Jó napot!
Érdeklődnék, hogy jövőre tervezzük az élettársammal és egy közös gyermekünkkel, hogy családi házat vásároljunk. Milyen állami támogatást lehetne erre igénybe venni,és ennek mi a feltétele? Valószínű, hogy a házvásárlás családon belül fog történni: dédimamám házát szeretnénk tőle megvásárolni. Ez esetleg hátrányt jelenthet bármilyen állami támogatás felvételében?
Válaszát előre is köszönöm.
Csaba

Kedves Csaba!

Államilag támogatott lakáshitel és vissza nem térítendő állami támogatás esetén egyaránt feltétel, hogy az eladó és a vevő nem lehetnek egymásnak a Ptk. 685. § b) pontja szerinti hozzátartozói. Közeli hozzátartózónak számít az egyeneságbeli rokon, így a dédszülő is. A dédnagymamától történő házvásárlás tehát semmilyen formában nem támogatott hitelcél.

A szocpol, mint vissza nem térítendő állami támogatás csak új lakóház vásárlásához vagy építéséhez vehető igénybe.

Használt lakás vásárlására - amennyiben nem közeli hozzátartozótól történik a vétel - kamattámogatott lakáshitel igényelhető lesz az Európai Bizottság jóváhagyását követően. Erre a vonatkozó rendelet hatálybalépését követően megkötött adásvételi szerződés alapján olyan, legalább komfortos, használt lakás vásárlására esetén lesz lehetőség, melynek eladója e lakás helyett az eladástól számított 12 hónapon belül másik lakást kíván vásárolni és ezt legalább teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozatával igazolja. A lakás vételára nem haladhatja meg a 15 millió forintot, a kamattámogatott hitel összege pedig a 6 millió forintot.

Egyéb esetben használt lakóház vásárlásához piaci kamatozású, forint alapú lakáshitel igényelhető. A lehetőségek megismeréséhez kérjük használja lakáshitel kalkulátorunkat!





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése