Tisztelt Szakértő!

Használt lakásra igénybe vettem a szocpolt. A lakásomat sajnos el kellett adnom, mert nem tudtam fizetni a megemelkedett törlesztő részletet. A lakásra terhelt jelzálog miatt vissza kellett fizetnem a szocpol teljes összegét. A MÁK letétbe helyezte számomra az összeget, amennyiben még ebben az évben használt lakást tudok vásárolni.

Kérdéseim a következők:
A szüleim lakásából szeretnék egy részt megvásárolni, ez lehetséges-e? Továbbá a szüleim végrendelkeztek a Testvérem javára, így Ő kizárólagos tulajdonos. Én is szintén lemondtam a részemről a Testvérem javára.
Milyen értékűnek kell lennie a megvásárolt lakásnak, mert úgy olvastam, hogy olyan összegűnek kell lennie, mint amit értékesítettem.
Amennyiben igénybe vehetném a szocpolt, kérem segítségét, hogy milyen módon lehetséges.

Köszönettel.
Heni

Kedves Heni!

Ahhoz, hogy a szocpolt tovább tudja vinni egy másik lakásra, alapesetben legalább akkora értékű lakóingatlant kell vásárolnia, mint amennyi az eladott lakás ára volt.

A korábbi, szocpol igénybevételével vásárolt lakás eladásából származó bevétel azonban csökkenthető az alábbi összegekkel:
- a lakás értékesítéséből származó jövedelem után az adóhatóság felé megfizetett személyi jövedelemadó összegével, melyet hivatalosan igazolni kell,
- azzal az összeggel, melyet Ön az eladásból származó bevételből az értékesített lakás vásárlását szolgáló lakáscélú hitelintézeti kölcsön egyösszegű előtörlesztésére és annak díjára fordított,
de legfeljebb akkora összeggel, hogy az ily módon csökkentett bevétel összege elérje a kapott szocpol (használt lakás vásárlása esetén: fiatalok otthonteremtési támogatása) együttes összegének kétszeresét.

Ha a lakáseladásból származó - fenti tételekkel csökkenthető - bevételnek csak egy részét fordítja az újabb lakás megszerzésére, akkor a támogatásnak az eladási ár és a vételár különbözetével arányos részét vissza kell fizetnie.

A kincstári letéti számlára befizetett szocpol a szülői lakás egy részének megvásárlása esetén nem vihető tovább.

A támogatást biztosító jelzálogjog, valamint elidegenítési és terhelési tilalom újabb lakásra való átjegyzéséről a Kincstárnak azon szerve intézkedik, mely az érintett ingatlan fekvése alapján illetékes.

Azt javasoljuk, ha megtalálta a megfelelő lakást, akkor keresse fel a Kincstár területileg illetékes hivatalát!





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

4 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Kapatunk szocpolt bővítésre, ha már a gyerekeim nevén van az ingatlan, mivel ajándék útján kapták?

Tisztelt Szakértő!
A válaszukat megkaptam, nagyon köszönöm. Lenne még kérdésem.
A korábban, szocpol igénybevételével vásárolt lakás eladásomból nem maradt semmi bevételem, mert azt az egyösszegű előtörlesztés összegéért tudtam csak értékesíteni, ilyenkor mi a teendő?
A kincstári letéti számlára befizetett szocpol csak a szülői lakás egy részének megvásárlása esetén, vagy idegen tulajdonú házrész esetén sem vihető tovább?
Köszönettel: Heni