Üdvözlöm!

2006-ban használt lakást vásároltam. A vételárat készpénzzel és munkáltatói kölcsönnel egyenlítettem ki. 2013-ban megszületett Gyermekem. 2006-ban nem igényeltem szocpolt, félszocpolt (egyedülállóként nem tartottam reálisnak - ha annak idején igényléssel vásárolok, akkor megkaptam volna). Viszont most már van egy gyermekem és szeretnék támogatást igényelni Rá. A kérdésem, hogy miként tehetem?

A munkáltatói kölcsön is kölcsön, még ha kamatmentes is, és ugyanúgy kell fizetni, mint egy másikat. A hitel még 2 évig ketyeg.
Illetve, ha fentiekre nemleges választ kapok, kérem írja meg, hogy amennyiben vásárolnék másik lakást, igényelhetnék-e Gyermekem után vissza nem térítendő támogatást?

Köszönettel.
Alexandra

Kedves Alexandra!

2006-ban még valóban elérhető volt a félszocpol használt lakás vásárlása esetén, de erre a fajta támogatásra csak azok az egyedülálló személyek, élettársak vagy házastársak voltak jogosultak, akiknek a használt lakás vásárlásakor volt legalább egy eltartott gyermekük. Megelőlegező támogatást használt lakás vásárlása esetén korábban sem lehetett igénybe venni.

Az utóbb született gyermek utáni támogatásra való jogosultság is fenti feltételen alapszik, vagyis később született gyermeke után csak az a támogatott személy kaphat félszocpolt (fiatalok otthonteremtési támogatását) használt lakás esetén, aki a lakásvásárláskor is kapott ilyen támogatást legalább egy, akkor már meglévő gyermeke után. Tehát ha nem munkáltatói, hanem pénzintézeti lakáshitellel rendelkezne, akkor sem lenne jogosult utólagos félszocpol igénybevételére 2013-ban született gyermeke után.

A hatályos rendelkezések értelmében félszocpol jelenleg nem igényelhető. Szocpolkérelem benyújtására újépítésű lakóingatlan vásárlása és új ház építése esetén van lehetőség. További változás a korábbi szabályozáshoz képest, hogy szocpol 1 gyermek után jelenleg nem vehető igénybe. A jogosultsághoz minimum 2 meglévő vagy vállalt gyermek szükséges. Egy meglévő gyermek esetén még egy gyermek vállalására 40 év alatti házaspárok lehetnek jogosultak, vagyis a megelőlegező szocpolkérelem benyújtásakor egyikük életkora sem haladhatja meg a 40. évet. A megelőlegező szocpol igénybevételének további feltételeiről IDE kattintva olvashat.

Amennyiben másik - új vagy használt lakást szeretne vásárolni - s ehhez banki finanszírozást kíván igénybe venni, a jelenlegi legkedvezőbb törlesztő részletekről online lakáshitel kalkulátorunk segítségével tájékozódhat.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

10 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Tisztelt Hitelnet.hu!
Kérem szíves segítségüket, hogy az alábbi feltételekkel jogosult lehetek-e a CSOK-ra:
2012 augusztusában vásároltam a hsznált házat Fundamenta áthidaló hitellel, Feleségemmel és három gyerekkel. Nem igényeltünk semmilyen szocpolt. A fennálló Fundamenta hiteltörlesztére felhasználható, igényelhető a CSOK?
Köszönettel: Imre

Tisztelt Cím!
Tegnap olvastam cikküket, melyet a Penzcentrum.hu-n közöltek.
http://www.penzcentrum.hu/otthon/ennyivel_csokkenhet_a_torlesztod_ha_utolag_igenyled_a_csok_ot.1045929.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox
Mivel helyzetem nemileg komplikalt ezúton szeretném kérni Önöket, hogy segítsenek tájékozódni az esetleges utólagos CSOK jogosultságommal kapcsolatosan.
Részletek:
1) 2006-ban vettem fel építési hitelt gyermektelen, egyedülállóként.
2) Értelemszerűen nem voltam jogosult semmilyen CSOK szerű állami támogatásra, így az önerőmön felül több hitelt kellett felvennem lakásépítési céljaim megvalósítására, melyet még mindig törlesztek, van fennálló tőketartozásom.
3) A ház teljesen elkészült, nem kívánom bővíteni, eladni.
4) Mára már házas vagyok és született két gyermekem.
A fentieket figyelembe véve Önök szerint jogosult lehetek valamely CSOK szerű állami támogatásra, melyet az aktuális hitelemmel kapcsolatos tőketartozásba be lehetne törleszteni?
Köszönöm segítségüket előre is!
Üdvözlettel:
Norbert

Tisztelt Hölgyem/Uram.
Családi ház bővítésére vettünk fel munkáltatói hitelt 2012-ben. A bővítés használatba vételi engedély köteles volt. A munkálatok készek, az engedélyt is megkaptuk. Időközben tavaly született egy gyermekünk és tervezünk további gyermeket is. Kérdésem az lenne, igényelhetjük-e az új szocpolt, hogy kiváltsuk a hitelünket?
Köszönöm.
Tisztelttel:
Péter

Tisztelt Cím!
Ismerősöm szeretné igénybe venni az új szocpolt egy használt lakásra. Már van egy gyermekük, 2015 márciusában kötnék meg az előszerződést és munkáltatói kölcsönt vennének igénybe (kb. 3 millió Ft lenne), a párja és ő is közalkalmazottak.
Kérdésem az lenne, hogy igénybe tudják-e venni a szocpolt, ha már július 1. előtt megkötik a szerződést, illetve, ha csak munkáltatói kölcsönt vesznek fel. (6 millió Ft a lakás értéke, munkáltatói kölcsön + kapnának letelepedési támogatást + saját erő és a szocpolból állna össze.)
Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel: Ildikó

2oo6. december 1-én vettünk fel hitelt új lakás építésére. 2007. februárban én és a férjem is kapott munkáltatói hitelt az építésre. Kettő gyermekre a hitelfelvételkor kaptunk szocpolt, majd utólag még két gyermekre is igényeltük. 2015-ben megszületik az 5. gyerek. Az 5. gyerekre is igénybe tudnánk venni a szocpolt? A munkáltatói hitelre is igénybe lehet venni? Mindkettőnk munkáltatói hitelére és pénzintézeti hitelre együttesen fel lehet-e használni utólag?