Tisztelt Tanácsadó!

Érdeklődnék, hogy 3 meglévő gyerek, 43 éves férj és 34 éves feleségnek milyen lehetőségei vannak a márciustól hatályos rendelet alapján teljes és félszocpol igénybevételére? Csak új vagy használt ingatlanra is vehetnek fel szocpolt?
A szülők nevén ugye a támogatás igénylésekor nem lehet ingatlan?

Köszönettel:
Betti

Kedves Betti!

Információink szerint 2014 márciusától sem lesz lehetőség félszocpol igénybevételére. Korábban esett szó az esetleges újbóli bevezetéséről, de ilyen törvényjavaslat végül nem került elfogadásra. A hatályos kormányrendelet alapján szocpolt továbbra is csak azok a támogatott személyek kaphatnak, akik új házat építenek vagy újépítésű lakóingatlant vásárolnak. Azt, hogy szocpol szempontjából mi számít új lakásnak vásárlás esetén, IDE kattintva olvashatja.

Ha új lakást vásárolnak, akkor életkorukat tekintve jogosultak lehetnek a támogatásra. Meglévő gyermekek után igényelt szocpol esetén ugyanis nincsen felső életkorhatár a támogatott személyekre vonatkozóan. Ahhoz, hogy igényelhessék a szocpolt, 3 gyermek esetén legalább 70 négyzetméter hasznos alapterületű lakást kell vásárolniuk. A támogatás összege sávos. Függ a hasznos alapterülettől és az épület energiahatékonyságától. A szocpol összegéről további részleteket ITT talál.

Ami a meglévő lakástulajdonra vonatkozó előírást illeti, az a következő: sem a szülők, sem az együttköltöző gyermekek, családtagok nevén nem lehet lakás a szocpolkérelem benyújtásának időpontjában. Nem lehet állandó lakáshasználati joguk, lízingelt lakásuk, vagy önkormányzat tulajdonában lévő illetve munkakörhöz kötött lakásra bérleti jogviszonyuk. Van azonban olyan lakástulajdon, mely nem zárja ki a szocpolra való jogosultságot. Ezekről IDE kattintva tájékozódhat.

Az új és használt lakás vásárlásához nyújtott lakáshitelek várható havi törlesztő részletét ismerje meg online lakáshitel kalkulátorunk segítségével! Igény esetén Szakértőink készséggel készítenek Önöknek személyre szabott, díjmentes hitelajánlatot, melyből tájékozódhatnak a THM (Teljes Hiteldíj Mutató) mértékéről és a lakáshitelek járulékos költségeiről is. Ez utóbbiak jelentős része megspórolható bankpartnereink díjelengedési akcióinak köszönhetően! Ajánlatkéréshez kérjük, töltse ki online adatlapunkat! Nemcsak a lakáshitel, hanem - új lakás vásárlása esetén - a szocpol ügyintézését is díjmentesen vállaljuk!

További kérdés esetén készséggel állunk rendelkezésükre!





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

16 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Üdvözlöm!
Érdeklődnék, hogy kaphatok-e szocpolt, ha van egy 2 éves lányom, de vállalok még egy gyermeket. Én 32, férjem 39 éves. Nem az első ingatlanunk lenne a most megvásárolandó 120 m2-es, nem újépítésű családi ház. 13M Ft az ingatlan ára.
Kérdésem a következő: kaphatok-e szocpol támogatást? Ha igen, milyen összeget és milyen feltételekkel?
Köszönettel: Anita

A párommal édesanyám örökölt lakásában élünk. Épp terhes vagyok, gyerekem nincs. A párommal nem vagyunk házasok! Megkapnám a kedvezményt erre a lakásra ahol most élünk, vagy csak új lakás vásárlásra!? Mennyit kapnék? Törlesztő részlet mennyi lenne havonta? Mikor kellene elkezdeni törleszteni?

Én azt szeretném megtudni, hogyha az Anya 43 éves, Apa 41 éves és van 2 kiskorú gyermek (12 és 9 évesek) akkor mi fel tudjuk még venni a szocpolt?
Csak új lakásvásárlásra fordítható a szocpol, vagy használtat is lehet venni?
Lakásfelújításra használható-e?
Hol lehet a papírokat kikérni?
Előre is köszönöm mielőbbi válaszukat!
Tisztelettel.
Gabi

Üdvözlöm!
Szeretnék érdeklődni, hogy a szocpolt hogy lehet oly módon igénybe venni, hogy önerő az lenne, 2 gyermeket vállalnánk, élettársak vagyunk. Jelenleg csak a párom dolgozik, a keresete a minimálbér felett van. Az lenne a kérdés, ha önerő van és ugye 8 éven belül születne 2 gyermek, akkor milyen házra lehet igényelni a szocpolt? Mekkora összeget lehetne igénybe venni, ha az önerő majdnem meghaladja az 1 millió forintot? Hova kell mennünk ezután, hogy igénybe vegyük?
A válaszokat előre is köszönöm.

Jó napot!
Érdeklődnék, hogy a jelenlegi szocpol mennyi két gyerek után? Van-e már vagy ha még nincs, kb. előreláthatólag mikor lesz félszocpol? Félszocpolra lehet-e kapni könnyűszerkezetes házat vagy téliesített faházat vagy milyen házat lehetne rá kapni? Az új jellegű házra lehet kapni szocpolt, de hány éves háznak kell lennie?
Elnézést a sok kérdésemért, de nagyon tanácstalan vagyok.
Válaszukat előre is köszönöm!

Olyan kérdésem van, hogyha nincs munkaviszonyunk és kisbabánk fog születni a jövő hónapban, a szocpolból használt házat is lehet venni?

Tisztelt hitelnet!
Azt szeretném megkérdezni, hogy 2014-ben igénybe vehető-e a szocpol első lakás vásárlása esetén, egy gyermekkel, egyedülálló szülőként?

Üdvözlöm!
Párommal használt lakást szeretnénk vásárolni. Párom 13 éve dolgozik egy állami cégnél, én 7 éve vállalkozó vagyok. Jelenleg babát várok. Az ingatlan 8 millió Ft.
A kérdésem, hogy mennyi szocpol járna nekünk és mennyi önrészt kellene összegyűjtenünk?
Köszönettel: Ildikó