Tisztelt szakértő!

Van egy szocpollal terhelt lakásunk, amit szeretnénk eladni és a rajta lévő hitelt átvinni egy másik saját tulajdonú lakásunkra, amiben már augusztusban múlt egy éve, hogy bent lakunk. Az új lakásban is 1/2-1/2 tulajdonosi arányban vagyunk bejegyezve a földhivatalnál.

Olyan tájékoztatást kaptam az államkincstár felől, hogy be kell nyújtanom az elidegenítésről szóló szerződéseket, a használatbavételi engedélyt és az államkincstár által adott adatlapokat, valamint számlák eredeti példányát, amivel igazolom, hogy nagyobb értékű az ingatlanom, mint amit el szeretnék adni.

Kérdésem az lenne, hogy mindenképpen meg kell várnom az adás-vételi szerződést, ami az eladandó lakásról szól, vagy előtte is elindíthatom az ügyet, mivelhogy rendelkezem nagyobb értékű, tehermentes ingatlannal, amire a szocpolt szeretném átjegyeztetni? Valamint, hogy a használatbavételi engedélynek van-e lejárati ideje? Sajnos két ügyintézővel beszéltem az államkincstárnál és mindegyik teljesen más tájékoztatást adott.

Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel.
Zsuzsanna

Kedves Zsuzsanna!

A hatályos rendelkezések értelmében a lakásépítési kedvezmény (LÉK) korábban szerzett lakóingatlanra is átterhelhető. Információink szerint azonban a szocpol csak olyan ingatlanra jegyeztethető át, melyet a támogatott személy a támogatás igénybevételével szerzett ingatlan eladását megelőzően egy éven belül szerzett.

Ha Önök tavaly augusztusban vásároltak másik ingatlant, akkor fentieket értelmezve a szocpol átvitelére akkor lenne lehetőség, ha az eredetileg támogatott ingatlant a tavaly augusztusi dátumhoz képest egy éven belül adták volna el. Új lakóingatlan építése esetén a használatbavételi engedély kiadásának dátuma a mérvadó. Kérdés az, hogy mikor kapták meg a használatbavételi engedélyt, ha építkezésről van szó. Amennyiben az új lakás adásvételi szerződésének vagy használatbavételi engedély kiadásának dátuma óta már több mint egy év eltelt és az adott ingatlant még nem adták el, véleményünk szerint az átterhelés nem lehetséges. Ebben a kérdésben a Magyar Államkincstár illetékes, a lakóhelyük szerinti hivatalhoz kellene fordulni ez ügyben.

Egyébként az átjegyzés iránti kérelem csak akkor nyújtható be a Kincstárhoz, ha a szocpol igénybevételével szerzett ingatlant már értékesítették. Az adásvételi szerződés aláírását követő 30 napon belül kell ez elidegenítés tényét bejelenteni a Kincstárhoz.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

2 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

2017-ben vettük fel férjemmel a két gyerekes CSOK-ot használt lakásra (1.430.000 Ft). Azóta meg is született a két gyermekünk, viszont vettünk egy családi házat, ahová át szeretnénk költözni. De a meglévő lakást befektetési céllal nem adnánk el. Korábban azt javasolták nekünk egy bankban, hogy lehet kérvényezni ilyen esetben is a CSOK átvitelét. Át szeretnénk jelentkezni mihamarabb, mert a családi ház felújításra szorul és igénybe szeretnénk venni a kisgyermekek otthonfelújítási támogatását.
Válaszát előre is köszönöm!