Tisztelt Szakértő!
Jelenleg építkezünk a férjemmel, minden feltételnek megfelelünk, hogy két gyermekünk után felvegyük a szocpolt. Eddig úgy gondoltuk, hogy a végén vesszük fel, ha lesz már 14 millió forintról számlánk, hiszen az a ház becsült költségének a 70 százaléka. Mivel sok mindent magunk, illetve családi segítséggel csinálunk, ezért félő, hogy nem lesz ennyi összegről számlánk. A szocpol összege arra lenne jó, hogy a maradék munkát (külső vakolás, 2. fürdő, redőny stb..) kifizessük, ami nélkül már lakható az épület. De valahol azt olvastam, hogy csak a szocpol kibocsájtása utáni számlát fogadják el.
A kérdésem az, hogy ez az egész 70 %-ra vonatkozik, vagy csak a kapott összegre (1.3 millió)? Azt értem, hogy a 70 %-ról kell számla, amit elvileg a szocpolt kibocsájtó bank, illetve a Fundamenta is elfogad.
Válaszát köszönöm!
Tisztelettel.
Alexandra!
Kedves Alexandra!
A lakásépítési támogatást szabályozó rendelet szerint új ház építése esetén legkésőbb a támogatás utolsó részfolyósításáig a hitelintézet által elfogadott költségvetésben szereplő bekerülési költség legalább 70%-áról kell bemutatni a támogatott személy nevére szóló számlákat. Tehát nem a szocpol összegének (1.300.000 Ft), hanem a költségvetésnek a 70%-át kell számlával igazolni.
A pénzintézet azokat a számlákat fogadja el, melyeket az építési engedély kiadását legfeljebb 6 hónappal megelőzően állítottak ki, azaz nemcsak a szocpolt folyósítását követően kiadott számlák fogadhatók el.
A számlákkal kapcsolatban további feltétel, hogy a számlát a hitelintézet akkor fogadhatja el, ha a kibocsátó a számla hitelintézetnél történő benyújtásának időpontjában az állami adóhatóság honlapján közzétett működő adóalany nyilvántartásban szerepel. Amennyiben nem szerepel, úgy a számla akkor fogadható el, ha a támogatott személy a számlákhoz csatolja az állami adóhatóság igazolását, mely szerint a számlakibocsátó a számla kibocsátásának időpontjában az állami adóhatóság nyilvántartásában működő adóalanyként szerepelt.
A folyósító intézet az eredeti számlát - a letörölhetetlen jelzéssel ellátva - a támogatott személynek visszaadja, másolatban tíz évig irattárában megőrzi. Letörölhetetlen jelzéssel a számlára feljegyzésre kerül, hogy azt mely ingatlan vonatkozásában és mikor mutatták be a hitelintézetnél az adott lakáscél megvalósítása tekintetében.