Tisztelt Szakértő!
Azután érdeklődnék, hogy 2016 áprilisában eladtuk az ingatlanunkat, 2007-ben igényeltünk szocpolt, amit a MÁK technikai számlájára utaltunk azzal a feltétellel, hogy vásárolunk egy másik ingatlant, amire majd szeretnék a 2,4 milliót visszakapni! Az ingatlan megvan, új építésű, kb. 3 hét és kulcsra kész, kivitelező cég csinálja, aki számlát ad, hiszen szeretnénk a csokot igénybe venni! Én 40 éves vagyok, de a 30. heti terhességben vagyunk 🙂!
A kérdésem az lenne, hogy a szocpol összegét mikor tudom visszaigényelni, illetve a kivitelezőnek átutaltatni? Mert olyat mondtak nekem, hogy aki szocpolt igényelt régebben, az csak úgy kapja vissza, ha van annyi plusz pénze mint a letétbe helyezett összeg, esetünkben 2,4 millió! Amit nem értek, azaz, hogy állítólag a csokhoz, függőben tartás kell, míg a szocpolhoz tulajdonjog bejegyzés! Vagy ez működhet úgy is, hogy a végleges adásvételi szerződés után, egyszerre kaphatjuk meg a csokot, és a 2,4 milliót! Vagy előbb a csokot, és utána hívók egy értékbecslőt, és az adásvételi + az értékbecslő papírral megyek a MÁK-hoz?
Tájékoztatásukat előre is köszönöm.
Tisztelettel.
Gabi
Kedves Gabi!
A felfüggesztő számlára befizetett szocpol másik lakás vásárlása esetén - információink szerint - a vételár részét képezheti, vagyis a kincstár a vételár utolsó - vagy hitelfelvétel esetén akár utolsó előtti - részeként utalja az eladónak, mint ahogy a CSOK összege is a vételár részét képezi. Mindezt bele kell foglalni az adásvételi szerződésbe. A régi szocpol utalásához az adásvételi szerződést és a bank által készített értékbecslést kell benyújtani a kincstárhoz, mivel a szocpol továbbviteléhez igazolni kell, hogy a korábbi lakás elidegenítéséből származó teljes bevételt - csökkentve bizonyos tételekkel - az új lakás megszerzésére fordítják.
Amennyiben a felfüggesztett szocpol folyósítási feltételeivel, vagy a kifizetés menetével kapcsolatban további kérdések merülnek fel, célszerű a területileg illetékes kincstárhoz/kormányhivatalhoz fordulniuk.
Tisztelt Szakértő!
A segítségét szeretném kérni. 2013-ban megkaptam szocpolt a gyerekek után 2,4 M Ft-ot. Sajnos egyedül maradtam a gyerekekkel és eladtam a házat, hogy ne legyen tovább hitelem, mert egyedül nem tudtam volna fizetni. Ez a ház 140 m2 volt. A szocpolt visszafizettem a felfüggesztő számlára, mert építettem egy másik házat. 1/1-es tulajdonos vagyok, nagyon sok munka lett elvégezve családi összefogással. Ez a ház 113 m2. Kész lett, a gyerekek szobája nagyobb, mint az előző házban volt. Lakhatási engedélyem megvan, most szeretném visszakérni a szocpolt, de számlákkal kell igazolnom mindent, még a szocpolt is. Sajnos mivel nagyon sok családi munka van benne, így nem tudom igazolni az egész összeget. Most nem akarják visszaadni a szocpolt, csak az arányos részét. Indok, hogy kisebb a ház mint az előző volt és a szocpol nem csökkentő tényező, tehát azt is számlákkal kell igazolni. Ebben kérem a segítségét, hogy ez jogszerű-e? Miért nem elég a lakhatási engedély és miért kell a szocpolt is számlákkal igazolni?
Üdvözlettel.
Nikolett