az adó-visszatérítés?)
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel: Magdolna
Tisztelt Szakértő!
A CSOK-kal kapcsolatban szeretnék tájékoztatást kérni.
A feleségemmel 2015-ben házépítésbe kezdtünk, jelenleg a szerkezetkész állapotnál tartunk.
Szeretnénk igénybe venni a CSOK-kot, azonban még nem kaptam megfelelő információt azzal kapcsolatban, hogy a jelenleg az én nevemen 1/1 hányad tulajdonban levő telken a feleségemnek 1/2 tulajdonjogot kell-e szerezni a támogatás igénybevétele előtt.
A hitelfelvevő én lennék, a feleségem pedig adóstársként lenne bevonva.
Válaszukat előre is köszönöm!
Üdvözlettel:
Ervin