Tisztelt Szakértő!
CSOK-ot szeretnék igénybe venni használt lakásra. A lakás értéke, méretei megfelelnek az előírásoknak. Adótartozásunk nincs, évek óta folyamatos munkaviszonnyal rendelkezünk.
Azonban néhány kérdésünk lenne a témában:
1. kérdés:
Előző lakásunk eladásáról az adásvételi szerződést 2015.07.13-án megkötöttük. Azonban a szerződés szerint az utolsó részlet kifizetése, így a birtokba adás is, és a tulajdonjog nyilvántartásba vétele is csak 2015.08.12-én történik meg. Így a tulajdoni átírást is csak ez után lehetséges megkezdeni. Ez az eljárás is még időt vesz igénybe.
Közben a vásárolni kívánt lakás adásvételi szerződését is meg kellene indítanunk, vele együtt a hitel és a CSOK igénylését is. A vásárolni kívánt lakásba csak 2015.08.31. után költözhetnénk be, és a tulajdonjog bejegyzésre is csak ez után van lehetőség. Így a gyakorlatban kijelenthető, hogy lakhatási szempontból megfelelünk annak a követelménynek, hogy ne legyen egyszerre két lakásunk, és az első eladásából befolyt összeget önerőként teljesen be is fektetnénk. Azonban az ügyintézések miatt a CSOK és a hitel igénylése pillanatában valószínűleg még papíron a tulajdonomban lenne az eladott lakás.
Ezzel kapcsoltban az a kérdésem, hogy a CSOK igénylésénél melyik dátumot veszik figyelembe, mikor azt vizsgálják, hogy az igénylőnek van-e a tulajdonában lakáscélú ingatlan?
2. kérdés:
A feleségem nevén van 1/3 részben a szülei lakása. Ennek átírását kezdeményeztük már, azonban a bejegyzés itt is időt vesz igénybe.
Itt is az a kérdésem, hogy ha a tulajdonjog törlésének kérelme előbb történik, mint a CSOK és a hitel igénylése, akkor az megfelelő-e, vagy az eljárás végét mindenképp meg kell várni az igényléssel?
3. kérdés:
A tájékoztatásoknál több helyen ellentmondást érzékelek az alábbi ügyben.
Már van egy 2 éves gyermekünk, és a feleségem 9. hetes várandós. Volt ahol azt olvastuk, hogy „beígért” gyermek után is igényelhető a támogatás, így mi két gyermek után kérhetnénk, és a lakás méreteit figyelembe véve 1,3 millió Ft lenne az igényelhető. Azonban valahol azt írják, hogy csak a betöltött 24. hetes magzat után igényelhető a CSOK, és az igénylés követően született gyermek után 400.000 Ft igényelhető. Így a meglévő egy gyermek után 600 Ft-ot, majd a most 9. hetes magzat megszületése után újabb 400.000 Ft igényelhető, azaz összesen 1 millió Ft.
Ezzel kapcsolatban az a kérdésem, hogy melyik eset az igaz?
4. kérdés:
A 3. kérdés válaszától függ
Amennyiben ott az a válasz, hogy csak 1 gyermek után igényelhetünk 600.000 Ft-ot, majd később a 2. gyermek után 400.000 Ft-ot, akkor, ha jól értelmezem, ésszerűbb megvárni a 2. gyermek 24. hetes magzati korát, és úgy már két meglévő gyermek után utólag, a szerződést követő 120 napon belül igényelnünk 1,3 millió Ft-ot, ami a felvett hitel előtörlesztésére kerül felhasználásra. Ezzel kapcsolatban még az a kérdés merül fel, hogy ebben az esetben is a hitelt folyósító banknál kell igényelni a CSOK-ot?
Megtisztelő válaszukat előre is köszönöm!
Üdvözlettel:
Zoltán
Kedves Zoltán!
1. Információink szerint a CSOK kérelem benyújtásakor már nem lehet lakástulajdonuk az igénylőknek. Az eladott lakás vonatkozásában a tulajdonjogot végleges határozattal töröltetni kell a kérelem benyújtása előtt.
2. A tulajdoni hányad átírását illetően ugyanaz az eljárás. Felesége tulajdonjogát végleges határozattal töröltetni kell a CSOK kérelem beadásáig.
3. Vállalt gyermek után is van lehetőség megelőlegező CSOK igénylésére. Ha a kérelem benyújtásakor egyikük sem tölti be a 40. életévét, akkor jogosultak lehetnek a megelőlegező kedvezményre, azaz az 1 meglévő és az 1 vállalt gyermek után 1.3000.000 Ft-ot kaphatnak a vételár kiegyenlítéséhez.
Üdv.
Kérdésem a következő. 2 gyermekre igényeltünk falusi CSOK-ot használt ingatlan felújításra, minden feltételnek megfeleltünk már a szerződést is aláírtuk. Viszont a feleségem várandós a 3. gyermekkel. Van rá lehetőség hogy töröljük a meglévő szerződést és 3 gyermekre igényeljünk támogatást? Ha van lehetőség milyen módon történik és körülbelül mennyi időt vesz igénybe? Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelt Szakértő!
Azután érdeklődnék, hogy mi a párommal együtt megigényeltük a CSOK-ot (1 gyermek, budapesti 21. ker. panel lakás vételre), de elutasították. Páromnak is és nekem is öröklés útján van ingatlanrész illetve tulajdonrész a nevünkön. Úgy világosított fel a banki közvetítő, hogy elvileg ez nem akadály, mivel örököltünk és nem adásvételből származik az ingatlan tulajdonrészünk. Így azt javasolta, hogy a határozatot fellebbezzük meg. Nem tudom mi a véleményük erről a helyzetről, van-e értelme és egyáltalán esélye, hogy megkapjuk mégis. Hitelkérelemmel együtt indítottuk a CSOK igénylését is.
Válaszát előre is köszönöm.
Azzal kapcsolatosan érdeklődnék, hogy használt lakást szeretnék vásárolni, amin a tulajdonosok az építés ideje alatt a szocpolt igénybe vették! A csokot mi igénybe tudjuk venni?
Egyedül nevelek 5 gyermeket. Szeretnék használt lakást vásárolni. Van bejelentett munkaviszonyom, de sajnos bár listán voltam, a bár listám januárban jár le. Utána passzív báros leszek, akkor ki tudom használni a szocpolt használt lakás vásárlásra?
Kérem válaszoljanak.
Köszönöm előre is.
Az első kérdéshez:
Hasonló cipőben járunk mi is. Eladtuk az ingatlanunkat az adásvételi szerződés alapján június végi dátummal, és megvettünk egy másik használt ingatlant július eleji dátummal. Mivel az eladott ingatlanunk vételárának teljes megfizetése csak a múlt héten történt meg, csak a napokban tudtuk megindítani az eljárást a földhivatalnál a tulajdonjog törlésére (és az új tulajdonos bejegyzésére) vonatkozóan.
De!
Ettől függetlenül a hitelintézet befogadta a CSOK-re vonatkozó kérelmet már július elején még úgy is, hogy a nevünkön volt korábbi ingatlanunk. Ezt azért lehetett így megoldani, mert a földhivatali eljárás során az ingatlan tulajdonjoga visszamenőleges az adásvételi szerződés megkötésének időpontjában (tehát június végi dátummal) kerül majd le a nevünkről. Ennek folyamata: A CSOK igényléshez az ingatlan eladására vonatkozó adásvételi szerződést kellett mellékelnünk, valamint egy ügyvéd előtt tett nyilatkozatot arról, hogy a teljes vételár kifizetését követően az ügyvéd kezdeményezheti az addig csak széljegyen szereplő új tulajdonosok végleges tulajdoni bejegyzését, illetve a mi tulajdonjogunk törlését. Mivel ennek dátuma visszamenőlegesen az adásvételi dátumával fog megegyezni, a CSOK igénylés benyújtásakor – papíron – már nem rendelkeztünk ingatlan tulajdonnal. Természetesen a CSOK folyósítására csak végleges földhivatali határozat bejegyzése után kerülhet sor, de az ügyintézés addig is folyamatos.