Tisztelt Szakértő!

Mi egy gyereket vállaltunk, amit sajnos fejlődési rendellenesség miatt el kellett vetetnünk 12 hetes korában. Ezt szakorvos javaslatára tettük, mivel a gyerekünknél olyan súlyos központi idegrendszer fejlődési rendellenesség volt tapasztalható, hogy az orvosok azt mondták, hogy a terhesség végét semmiképpen nem érheti meg. Ennek hatására a terhességmegszakítást választottuk. Nekünk már van 2 egészséges gyerekünk, így nem gondolhattuk, hogy bármi probléma felmerülhet. Ez számunkra, de legfőképp páromnak hatalmas lelki "törést" okozott. Az átélt fizikai és lelki sebek hatására, feleségem nem biztos újabb gyereket vállalna. Fontos, hogy mindkettő császárral született, így tudtuk, hogy a 3. már tervezett császár lehet. Így már a terhesség is magában hordoz némi veszélyt, és tudjuk, hogy a császárok miatt sok "lehetőségünk" már nincs.

Mivel a CSOK akkor számít teljesítettnek amikor a gyerek 24 hetes elmúlt, így feltételezem nem számít teljesítettnek?
Illetve ha nem számít teljesítettnek, akkor van-e lehetőség a vállalás időtartamának estleges meghosszabbítására?
Illetve miért 24 hét a korhatár? Ha 22 hetesen történik valami?
Mivel nem a szerződésben leírtaknak próbáltunk megfelelni (nem hordta tovább a meg nem születhető babánkat), hanem emberi mivoltunknak megfelelve jártunk el, így rosszul döntöttünk? Mi van, ha megismétlődik?
Hova tudok ilyen esetekben fordulni?

Válaszát előre is köszönöm!
Péter

Kedves Péter!

Adott esetben a megelőlegező CSOK sajnos nem számít teljesítettnek. A gyermekvállalás teljesítésére vonatkozó határidő a várandósság orvosilag megállapított tényére tekintettel a várandósság végéig meghosszabbodik, ha a támogatott személyek a várandósság tényét orvosi bizonyítvánnyal a vállalási határidő lejártáig a hitelintézetnek igazolják. Továbbá amennyiben a gyermekvállalást örökbefogadással kívánják teljesíteni és a gyámügyi feladatkörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalnak az örökbefogadásra való alkalmasságot megállapító határozatát a hitelintézet részére a gyermekvállalás teljesítésére vonatkozó határidő lejárta előtt bemutatják, a gyermekvállalás teljesítésére vonatkozó határidő kettő évvel meghosszabbodik.

Az igénylők a visszafizetési kötelezettség halasztott teljesítése, mérséklése vagy elengedése iránt kérelemmel fordulhatnak az illetékes kormányhivatalhoz. A kormányhivatal méltányossági eljárás keretében a kérelmező különös méltánylást érdemlő helyzetére tekintettel a fizetési kötelezettség teljesítésre legfeljebb öt évre fizetési halasztást engedélyezhet. Különös méltánylást érdemlő helyzetnek minősül a kamatfizetési kötelezettség teljesítésének elhalasztása tekintetében különösen, ha a CSOK igénybevételéről szóló támogatási szerződésben vállalt gyermek azért nem születik meg, mert
- a gyermek a várandósság 24. betöltött hetét megelőzően halva születik,
- a fiatal házaspár számára a gyermekvállalás egészségügyi dokumentációval igazoltan ellenjavallt.
Különös méltánylást érdemlő helyzetnek minősül a CSOK összege visszafizetésének elhalasztása tekintetében az, ha a visszafizetési kötelezettség a támogatott személy megélhetését ellehetetlenítené. A fizetési kötelezettség elhalasztása esetén a legfeljebb öt éves időtartam elteltével a támogatott személy kérelemére a kormányhivatal méltányossági eljárás keretében a fizetési kötelezettséget részben vagy teljesen elengedheti, ha a támogatott személy életében neki fel nem róható okból nem várható olyan változás, amely a - halasztott - fizetési kötelezettség teljesítését lehetővé teszi.

További kérdés esetén a területileg illetékes kormányhivatalhoz fordulhat.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés
10 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Tisztelt Hitelnet!
Sok helyen lehet olvasni a CSOK önkéntes visszafizetéséről. Pontosan hogy zajlik ez? Miként kezdeményezhetik a támogatottak? Kihez kell fordulni?
Vegyük azt az esetet alapul, hogy a házaspár tudja, hogy az egyiküknél fennálló egészségügyi probléma miatt sajnos csekély az esély természetes úton gyermekre, viszont ugyanezen betegség miatt kockázatos lenne a lombikprogramban való részvétel. Az örökbefogadási alkalmasságon nem feleltek meg, vissza kellett lépniük, így ez az út sem volt járható.
A házaspár szeretné mihamarabb lezárni ezt a kudarcokkal teli időszakot, és visszafizetni kamatostól a támogatást (600.000 ft, egy gyermekre). Milyen lehetőségük van erre a határidő lejárta előtt?

Üdvözlöm!
Férjemmel szeretnénk felvenni a CSOK-ot. Az lenne a kérdésem, hogy az 5 sikertelen lombik a CSOK igénylése UTÁN kell hogy bekövetkezzen, vagy akkor is elfogadható, ha ebből az 5-ből valamennyi a CSOK igénylése előtt történt, nyilván sikertelenül?
Örökbefogadott gyermek esetén a CSOK feltétele teljesítettnek számít?
Köszönöm, üdvözlettel:
A.

Tisztelt Hitelnet!
A válaszukat köszönöm, de nem egyértelmű még most sem, hogy akkor vajon nekünk vissza kell fizetni vagy nem a kamatot.
Nyilván olyan igazolást nem fogunk kapni, hogy öt alkalommal részt vettünk reprodukciós eljárásban, mert ez nem így történt. A hivatkozott jogszabály kizáró okai sem igazak ránk, viszont az 1§ (1) bekezdésében vannak felsorolva, hogy milyen esetekben végezhető el az eljárás. Ezeknek a feltételeknek véleményük szerint együttesen kell teljesülniük? Mert az a.) pont a következőket tartalmazza:
„a) legalább két egymástól független – a meddőség tényének és okának megállapításához szükséges orvosi vizsgálatokon alapuló – szakorvosi szakvélemény alátámasztja, hogy a valamelyik félnél vagy mindkét félnél együttesen fennálló egészségi ok(ok) következtében a kapcsolatból természetes úton nagy valószínűséggel egészséges gyermek nem származhat,”
Mi esetünkben ezt nem fogja senki leigazolni, hiszen már van egy egészséges gyermekünk.
Egyre jobban úgy érzem ez egy joghézag, amennyiben nincs meg a megfelelő jogszabályhely, ami a mi esetünket szabályozná, abban tudnának segíteni hová fordulhatunk tovább?
Mert az egészet konyhanyelvre lefordítva, ha öt mesterségesen létrejött terhesség nem sikerül, az elfogadott a kamatfizetési kötelezettségtől való eltekintéshez, ha ugyanez természetesen történik az már nem. Ugyanakkor a hivatkozott jogszabályban feltüntetett eü. szolgáltató honlapján találtam, hogy a reprodukciós eljárás keretében elvégzett kezelések eredményeképpen létrejött terhességek semmiben sem különböznek a természetes úton létrejöttől.
Még egyszer elnézést, várom véleményüket.
Üdvözlettel: Linda

Tisztelt Hitelnet!
Előző kérdésemben nem írtam Önöknek, hogy mi a megelőlegező szocpolt még a 2001-es Kormányrendelet alapján vettük igénybe 2007-ben, nem az új CSOK-ról van szó. Ez esetben is a Járási Hivatalt kell megkeresnünk? A hitelintézettől már megkaptuk az értesítést a türelmi időnk lejártáról, mikor rákérdeztünk a visszafizetés kapcsán a kamatra, írásban kaptuk a választ, mely értelmében reprodukciós eljárást végző intézettől kell igazolást beszereznem.
Kérdezem én, ha 5 alkalommal sikerült természetes úton teherbe esni, melyből egy egészséges gyerek megszületett, akkor egyáltalán fogadtak-e volna minket ilyen intézményben? Vagy fizetett volna OEP rá? Ha mesterségesen jött volna létre a terhesség, hiába sikertelen, leigazolja a megfelelő intézet, akkor az úgy rendben van a hitelintézet szerint. De így?
Köszönöm.

Tisztelt Hitelnet!
Igénybe vettünk megelőlegező kölcsönt két gyermekre, egy gyermeket sikerült leigazolni. A vállalási időszakban 5 terhesség jött létre természetes úton, ebből egy gyermek született sajnos.
Ebben az esetben van lehetőség a kamat eltekintésétől?
Köszönöm Linda