Szép napot!

Ma kaptam egy olyan információt mi szerint már a CSOK igénylésekor a családnak azonos lakcímen kell laknia. Még az új lakásba költözés előtt. Elvileg az államkincstár vizsgál(hat)ja.
Ez igaz?

(A vásárolt lakásba való bejelentkezés világos.)

Előre is köszönöm.
Lili

Kedves Lili!

Házastársak, fiatal házaspárok és élettársak a családi otthonteremtési kedvezményt (CSOK) kizárólag közösen igényelhetik, együttes igénylés keretében. A támogatás – a vonatkozó kormányrendelet értelmében – az igénylőkkel közös háztartásban élő vagy általuk eltartott gyermek után igényelhető.

A közös háztartásban élést már a kérelem benyújtásának időpontjában teljesíteni és igazolni szükséges. A Pénzügyminisztérium legutóbb kiadott állásfoglalása alapján a közös háztartásban élés feltételét a kérelem benyújtásakor – gyermekvállalás támogatására tekintettel – a fiatal házaspárnak is teljesíteni kell.

A közös háztartásban élést a lakcímet igazoló hatósági igazolvány bemutatásával szükséges igazolni. Az igénylőknek és a támogatás alapjául szolgáló gyermekeiknek lakcímet igazoló hatósági igazolványában legalább egy lakcímadatban (lakóhely, illetve tartózkodási hely) egyezésnek kell lennie. Együttes igénylés esetén, abban az esetben, ha a gyermek lakcíme csak egyik támogatott személy lakcímével egyezik, úgy a közös háztartásban élés ténye nem állapítható meg. Ez a CSOK kérelem elutasítását eredményezi. Amennyiben a támogatott személyek nyilatkozata és a lakcímkártya alapján a lakcím eltér egymástól, akkor a közös háztartásban élésről szóló nyilatkozat valóságtartalmának nyilvánvaló valótlansága feltételezhető, amely az igénylés elutasítását eredményezi.

Fentiek alapján a CSOK kérelem benyújtása előtt javaoljuk a közös lakcím létesítését, ami a közös tartózkodási hely is lehet.

A CSOK igényléshez szükséges további dokumentumokról IDE kattintva tájékozódhatnak. A használt lakásra vonatkozó CSOK feltételekről ITT, az új lakásra vonatkozó CSOK követelményekről ITT olvashatnak bővebb információt.

kalkulátor

Lakáshitel kalkulátor

Tekintse meg az elérhető banki lakáshitel lehetőségeket a Hitelnet kedvezményeivel

Lakáshitelek összehasonlítása

A legalább két gyermekes CSOK-hoz kapcsolódóan igényelhető a 3% kamatú támogatott lakáshitel is. Erről bővebb információ IDE kattinva érhető el. További, személyre szabott, díjmentes tájékoztatáshoz kérjük, töltsék ki online adatlapunkat! Irodáinkban díjmentesen vállaljuk a teljes körű CSOK és hitelügyintézést is!





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés
6 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Kedves Hitelnet,
más (nem családtag) bejelentkezhet az ingatlanba tartózkodási/állandó címként, ha van babváró hitel vagy CSOK az ingatlanon?
Illetve ez gondot okozhat más támogatásoknál, ha többen laknak egy háztartásban a családon kívül?

Üdvözlöm!
5 éve vettük igénybe a Csok-ot a lakáshitelhez. Mind a hárman egy lakcímen vagyunk.
Érdeklődni szeretnék, hogy a tartózkodási helyként adhatok meg más címet?
Állandó lakcím maradna, amire a Csok-ot igénybe vettük és fizetném is tovább a hitelt, csak máshol laknánk.
Köszönöm!
Andrea

Kedves Hitelnet!
Az megfelelő, ha a férj a feleség állandó lakcímére be van jelentve tartózkodási hellyel? Tehát az egyik félnek állandó lakcímként, a másiknak tartózkodási helyként szerepel ugyanaz a cím.