Tisztelt Hitelnet!
Kérdésem az lenne, hogy használt lakás vásárlása esetén is jár a teljes támogatás, (csok) vagy csak új lakás esetén?
Van már 1 gyermekünk, a második úton, párom elmúlt 3 hónapos terhes. Ebben az esetben már jár a támogatás, vagy csak megelőlegezve? Meg kell várnunk a születését, hogy a ”csok-ot,, önerőnek igénybe vehessük majd július 1. után?
Egy 8 millió forintos használt, lakható, 100 nm-es vidéki ingatlan vásárlása a cél, önerő még kevés, ezért érdekel hogy mikor, hogyan és mennyi támogatás jár, illetve vehető igénybe. Párom még nem feleségem, itthon van az 1 éves gyermekünkkel. Lehet ő az adóstárs, jövedelme most csak amit a gyerek után kap, de van munkahelye. Vagy egyáltalán kell adóstárs? Feltétel a házasság?
Előre is köszönöm a választ és elnézést kérek a sok kérdésért.
Tisztelettel.
Kedves Érdeklődő!
2015. július 1-től használt lakás vásárlásához is igénybe vehető lesz a CSOK. A kedvezmény összege - függetlenül attól, hogy új vagy használt lakásról van szó - egységes lesz, tehát használt lakás vételárnak kiegyenlítéséhez is megkaphatják a teljes összeget.
A betöltött 24. terhességi héttől gyermekként vehető figyelembe a magzat. Mivel erre az időpontra párja már be fogja tölteni a 24. hetet, ezért a második gyermek után sem megelőlegező CSOK-ként kell igényelniük a kedvezményt. Ami a CSOK önerőként való elfogadását illeti, jelenleg várjuk a hivatalos állásfoglalást arról, hogy a meglévő gyermekek után kapott CSOK összegét bele kell-e számolni a jelzáloghitelek esetén jogszabály által előírt 80%-os kitettségbe. Ha igen, akkor a CSOK és hitel összege nem haladhatja meg a vásárolandó ingatlan forgalmi értékének 80%-át. Ha nem, akkor csak a hitelt kell beleszámítani ebbe a maximális finanszírozási arányba.
Meglévő gyermekek után (ide tartozik a 24. hetet betöltött magzat) igényelt CSOK esetén nem feltétel a házasság. Házastársi kapcsolat akkor szükséges, ha vállalt gyermek(ek) után is igénybe szeretnék venni a CSOK-ot, vagyis 4 éven belül további 1, illetve 8 éven belül további 2 gyermek születését vállalják. A két gyermek után, 100 m2 hasznos alapterületű lakóingatlanra adható támogatás alapösszege 1.300.000 Ft.
Az élettársat, házastársat minden esetben kötelező bevonni a hitelügyletbe adóstársként. Az Ön elsődleges jövedelme mellett párja gyedből/gyesből származó jövedelme is figyelembe vehető jövedelemvizsgálat során. Személyre szóló, díjmentes hitelajánlatunk megismeréséhez kérjük, töltse ki online ajánlatkérő nyomtatványunkat!
Tisztelt Hitelnet!
Nekem az alábbi kérdésem lenne. Férjemnek van egy családi ház a tulajdonában. De, eladni nem fogjuk, viszont szülei 100% haszonélvezeti joggal rendelkeznek, de nem laknak ott. Ebben az esetben jogosultak vagyunk-e a CsOK-ra? Mert amikor ellenőriztük a jogosultságot, a következő választ kaptuk, idézem:
„A megadott feltétel nem felel meg a jogszabályi előírásoknak. Az érintett ingatlanon – és lakáscsere esetén a csereszerződés tárgyát képező lakáson – túl további lakóingatlan az igénylő(k)nek legfeljebb 50%-os tulajdoni hányada lehet más lakásban. Kivéve, ha azon más ingatlanon: A rendelet hatálybalépését megelőzően, szerződésen vagy jogszabályon alapuló haszonélvezeti joggal történő megterhelésére került sor vagy a rendelet hatálybalépésekor vagy, A rendelet hatálybalépésekor vagy azt kövezően jogszabályon alapuló haszonélvezeti joggal történő megterhelésére került sor.”
Előre is köszönöm a választ!
Ez az ingatlan még nincs megvéve, tehát a megvásárlásához kell a hitel és a CSOK, nem a felújításhoz. Komfort nélküli, lepukkant, felújítandó a ház. A felújítás utána történne saját pénzből.
Ilyen esetben hogyan állapítják meg a komfortfokozatot?
Köszönöm.
Érdeklődni szeretnék, hogy egy teljesen lepukkant, felújítandó lakásra is jár a CSOK?
Se fűtés, se semmi, tehát belülről teljesen át kell alakítani és újjáépíteni. Ilyen esetben hogyan állapítják meg a komfortfokozatot?
Köszönöm.
Szeretnék érdeklődni, hogy 3 gyermeket egyedül nevelő mennyi CSOK-ot kap? Mik a feltételek?
Előre is köszönöm!
Tisztelt Hitelnet!
Köszönöm összefoglalásukat a témával kapcsolatosan, sokat segítettek.
Fentebb olvastam, hogy a meglévő ingatlan kizárhatja a jogosultságot. A kérdésem ezzel függ össze: férjemnek van a tulajdonában egy ingatlan, melyre haszonélvezet van bejegyezve. Korlátozza-e ez a CSOK-hoz jutásunkat.
Válaszukat előre is köszönöm!
Azt szeretnem tudni, kettő gyerekem van, hogy a szocpolt megkaphatjuk-e munkaviszony nélkül és megkaphatom-e a szocpol teljes összegét használt lakás vásárlásra is?
Előre is köszönöm a válaszát.