Tisztelt Szakértő!

Szeretnénk a CSOK-ot tetőtér beépítésre igénybe venni (jelenleg 116 m2 a házunk alapterülete). Tehát ahhoz, hogy a 3 gyermek után járó 2.000.000 Ft-ot megkaphassuk, 4.000.000 Ft-ról kell számlával rendelkezni és a költségvetésnek 5.715.000 Ft-nak kell lennie? És ha fürdőszobát is szeretnénk az építendő 2 szoba mellé a tetőtérbe, akkor annak az anyag és építési költségeit is elszámolhatjuk-e?
Valamint, hogy szükséges az építtetést hivatalosan “működő” építésszel végeztetni?

Válaszát előre is köszönöm!
Imre

Kedves Imre!

A bővítésre adható CSOK összege a hitelintézet által elfogadott költségvetés számlával igazolt összegének maximum 50%-a lehet. Kulcskérdés tehát, hogy mekkora összeget tud számlával igazolni. A kormányrendelet azt írja elő, hogy a költségvetésnek legalább a 70%-át kell számlával lefedni, de Ön megteheti azt is, hogy a költségvetés teljes összegéről nyújt be számlát. Ebben az esetben annak az 50%-át kaphatja meg támogatásként. Konkrét számokban: 4 millió forintos költségvetés esetén, 4 millió forintos számlabemutatás mellett hozzájuthat a 2 millió forint összegű támogatáshoz. Amennyiben a teljes költségvetést nem tudja számlával lefedni, csak a kötelező, 70%-os mértékben, akkor ahhoz, hogy megkaphassa a 2 millió forint összegű CSOK-ot, valóban 5.715.000 Ft-ról kell szólnia a költségvetésnek.

Információink szerint a bővítés során kialakításra kerülő fürdőszoba bekerülési költségét (anyagköltségét és építési költségeit, munkadíját) is bele lehet venni a költségvetésbe.

Maga az építkezés akár saját kivitelezésben is történhet, de az építésügyi hatósági előírásoknak megfelelően. Továbbá fontos, hogy a számlát a hitelintézet akkor fogadhatja el, ha a kibocsátó a számla hitelintézetnél történő benyújtásának időpontjában az állami adóhatóság honlapján közétett működő adóalany nyilvántartásban szerepel. Ha nem, úgy a számla akkor fogadható el, ha a támogatott személy a számlákhoz csatolja az állami adóhatóság igazolását, mely szerint a számlakibocsátó a számla kibocsátásának időpontjában az állami adóhatóság nyilvántartásában működő adóalanyként szerepelt. Ugyancsak lényeges előírás, hogy bővítés esetén kizárólag a CSOK iránti kérelem benyújtását követően kiállított számla fogadható el.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése