T.
Szakértő!

2012. februárjában vettünk élettársammal 50-50%-ú tulajdonjog bejegyzéssel egy 2007-ben épült társasházban egy 69 m2-es lakást. Nekem van már kb. 2006 óta 50% bejegyzett tulajdonjogom édesapám házában, amit ajándékozás jogcímén kaptam meg. Egyelőre édesapám - övé a másik 50% - és édesanyám (aki haszonélvezőként is meg van jelölve) élnek benne.

Kérdésem, hogy élettársammal 2 gyermek bevállalása mellett kaphatunk-e bármilyen szocpolt? Ő 35 én 33 éves vagyok.

Köszönöm!
Üdvözlettel:
Georgina

Kedves Georgina!

Lakásépítési támogatás - közismertebb nevén szocpol - a hatályos rendelkezések szerint új lakóház építéséhez és újépítésű lakóingatlan vásárlásához vehető igénybe. A támogatást tehát csak fenti két lakáscél valamelyike esetén igényelhetik. A jogosultsághoz azonban egyéb feltételeknek is meg kell felelni.

A vonatkozó kormányrendelet kimondja, hogy a támogatott személyeknek és a velük együtt költöző családtagoknak nem lehet lakástulajdonuk. Ez alól kivételt jelent például az 50%-os tulajdoni hányad olyan lakásban, ami ajándékozással került a támogatott személy tulajdonába. A 2006-ban ajándékozás útján szerzett 50%-os lakástulajdona tehát nem zárja ki a jogosultságot.

A 2012-ben vásárolt használt lakáshoz kapcsolódóan azonban sem szocpol, sem félszocpol vagy fiatalok otthonteremtési támogatása nem jár. Ez utóbbi kettő támogatási forma igénybevételére 2009. július 1. óta nincs lehetőség.

Szocpolra akkor lehetnének jogosultak, ha meglévő - vásárlás útján tulajdonukba került lakásukat - eladnák, majd az abból származó bevétel tovább forgatásával új házat építenének vagy újépítésű lakást vásárolnának.

Mivel még nincs gyermekük, megelőlegező szocpolra lehetnének jogosultak, melynek azonban feltétele a házastársi kapcsolat. Élettársak nem igényelhetik. A megelőlegező szocpolt igénylő személyek életkora a kérelem benyújtásakor nem haladja meg a 40. életévet, tehát az életkori előírásoknak megfelelnének. A 2 gyermeknek 8 éven belül kellene megszületnie.

2 gyermek esetén az építendő vagy vásárolandó új lakásnak minimum 60 négyzetméter hasznos alapterületűnek és legalább "B" (követelménynél jobb) energetikai minősítésűnek kell lennie. Ez esetben a támogatás jelenlegi összege 800.000 Ft. 2 gyermek esetén magasabb összegű szocpol is elérhető 75 illetve 90 négyzetméternél nagyobb lakás esetén, illetve az energetikai minősítési osztály növelésével. A maximum összeg, ami ez esetben jelenleg nyújtható 1.690.000 Ft.

Az új lakásszerzéshez igényelhető hitelek aktuális törlesztő részletét Hitelkalkulátorunkkal könnyen kiszámolhatják! Amennyiben a szocpollal vagy az új lakásra nyújtott hitelekkel kapcsolatban további kérdései merülnek fel, forduljon bizalommal a jövőben is Hitelszakértőinkhez!





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

6 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

T. Szakértő!
2012 februárjában vettünk akkori élettársammal, jelenleg már férjemmel 50-50%-ú tulajdonjog bejegyzéssel egy 2007-ben épült társasházban egy 69 m2-es lakást. Nekem van már kb. 2006 óta 50% bejegyzett tulajdonjogom édesapám házában, amit ajándékozás jogcímén kaptam meg. Egyelőre édesapám – övé a másik 50% – és édesanyám (aki haszonélvezőként is meg van jelölve) élnek benne.
Kérdésem, hogy 2 gyermek bevállalása mellett kaphatunk-e bármilyen szocpolt? Ő 36 én 34 éves vagyok.
Köszönöm!
Üdvözlettel:
Georgina

A szocpolhoz nem elég, ha csak élettársak vagyunk? Meg kell hozzá önerő vagy adót fizetni?

T.
Szakértő!
Válaszát nagyon szépen köszönöm!
Üdvözlettel:
Georgina