Tisztelt szakértő!

Olyan kérdésem lenne, hogy a falusi Csok-ot szeretnénk igénybe venni két gyermek után, korszerűsítésre /épület külső szigetelése/.

Az általunk megkeresett banknál azt az információt kaptam, hogy a szerződéskötés és az értékbecslés előtt a munkálatokat megkezdhetik a szakemberek. A munkálatok kb. fél napja mentek mikor az értékbecslő felmérte az ingatlant. Ő is azt mondta, hogy ez nem probléma.

Mikor megkaptuk az értékbecslést abban az szerepelt, hogy a korszerűsítés készültségi foka 36% százalék.

A szűkséges dokumentumok elküldésre kerültek bírálatra, ahonnét az érkezett vissza, hogy mivel már megkezdődtek a munkálatok, így az értékbecslő által megállapított készültségi fok arányát levonják az igényelt összegből /1.300 000. forint/, így annak csak a 64%-át kapjuk meg támogatásként. A kb. 1 hetes levelezgetések alatt teljesen elkészült a szigetelés.

Azt a tájékoztatást kaptam, hogy ha a támogatás maradék összege nem felel meg, akkor egy teljesen új költségvetést kellene csinálni, amibe ugye már nem kerülhet be a szigetelési munkálat.

Olyan kérdésem lenne, hogy a már meglévő szigetelés anyagköltségéről készült számlákon lévő összeg beépíthető-e az új költségvetésbe, mert azok pár napja lettek kiállítva. Illetve, hogy az első költségvetésbe az épület külső színezése nem lett megjelölve, illetve egyes falsíkok vakolása sem, így azok elkészítésre felvehető-e a támogatás és annak összege az új költségvetésben szerepelhet-e.
Továbbá az adó visszatérítést meg tudjuk igényelni vagy már arról is lecsúsztunk? Valamint a félretájékoztatást amit a hitelintézettől kaptunk érdemes lenne megpanaszolni!

Válaszukat előre is köszönöm!
Tamás

Kedves Tamás!

A CSOK rendelet értelmében a támogatás a hitelintézet által elfogadott költségvetésből a még hátralévő munkálatok elvégzésére használható fel. Ennek során a hitelintézet az értékbecslő által végzett helyszíni szemle során megállapított készültséget veszi figyelembe. Az első helyszíni szemle alkalmával megállapított készültség saját erőből elvégzett munkálatnak minősül, arra tehát a támogatás nem vehető igénybe. A bírálat során tehát ennek megfelelően került megállapításra, hogy a CSOK a költségvetésből még hátralévő, 64%-ot kitevő munkálatok finanszírozására adható.

Ugyanezek a szabályok vonatkoznak az adó-visszatérítésre is. Amennyiben új költségvetést adnának be, akkor szintén az lenne a mérvadó – CSOK és ÁFA visszatérítés esetén egyaránt – hogy az értékbecslő által végzett helyszíni szemle időpontjában melyek azok a munkálatok, ami az új költségvetés alapján már elkészültek. A már elvégzett munkálatok – már meglévő szigetelés – ez esetben is saját erőnek számítanának.

Az ÁFA visszatérítés és a CSOK egy újabb igénylésnél csak olyan korszerűsítési munkálatokra lenne igényelhető, ami ezt követően kerülne elvégzésre. Minderről bővebb információ IDE kattintva olvasható.

kalkulátor

Lakáshitel kalkulátor

Tekintse meg az elérhető banki lakáshitel lehetőségeket a Hitelnet kedvezményeivel

Lakáshitelek összehasonlítása

A falusi CSOK-hoz kapcsolódóan támogatott hitel felvételére is van lehetőség. További, személyre szabott, díjmentes tájékoztatáshoz kérjük, töltse ki online adatlapunkat! Irodáinkban díjmentesen vállaljuk a teljes körű falusi CSOK és hitelügyintézést is!





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés
4 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Tisztelt Szakértő!
Családi házunkat önerőből leszigeteltük. A nemesvakolattal történő színezésre, illetve a lábazat szigetelésére már nem került sor. Szeretném kérdezni, hogy a szigetelésére utólag kérhető-e a CSOK, vagy csak a fennmaradó munkálatokra lehet már csak igénybe venni?
Köszönöm válaszát!

Tisztelt szakértő!
Falusi CSOKot szeretnék igényelni családi házunk nemesvakolattal történő vakolásához, ill. a lábazat szigetelésére!
A ház szigetelése már megtörtént önerőből, idén tavasszal.

Kérdésem az lenne, hogy erre van-e lehetőség?