Tisztelt Szakértő!
Lakásvásárlás közepén vagyunk. Fundamentás áthidaló kölcsönt igényeltük, amit gond nélkül pozitívan el is bírálták. A 7,4 millióért vásárolt házat 8 millióra becsülték. Szeretnénk hozzá egy meglevő gyerekre CSOK-ot igényelni, két hete járt kint az értékbecslő, és elutasította a kérelmünket arra hivatkozva, hogy nincs a fűtés kiépítve. Ezt mind úgy tette, hogy amikor jött épp a festő dolgozott már a házon és le voltak szerelve a radiátorok, de a kazán és a törölköző szárítós radiátor fent volt, illetve a lakásban padlófűtés is van. A radiátorok bent voltak a szobában, csak nem voltak csatlakoztatva, ennek az értékbecslő képein is látszódnia kell. Úgy érzem jogos a teljes felháborodásunk.
Abban szeretnénk segítséget kérni, hogy mit tudunk ilyenkor tenni? Nem szeretnénk még egy értékbecslőt kifizetni és jogtalannak tartjuk az elutasítást.
Segítséget előre is köszönöm!
Tisztelettel.
Angi
Kedves Angi!
A CSOK nyújtását szabályozó kormányrendelet rögzíti, hogy a kedvezménnyel finanszírozott lakóingatlan mely feltételeknek kell, hogy megfeleljen:
a lakhatás feltételeinek a vonatkozó jogszabályi követelmények szerint megfelelő, az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott ingatlan a hozzá tartozó földrészlettel, amely rendelkezik legalább:
- 12 négyzetmétert meghaladó alapterületű lakószobával és főzőhelyiséggel – ennek hiányában további, legalább 4 négyzetméter alapterületű, a főzést lehetővé tevő, önálló szellőzésű lakótérrel, térbővülettel -, továbbá fürdőhelyiséggel és WC-vel,
- közműves villamos energia szolgáltatással,
- egyedi fűtési móddal,
- közműves szennyvíz-elvezetéssel, ennek hiányában a szennyvíz elhelyezése és tisztítása a jogszabályi előírásoknak megfelelően történik, és
- közműves ivóvíz-szolgáltatással, ennek hiányában a telken ivóvíz minőségű vizet szolgáltató kút van.
A Nemzetgazdasági Minisztérium által kiadott CSOK tájékoztató azonban kifejezetten felhívja a figyelmet arra, hogy az eladó hozzájárulásával a tulajdonba kerülés és a CSOK hitelintézetnél történő igénylését megelőzően megkezdett vagy folyamatban lévő, a kedvezménnyel érintett lakást érintő felújítások esetén a bank által megbízott értékbecslő által végzett helyszíni szemle megtörténtekor is teljesülnie kell a lakás lakhatóságával kapcsolatos feltételeknek például az ivóvízellátás vagy az egyedi fűtési mód vonatkozásában.
Fentiek alapján véleményünk szerint a korábbi értékbecslés aktualizálása lehet megoldás, ha az ingatlan ismét megfelel az előírt feltételeknek.
Tisztelt Hitelnet!
Olyan kérdésben fordulok önökhöz, miszerint gyermekem után szeretnénk a Csok-ot igénybe venni.
Fundamentától kapjuk meg a hitelt, de az én bankom az OTP és közölték, hogy az OTP nem fogja nekem kifizetni a CSOK-ot, mert nem náluk vesszük fel a hitelt, holott elutasítottak minket a kisgyermekünk miatt.
Hol van az ezek után, hogy segítsünk a családoknak?
Üdvözlettel.
Anita