Tisztelt Szakértő!
A segítségét szeretném kérni az alábbiakban. A lányom április 29-én kötött egy adás-vételi szerződést egy megelőlegezett szocpollal terhelt lakásra. Az eladóknak egy gyermekük már megszületett, a másik gyermekkel terhes a feleség. Szeretnének nagyobb lakást vásárolni, és arra tovább vinni a szocpolt.
Tegnap kaptuk az alábbi levelet az eladótól, mi szerint nem akarja a bank átírni a szocpolt az új lakásra, egy törvény módosításra hivatkoznak. Bemásolok a levélből egy részletet: A megbeszélteknek megfelelően május 7-én bejelentettem a CIB Banknak a lakás elidegenítési szándékomat és kértem, hogy kezdjük meg a lakást terhelő megelőlegező hitel jelzálogának felfüggesztését. A Banknál az ügyintéző a kérelmemet a rendszerben elindította, illetve megkérdezte a részleteket, hogy miért és hogyan szeretném. Elmondtam neki is amit megbeszéltünk, hogy a lakás vételárának az önerejéből a visszakapott szocpolból és fundamenta lakáskassza felhasználásával szeretnék új lakást venni. Az ügyintéző azt válaszolta, hogy ez így nem kivitelezhető, ugyanis a kormányrendelet módosítva lett, és a bank nem fogadja el az új adásvételi szerződést hitelt érdemlő bizonyítéknak hogy én új tulajdont szereztem, és emiatt nem tudom ezt az összeget belevinni az új adásvételi szerződésbe. A módosított rendelet:
21/A.§ (11) A (9) bekezdés esetében a kedvezmény, az adó-visszatérítési támogatás, a megelőlegező kölcsön időszaka alatt az állam által fizetett ellenszolgáltatások és a fiatalok otthonteremtési támogatása visszafizetését biztosító jelzálogjognak valamint elidegenítési és terhelési tilalomnak az ingatlan-nyilvántartásban az újabb lakásra való átjegyzése iránt a kormányhivatal intézkedik. A megelőlegező kölcsönt biztosító jelzálogjog újabb ingatlanra történő átjegyezhetőségéről a hitelintézet dönt és intézkedik.
Ezzel a rendeletmódosítással a kormányhivatal kezéből a hitelintézet kezébe (is) rakta a szocpol jelzálogjog átjegyezhetőségének a döntését, illetve ő szabályozza, hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnie az új lakásnak. Sajnos ezekről a kritériumokról hivatalos állásfoglalást nem hajlandók adni. A kormányhivatal 3 követelményt támasztott eredetileg eddig ez ügyben: 10 évig házasságban kell élni (mi házasok vagyunk), a vételár teljes összegét az új lakás vásárlására kell fordítani (mi is így szerettük volna), illetve az új ingatlannak nagyobb értékűnek kell lennie (mindenképpen nagyobbat szeretnénk venni).
Mivel a Bank a szocpolt nem akarja utalni az új adásvételi szerződés vételárrészeként, emiatt új helyzet állt fel.
Fentiek ismeretében kérném a segítségét, hogy hogyan lehetne az adásvételt mégis lebonyolítani?
Egyáltalán jó úton indultak el az eladók?
Segítségét előre is köszönöm.
Éva
Kedves Éva!
A megelőlegező szocpol átjegyzésének lehetőségéről valóban az érintett hitelintézet dönt, ez az illetékes bank hatásköre. Ha a hitelintézet nem járul hozzá a megelőlegező szocpol másik ingatlanra történő átviteléhez és az eladók nem szeretnék elveszíteni a második gyermek után kapott támogatást, akkor célszerű lenne megvárni - amennyiben lehetséges - a gyermek megszületését. Ezt követően ugyanis a megelőlegező szocpol kedvezménnyé alakul át, melynek átjegyzése már nem a hitelintézet hatásköre lesz.