Jó napot kívánok.

Meglévő ingatlanomra szeretnék kérni korszerűsítésre vagy bővítésre támogatást. Van-e rá valamilyen lehetőség, hogy a második gyermekemre kihasználjuk a szocpolt?

Az első gyerekre megkaptuk 2005-ben, amikor vettük a házat. Azóta lett még egy gyerekünk, aki 5 éves. Szeretnénk a meglévő épületet bővíteni illetve korszerűsíteni.

Rendelkezünk valamennyi önerővel, de a teljes kivitelezéshez szükségünk lenne anyagi támogatásra illetve kölcsönre.
Van-e rá valamilyen lehetőség?

Információjukat előre is köszönjük és várjuk válaszukat.
Hajnalka

Kedves Hajnalka!

A szocpol 2012-ben sem lakáskorszerűsítésre, sem lakóház bővítésére nem igényelhető. A támogatás jelenleg csak új lakóház építéséhez és újépítésű lakás vásárlásához kérhető.

Ha a 2005-ben érvényes szabályozás tartalmazta az utólagos szocpol lehetőségét, akkor jogosultak lehetnek azonban az utóbb született gyermek utáni támogatásra. Ennek megállapítását a hitelfolyósító banktól kérhetik, s jogosultság esetén a fennálló tartozás csökkentésére fordíthatják.

A korszerűsítési és bővítési munkálatok elvégzéséhez lakáshitelt igényelhetnek, melyek legalacsonyabb törlesztő részleteit megtekintheti lakáshitel kalkulátorunkkal. Személyre szóló lakáshitel ajánlatunkat adatlapunk kitöltésével kérheti.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

20 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Azt szeretném kérdezni, hogy meglévő házra fel lehet venni a szociálpolitikai támogatást, vagyis korszerűsítésre vagy szigetelésre? Egy gyermek után mennyi jár?

Szeretném megkérdezni, államilag támogatott lakáskölcsönöm van. A szocpol leírható-e a kölcsönből?
Köszönöm.

Szeretnék érdeklődni, hogy a SZOCPOL már meglévő ingatlan bővítésére felvehető-e?
Előre is köszönöm.

Üdvözletem.
Nekem az lenne a kérdésem, hogy mi a párommal rendelkezünk egy lakással, ami felújításra szorul, most nem is lakható, mert se víz, se gáz nincs bent. Mi ezt a lakást felújítanánk illetve építenénk hozzá, ami kb. 4 millió forintba kerül, és hogy mi erre a lakásra igényelhetnénk-e a szocpolt? Egyikünk sem múlt el 35 éves.
Előre is köszönöm a segítséget.

Jó napot kívánok!
Kérdezni szeretnék, hogy a közöltek alapján igényelhetünk-e szocpol támogatást?
Három kisgyermekünk van, férjemnek családi ház van a nevén, melyben szülei laknak, s ők a haszonélvezők. Mi a műhelyünk feletti tetőtérlakásban lakunk, s ehhez szeretnénk két szobát hozzáépíteni. Férjem 42 éves én 32 vagyok.

Az lenne a kérdésem, hogy jól értelmezem, hogy használt benne élő lakásra nem lehet kérni szocpolt?? Mi a gyermekünk részére szeretnénk egy szobát csinálni és arra szeretnénk használni az összeget. Nem akarunk házat venni és építeni. Csak van egy ház, ami negyed részben az enyém, negyedben a testvéremé, félben pedig az anyámé. Mi lakunk benne a férjem, én, a 3 éves lányom és anyám. Ide akarnánk szobát csinálni. Erre lehet használni? Ha igen, az gond, ha a párom pont 40 éves?? 08.07én lesz 41. Az gond, ha a testvérem negyed részén APEH tartozás áll fenn??
Köszönöm segítségüket: Marianna

Azt szeretném kérdezni, hogy korszerűsítésbe mi tartozik, mire terjed ki és arra mennyi összeg jár? (tetőcsere, nyílászáró, szigetelés, fürdő korszerűsítése). És még azt szeretném megkérdezni, milyen papírok kellenek hozzá? (tulajdoni lap, szerződés a lakásé, mi egyebek).
Válaszukat mielőbb köszönőm.

Olyan kérdéssel fordulok Önökhöz, hogy anyósoméknál tetőtér beépítést csinálunk építési engedéllyel külső bejárattal. Ha elkészül, a lakhatási engedély benyújtásával külön helyrajzi számot is kap. Lehet igényelni a szocpolt nekünk? Nettó 75m2-es a lakótér.
És mennyi lenne egy gyerekre?
Köszönettel.
Veronika

2002-ben használt lakást vásároltunk. Akkor még nem lehetett igénybe venni a szocpolt. Most szeretném kihasználni. A házon jelzáloghitel van. Van 2 gyermekünk és toldásra szeretnénk igényelni.
Jár-e nekünk és milyen összeg?

Az én kérdésem az lenne, hogy én az első gyermekemre felvettem a félszocpolt lakásvásárlásra, de közben született egy második gyermekünk is. Még hitel van a házunkon, és fizetjük. Felvehetnénk-e még mi is mondjuk bővítésre a második gyermekünkre?
Válaszát mielőbb várom.
Üdv, Renáta