Egyre több azon családok száma, akiknek valamilyen oknál fogva vissza kell fizetniük a korábban kapott CSOK-ot. Ez lehet a nem teljesült gyermekvállalás következménye, de az is támogatás visszafizetését vonja maga után, ha a támogatott személyek egyéb CSOK feltételeket szegnek meg, például: nem laknak életvitelszerűen a támogatott ingatlanban vagy 10 éven belül eladják azt anélkül, hogy másikat vásárolnának helyette. Ezekben az esetekben a támogatást a Ptk. szerinti késedelmi kamattal – bizonyos esetben a Ptk. szerinti kamat ötszörösével – megegyező mértékű büntetőkamattal kell visszafizetni. Egy múlt héten megjelent rendelet azonban 5%-ban maximalizálja a büntetőkamat mértékét.
A családi otthonteremtési kedvezmény – közismert néven CSOK – kedvező finanszírozási lehetőséget kínál az otthonteremtő családok számára. A vissza nem térítendő támogatás új és használt lakásra egyaránt igénybe vehető. Használt lakás esetén a vásárlás mellett meglévő ingatlan bővítésére, illetve preferált településen lakáskorszerűsítésre is felhasználható. A CSOK meglévő és vállalt gyermek után is kérhető – hitelcéltól és gyermekszámtól függően – 600 ezer forinttól 10 millió forintig.
CSOK visszafizetése
Nem elegendő azonban az igénylési feltételeket teljesíteni. Vannak olyan előírások, melyeknek a támogatás felvételét követő 10 évben is eleget kell tenni. Ellenkező esetben a CSOK-ot büntetőkamattal növelten vissza kell fizetni.
Büntetőkamat mértéke kamatmaximum nélkül
A támogatást alapesetben a Ptk. szerinti késedelmi kamattal növelten kell visszafizetni. Minden félévben az adott félévre vonatkozó késedelmi kamat alapján történik a számítás. Ezekből a féléves ciklusokból adódik össze az egész visszafizetendő összeg. A jegybanki alapkamat az elmúlt hónapokban drasztikusan növekedett, jelenleg 13%.
Aki tehát most venne fel 1,43 millió forint összegű CSOK-ot 2 gyermek vállalásával, annak nem teljesült gyermekvállalás esetén – a következő 8 évben változatlan jegybanki alapkamatot feltételezve – 2.917.200 forintot kellene visszafizetnie. (2 vállalt gyermek után igényelt megelőlegezett CSOK esetén 8 év a teljesítési határidő.)
5-szörös büntetőkamat kamatmaximum nélkül
Lényegesen magasabb visszafizetendő összeggel kellene számolnia annak, aki 3 gyermek vállalásával venné fel a 10 millió forintos CSOK-ot új lakás építésére vagy vásárlására. Ebben az esetben ugyanis a büntetőkamat a jegybanki alapkamat 5-szöröse, vagyis jelen helyzetben 65%. Ezzel a mértékkel 10 év múlva a következő összegeket kellene visszafizetni – változatlan alapkamattal számolva – a megszületett gyermekek számától függően:
- Nem születik egy gyermek sem: 75.000.000 Ft
- Egy gyermek születik: 70.500.000 Ft
- Kettő gyermek születik: 55.500.000 Ft
Maximalizált, 5% mértékű büntetőkamat 2022. október 1-től
A Magyar Közlönyben megjelent, október 1-től hatályos CSOK rendelet a büntetőkamat mértékét 5%-ban maximalizálja. Ezt azt jelenti, a CSOK visszafizetési kötelezettsége esetén a visszafizetendő összeg az 5%-os korlát figyelembevételével kerül meghatározásra, vagyis 10 millió forint visszafizetendő összeg esetén ez nem lehet több 15.000.000 Ft-nál.
A módosított rendelet nemcsak a hatálybalépést követően kötött szerződésekre vonatkozik, hanem a korábban kötött támogatási szerződésekre is érvényes.
A módosítás indokolt volt, hiszen a jegybanki alapkamat folyamatos emelkedése irreálisan magas terhet rótt volna a gyermekvállalást teljesíteni nem tudó családokra.
Az 5%-os kamatplafon hatása a CSOK hitelekre
A legalább két gyermekes CSOK mellé 3% kamatú támogatott lakáshitel igénylésére is van lehetőség. Ha azonban a támogatott személyeknek a CSOK tekintetében visszafizetési kötelezettségük keletkezik, akkor elveszítik a 3%-os CSOK-hitel való jogosultságukat is. Ebben az esetben amellett, hogy a lakáshitel törlesztése piaci kamattal folytatódik tovább, az addigi kamattámogatást szintén büntetőkamattal növelten vissza kell fizetniük. Ennek a büntetőkamatnak a mértéke lett a módosítás által szintén 5%-ban maximalizálva.
Lakáshitel kalkulátor
Tekintse meg az elérhető banki lakáshitel lehetőségeket
Személyre szabott díjmentes CSOK- és hitelügyintézés
A témában felmerülő további kérdések megválaszolásában Szakértőink készséggel állnak rendelkezésére! Online adatlapunk kitöltésével kérheti Szakértőink egyénre szabott, díjmentes tájékoztatását is! Irodáinkban díjmentesen vállaljuk a teljes körű CSOK és CSOK hitel ügyintézését is!
Üdvözlöm!
2019 novemberben igényeltünk 10 millió 3%-os kamattámogatott hitelt, illetve 1 meglévő és 1 vállalt gyermekre 1430.000 Ft csokot, viszont a vállalt gyermek nem született meg eddig, így szeretném megkérdezni, hogy mire számíthatunk? Mennyi lesz a büntetés, illetve kb. a törlesztő részlet?
Válaszát előre is köszönöm!
Szép napot!
Egy olyan kérdésem lenne, hogy ha fél éve vettünk egy lakást 2 gyermek után járó 2.6 + 10 millió CSOK hitellel, illetve áfa-visszaigényléssel és tegyük fel 3 év múlva eladnánk úgy, hogy a 2 gyermek már megszületett és 1 éven belül vennénk egy nagyobb másik házat, amire szintén megigényelnénk a CSOK-ot, ebben az esetben milyen büntetésekre kellene számítanunk, illetve újra felvehetnénk-e a CSOK hitelt?
Üdv!
Elméleti síkon lenne egy olyan kérdésem, hogy ha 2 gyerekre vettem fel a csok+csok hitelt és eladnám a házat, akkor milyen mértékű büntetést kellene fizetnem a 10 milló +1.430.000 Ft-on kívül? (megvan a 2 gyerek) Nem vennék fel újra csoko-ot és nem is fizetném vissza eladás előtt önként.
Előre is köszönöm a választ!
Patrik
Üdv!
Mi 2018-ban igényeltünk CSOkot új lakás vásárlásra két gyerekre 2 600 000 Ft-ot. 2021-ben született meg kisfiúnk. Az ingatlant tavaly eladtuk és a hitelt intéző bank javaslatára a csokot felfüggesztettük, az összeget egy letéti számlára helyezte a MÁK mondván, hogy amikor új ingatlant vásárolunk, ezt az összeget csak beforgatjuk. Most vettünk egy új ingatlant, amire kamattámogatott hitelt is szeretnénk felvenni. És a bank azt mondja, hogy ebben az esetben nem tudjuk beforgatni a már meglévő csokot, hanem le kell zárnunk és büntetőkamatot kell fizetnünk, majd egy új csokot kell igényelnünk.
A kérdésem az lenne, hogy ebben az esetben miért jogos a büntetőkamat fizetésének kérése? Nem járt le még a futamidő, így teljességgel érthetetlen ez számunkra. Illetve ha valóban így van, akkor csak egy gyerekre kell kifizetni az összeget? Hiszen teljesült az egyik feltétel.
Válaszukat előre is köszönöm!
Szép napot!
Mi 2016-ban igényeltük meg a Csokot úgy, hogy még bevállalunk plusz 2 gyermeket! Ami nem sikerült, pszihés problémák miatt, és nem is fog. 2.200.000 Ft-ot kaptunk használt lakásra. Nagyon sok oldalt elolvastam. Szinte mindenhol mást írnak! Nem értem, mit takar maga alatt ez PTK kamat, vagyis az hány %-ot jelent? Mivel nekünk nem lett meg plusz 2 gyerek, így mennyit kell visszafizetni? Olvastam, hogy levitték 5%-ra! De egyszerűen nem tudom kiszámolni, hogy pontosan mennyit kell visszafizetnünk!
A másik fontos kérdésem, hogy ha önszántunkból mondjuk vissza szeretnénk fizetni, akkor mennyit kellene, vagy az összeg nem változna? Ezt hol kellene jeleznem, hogy vissza szeretnem fizetni? Annál a pénzintézetnél, ahol kaptuk a pénzt, sajnos nem adtak választ finoman szólva.
Kérem segítsen!
Köszönöm előre is a választ!
Kedves Szakértő!
Az lenne a kérdésem, hogy amennyiben 2 gyermekre CSOK + 5 millió Ft ÁFA visszatérítést új lakás építésére vettünk fel és valami miatt visszafizetési kötelezettségünk keletkezik, úgy Önök szerint az 5 millió Ft ÁFA visszatérítés visszafizetésére is érvényes a ptk. de maximum 5% büntetőkamat?
Válaszukat előre is köszönöm!
Kedves Szakértő!
Az első kérdésem az lenne, hogy 2019. november 15-én vettük fel 2 gyerekre a használt lakásra vonatkozó 1,43 millió Ft Csokot, 1 gyerek teljesül. Most november 15-ig nem vállaljuk be a másodikat.
A kérdésem, az hogy ebben az esetben a különbözetet (1 gyerekre 600, 2-re 1,43 millió), azaz 830.000 Ft kell visszafizetni 5% büntetőkamattal? Vagy ezen felül van-e más, ami rájön még, gondolok a jegybanki alapkamatra. Tehát a kérdésem, hogy mi alapján számítják ki.
A másik kérdésem, hogy ebben az esetben a csok 10 hitelt is felvettük. Annál is tudom, hogy átalakul piaci hitelre, viszont ott hogyan számolják a visszafizetést, mivel moratórium volt, így lényegében a 4 évből 1 évet törlesztettünk, ebben az esetben arra az 1 évre fogják számolni, amikor törleszteni kellett vagy mi alapján.
Köszönöm a válaszukat.
Kedves Szakértő!
CSOK 10+10-el építettünk házat 2 meglévő és 1 előre vállalt gyermekkel. A használatbavételi engedély 2019 februárjában kaptuk meg. A vállalt gyermek 2021 novemberében (tehát határidőn belül) született, viszont a születés tényét nem igazoltuk 60 napon belül a banknál. (Mint kiderült, mivel itthonról csak egyszeri anyasági támogatást igényeltünk, ezért nekünk kellett volna igazolni.)
Számíthatunk arra, hogy hatalmas összeget fog tőlünk követelni az állam, vagy bízhatunk abban, hogy mivel a 3. gyermek születése határidőn belül történt, ezért így is elfogadják?
A szerződés szerint 60 napon belül be kell mutatni a gyermek papírjait és az Államkincstár honlapján azt olvastam, hogy dokumentumok határidőn belüli bemutatásának elmulasztása, visszafizetési kötelezettséget von maga után.
Köszönettel: Gábor
Kedves Szakértő!
2015 novemberében vettük fel a megelőlegező CSOK-ot, két gyermekre írtunk alá. Szeretnénk ezt még januárban önkéntesen visszafizetni, nem született gyermekünk.
Mekkora összeget kell majd visszafizetnünk?
Köszönöm a válaszát!
Kedves Szakértő!
Az lenne a kérdésem, hogy 10 millió Ft megelőlegezett csok önkéntes visszafizetése esetén is szükséges büntető kamatot fizetni? A három vállalt gyermekből kettő született meg.
Köszönöm szépen!
Üdv!
Mi 2016-ban vettük fel a CSOK támogatást 2 gyerekre (2,8M körül) és az 5M áfa visszatérítést (építkeztünk). Mind a két gyerek megszületett, most viszont válás miatt el akarjuk adni a házat.
Ebben az esetben mennyit kell visszafizetnünk?
Köszönöm előre is!
Üdv!
10+10 milliót vettünk fel 3 meglévő gyermekre 2018 áprilisban.
Ha most vissza szeretnénk fizetni, mennyi lenne az összeg, amit kellene?
Köszönöm.
Szép napot!
Nem teljesen egyértelmű számomra a cikk szövege (CSOK hitel rész):
„a lakáshitel törlesztése piaci kamattal folytatódik tovább, az addigi kamattámogatást szintén büntetőkamattal növelten vissza kell fizetniük.”
Ez alapján úgy tűnik, hogy a kamattámogatást büntetőkamattal terhelve kell visszafizetni, de a régebben adott válaszokban nem így van.
Köszönöm a helyreigazítást!
Úgy tudom, hogy 2 gyerekre 10 millió forint a támogatott hitel. A 3. vállalt gyerek esetében a különbözet hitele büntethető vagy az egész hitelé?
Tiszteletem!
Adott 2 meglévő gyermek, 1 vállalt, ebben az esetben, ha nem születik meg a gyerek 4 éven belül, milyen típusú büntetés szabható ki
1. az egy vállalt gyermek csok támogatás visszafizetése 5%-kal
2.a jelenlegi hitel teljes büntetését 4 évre visszamenőleg 5%-kal?
Jelen esetben ezt vonná maga után? Utána persze a hitel gondolom én piaci lenne?
Köszönöm a választ előre is.
A büntetőkamat valójában micsoda? Az a CSOK hitel rendes kamatán (ami most a 13%, amiből a pár a feltételek teljesülése esetén csak 3%-ot kell megfizessen, a többit az állam vállalja) felüli kamat? Azaz ha nem teljesülnek a feltételek, akkor amit a párnak kell megfizetnie, az az addigra már megfizetett 3% plusz (13-3=) 10% plusz 5%, azaz összesen 18%-ot kell megfizetnie?
Vagy az 5% úgy értelmezendő, hogy a feltételek nem teljesülése esetén a párnak az addigra már megfizetett 3%-ot plusz a büntető 5%-ot, azaz összesen 8%-ot kell megfizetnie?
Azt szeretném kérdezni, hogy amennyiben valaki városi használt lakásra, 0 meglévő gyerek mellett 2 gyermek bevállalásával, 25 éves (maximális) futamidőre felveszi a 10 millió Ft CSOK hitelt, valamint az 1,43 millió CSOK támogatást, illetve él a kamatmentesség lehetőségével, akkor ha 8 éven belül nem születik egyetlen gyermeke sem, mennyi pénzt kell visszafizessen összesen?
Amennyiben előtörleszt, amikor látja, hogy nem teljesül a feltétel (azaz pl. a 7. évben nincs még gyermeke) azzal ezt az összeget mekkorára tudja csökkenteni?
Előre is köszönöm a választ!