Kedves Hitelnet,

ha a vásárlásnál, ami most ősszel lesz, nem igényeljük meg a CSOK-ot, hanem majd csak tavasszal, amikor tetőteret építünk be, mire kell figyelnünk?
Az összes alapterületre fog számolni, vagy csak az újonnan beépítettre?

Ha van egy 65 nm-es és egy 45 nm-es ház a telken, teljesen különálló, és csak a 65 nm felett lesz koszorút tetőtér, akkor csak a főépület és annak a tetőterét fogja számolni? Csak mert ha a különálló épületet is beleveszi, akkor 160 nm felett lesz lehet. (Ez tudom függ attól, hogy a tetőtéren mekkora terület lesz 1,9 m belmagasság felett).

Van, amit már a vételnél úgy kell rendeznünk, hogy később CSOK lesz rá (például adásvételnél itt is 90% utalva legyen).

Válaszukat előre is köszönöm.
Üdvözlettel.
Viktória

Kedves Viktória!
Lakásbővítés esetén a bővítést követő hasznos alapterületet veszik figyelembe a bankok a CSOK összegének megállapításánál. Ha tehát a 45 m2-es épület ugyanazon a helyrajzi számon szerepel és szintén lakóházként funkcionál, akkor véleményünk szerint annak hasznos alapterületét is figyelembe kellene venni a CSOK elbírálása során.

Mivel a hasznos alapterület így meghaladná a 160 m2-t, a következő lehet a megoldás: Az ingatlant úgynevezett Használati megosztással kellene megvásárolni, méghozzá oly módon, hogy a 65 m2-es, a későbbiekben bővítendő ingatlan az Önök nevére kerülne, a másik különálló ház pedig valamelyik családtag - például szülő - nevére. (Gyermek nevére nem kerülhet, mert az a későbbiekben kizárná a CSOK-ra való jogosultságot.) Használati megállapodást közös helyrajzi számon lévő ingatlanok vásárlása esetén szoktak készíttetni, mely tartalmazza, hogy melyik ingatlan kié. A megállapodást ügyvéd készíti. Így biztosan beleférnének a CSOK rendelet által megengedett 160 m2 hasznos alapterületbe. A bővítést követően pedig sor kerülhet arra, hogy a szülők ajándékozás útján átadják Önöknek a 45 m2-es ingatlant is.

CSOK-kal történő bővítés esetén a hitelintézeteknek nem kell vizsgálniuk azt, hogy az adott ingatlan vételára korábban milyen módon került kifizetésre (készpénzben vagy utalással).

Azzal azonban számolniuk kell, hogy bővítés esetén a hitelintézet által elfogadott költségvetés számlával igazolt összegének 50%-át nem haladhatja meg a CSOK összege. Számlával a költségvetés legalább 70%-át kell igazolni. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a költségvetés 35%-át kaphatják meg kedvezményként akkor is, ha a gyermekeik után járó CSOK összege ennél magasabb lenne. A bekerülési költség fennmaradó részét önerőből vagy hitelből lehet fedezni.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés
22 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Tisztelt Hitelnet!
Két gyermekünk van. 60 m2-es alapterületű ingatlanunk tetőtéri beépítésére igényelhetünk-e a CSOK támogatásból? A ház vásárlásánál 2002-ben igénybe vettük a szocpol támogatást mindkét gyermekre.
Válaszát előre is köszönöm.

Tisztelt Hitelnet!
Jelenleg 2 gyermekünk van, harmadik gyermekünk májusban születik, feleségemmel mindketten 35 évesek vagyunk.
Feleségem nevén nincs ingatlan, az én nevemen öröklés útján került (apai elhalálozás): 25%-os tulajdon vidéki házban, 50%-os tulajdon pesti lakásban (haszonélvezettel terhelt).
Egy harmadik ingatlanban lakunk, ami édesanyám nevén van. Ezt szeretnénk bővíteni 60 m2-ről kb. 105 m2-re.
A bővítés együtt jár a tetőszerkezet bontásával, új falak építésével, új fűtés kialakításával, ergó kivitelezéshez engedélyes terv szükséges. (Engedélyezés folyamatban van.)
Én szívesen lemondok akármelyik tulajdonrészemről (ajándékozással), illetve édesanyám szívesen nekünk ajándékozná a bővítendő házat.
Megillet-e bennünket a CSOK 10 millió Ft ennek a használt lakásnak a bővítéséhez?
Köszönettel:
Gábor

Tisztelt Hitelnet!
A fenti levezetést értettem Kedves Ferenc kérdezőtől. Matematikailag stimmel is a 35%. De ha a költségvetést mondjuk 100%-ban igazolom számlákkal, akkor nem 50%-ig lehet elmenni összegben? Vagyis a példánál maradva 3 Millió forintot igazolok számlával, akkor 1,5 Millió az 50%, vagyis az 1,3 Millió vehető ez esetben igénybe? Mert azt írták, hogy legalább 70%-ot kell igazolni, de akkor biztos lehet többet is és így változik a 35%…vagy mégsem értem…:(
Válaszukat előre is köszönöm!
Tisztelettel: Tibor

Tisztelt Hitelnet!
Jelenleg egy 95 m2 alapterületű családi házban élünk három kisgyermekünkkel. 8 éve építkezésnél igényeltük mindhárom gyerek után a szocpolt. Szeretnénk a tetőteret beépíteni.
Mi a feltétele annak, hány m2-es lakást kell kialakítanunk a tetőtérben, hogy jogosultak legyünk a 10 millió Ft és az eddig leigényelt szocpol különbözetére?
Köszönöm!

Tisztelt Hitelnet!
Az lenne a kérdésem, hogy jelenleg 200 nm alapterületű házban lakunk 1 gyermekkel. Május hónapban ikergyermekek érkeznek hozzánk, azonban alapból 2 db kis méretű gyermekszoba lett kialakítva és szeretnénk bővíteni még egy pici, de különálló szobával a házat.
Van-e esélyünk arra, hogy bővítésre igénybe vehetjük a támogatást vagy a jelenlegi nm nagysága miatt ez egyből kizáró ok?
Válaszukat előre is köszönjük!

Tisztelt Hitelnet!
A segítségüket szeretném kérni. Azt olvastam, hogy bővítésre CSOK-ot csak az vehet fel, aki a bővíteni kívánt ingatlanon kívül nem rendelkezik más ingatlan tulajdonnal. Nekem 1/4-ed részben van egy másik ingatlan a nevemen. Ez kizáró ok?
Üdvözlettel:
Sarolta

Tisztelt Hitelnet!
Érdeklődni szeretnék, hogy ha a 90 m2-es családi házunk teraszát szeretnénk beépíteni, akkor van-e erre valamilyen lehetőség? Például a terasz lebontásával ez megoldható-e? Illetve ha igen, akkor azt egy új tervrajzon be kell mutatni, hogy csökkent a hasznos alapterület és ezáltal már beépíthetővé válik az adott terület?
Köszönettel várom válaszát!

Tisztelt Hitelnet!
Érdeklődni szeretnék, hogy CSOK-ot szeretnénk igényelni lakásbővítésre. Egy garázst alakítanánk szobává.
A kérdésem, hogy le kell-e bontani a már meglévő garázst, vagy elég ha korszerűsítjük?
Csak a falak állnak és van egy kis tető felette.
Válaszát előre is köszönöm.

Tisztelt Hitelnet!

Érdeklődni szeretnék, hogy ha most vásárolok egy lakóházat, melynek a hasznos alapterülete az elő-értékbecslés szerint 19 nm (valószínűleg a cserépkályhával fűtött nappalit vették csak hasznos alapterületnek) és később kiépítenénk a gázfűtést, valamint a jelenlegi tetőtér egyik szobáját bővítenénk oly módon, hogy az erkélyt beépítjük hozzá, akkor ezáltal jogosult lennék a CSOK-ra? Mivel, az én értelmezésemben, az átalakítással a fűthető/hasznos alapterület növekedne, tulajdonképpen az egész tetőtér területével.
Egyéb információk: egyedülálló anya vagyok, 2 gyerekkel. A ház „F” energetikai besorolást kapott. Javaslatként meghatározták, hogy a gázfűtés bevezetésével és a ház szigetelésével elérné a „B” energetikát (bár van a házon szigetelés jelenleg is).
Bővítésnél egyébként számít az energetikai besorolás?
Várom válaszukat!
Köszönettel:
Judit

Tisztelt Hitelnet,
Érdeklődni szeretnék, hogy igaz-e az állítás, miszerint egyedülálló szülők is megigényelhetik a CSOK-ot?
Lakásbővítés céljából venném igénybe. Következő kérdésem az utolsó gondolathoz kapcsolódik, a lakásbővítésbe beletartozik a lakásfelújítás is? (persze ezalatt egy komolyabb felújítást értek)
Köszönöm, hogy olvasta levelemet!

Kedves Hitelnet!
Szeretném a CSOK-ot igényelni, 2 gyermekünk van, 90 nm alapterületű a ház, tetőteret építenénk be! Kell hozzá önerő, és ha igen, mennyi?
A zárójeles, ezen része nekem nem nagyon világos:
(a hitelintézet által elfogadott költségvetés számlával igazolt összegének 50%-át nem haladhatja meg a CSOK összege. Számlával a költségvetés legalább 70%-át kell igazolni. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a költségvetés 35%-át kaphatják meg kedvezményként akkor is, ha a gyermekeik után járó CSOK összege ennél magasabb lenne.)
Válaszát előre is köszönöm:
Ferenc