Tisztelt Hölgyem / Uram!

2, már megszületett gyermek után vettük igénybe a CSOK támogatást (2,6 millió Ft) új ház vásárlására 2018-ban. Ehhez igényeltünk még 22 millió Ft FIX10 OTP hitelt. Jelenleg várjuk a harmadik gyermekünket jövő év májusára emiatt a házunkat szeretnénk eladni és egy nagyobbat építeni.

Kérdésem lenne, hogy ilyen esetben milyen lehetőségek/szabályok vannak ránk vonatkozóan?

– Eladható-e a ház?
– Végtörleszteni a hitelt, illetve a CSOK-ot és újra megigényelni immáron a 10+15 millió Ft-os konstrukciót az építkezésnél?
– A 4 millió forintos jelzáloghitel elengedést erre az ingatlanra lehet igénybe venni vagy majd az épülőre?

Válaszukat előre is köszönöm!
Üdvözlettel!
Szabolcs

Kedves Szabolcs!

Újépítésű lakóingatlanra igényelt CSOK esetén 5 éven belül akkor van lehetőségük a támogatást másik ingatlanra továbbvinni, ha az szintén újépítésű. Továbbá fontos, hogy nagyobb hasznos alapterületű és értékű legyen, mint a korábbi ingatlan.

Fentiek alapján tehát eladható a ház. A támogatás tekintetében két lehetőségük van. Az egyik, hogy a 2,6 millió forint összegű CSOK-ot befizetik egy kincstári felfüggesztő számlára. Majd ha az ingatlan felépült és ezt az előírt módon igazolják (tulajdoni lap + számlák), akkor a kincstár visszautalja Önöknek az összeget és egyúttal bejegyzik az új ingatlanra a támogatást. Ez esetben az új ház építéséhez a 2,6 milliós CSOK és a 10 milliós támogatás különbözetét igényelhetik.

Másik lehetőség, hogy a 2,6 millió forintos CSOK kincstári felfüggesztését nem kérik, hanem azt önkéntesen visszafizetik. Ez esetben a házépítéshez a teljes 10 millió forintos CSOK-ot igénylik.

Akár CSOK különbözetet, akár a teljes CSOK igénylést választják, mindkét esetben van lehetőség, a 15M Ft-os CSOK hitel igénybevételére. Erről bővebb információt IDE kattintva olvashatnak.

kalkulátor

Lakáshitel kalkulátor

Tekintse meg az elérhető banki lakáshitel lehetőségeket a Hitelnet kedvezményeivel

Lakáshitelek összehasonlítása

A tartozáscsökkentő támogatást a magzat betöltött 12 hetes korától már igényelhetik a területileg illetékes járási hivatal családtámogatási osztályánál. A 4 millió forintos támogatást a meglévő lakáshitel előtörlesztésére fordíthatják. Erről bővebb leírás ITT olvasható.

További, személyre szabott díjmentes tájékoztatáshoz kérjük, töltse ki online adatlapunkat. Irodáinkban díjmentesen vállaljuk a teljes körű CSOK- és hitelügyintézést is!





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés
4 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Üdvözlöm.
2016-ban csokot igényeltem és kaptam 2 gyermekem után használt ingatlanra. 1.5 év után az ingatlant el kellett adni kapcsolat felbomlása miatt.
Fölvehetem-e újra a csokot ismét használt ingatlanra ugyanarra a 2 gyermekemre?
Előre is köszönöm.

2017 februárjában vettük igénybe a CSOK-ot 2 gyermekre az OTP Banknál, amelyet 2020 júliusában teljesítettünk, a 2 gyermek megszületett. A CSOK-ot használt lakás vásárlására fordítottuk. Tervben van a harmadik gyermek, emiatt szeretnénk igénybe venni a 10+15 millió összegű CSOK-ot. Jövőre szeretnénk építkezni, és szeretnénk tudni, hogy az új CSOK igénybevételének mi a menete, ha a 10 éves időtartam még nem telt le. A jelenlegi lakásunkat kötelező-e értékesíteni vagy megtarthatjuk. Ha jogosultak vagyunk a CSOK igénylésére, mi az összeg folyósításának a menete? Mennyi összeget kapunk alapból, illetve időarányosan az építkezési állapot haladtával? Ha igénybe vesszük 3 gyermekre de mégsem születne harmadik, mennyit kell visszafizetni?
Válaszát előre is köszönöm.
Tamás