Talán kevesen tudják, de a CSOK rendelet egy korábbi módosítás óta már nem csak a CSOK újbóli igénylésére van lehetőség. A CSOK-hoz kapcsolódó CSOK hitel is igényelhető ismét, ha azt az újabb igénylés előtt a támogatott személyek visszafizetik. Gyakori élethelyzet, amikor e lehetőséget kihasználva nagyobb összegű támogatásban részesülhetnek az igénylők.

A CSOK rendelet kimondja, hogy 2011.12.31. után igényelt és folyósított támogatás esetén, amennyiben a támogatott személy önkéntesen visszafizeti a támogatást és a kamattámogatott hitelt a kapott kamattámogatással együtt, akkor – a jogszabályi feltételek fennállása esetén - újra igényelheti a CSOK-ot és a hozzákapcsolódó hitelt is.

CSOK és CSOK hitel újbóli igénylése

Olvasói levelek alapján elmondhatjuk, gyakori élethelyzet, amikor a szülők korábbi lakáscéljukhoz gyermekek utáni támogatást és ehhez kapcsolódóan kamattámogatott lakáshitelt igényeltek. Konkrét példát tekintve a támogatottak 2016-ban meglévő 2 gyermekük után CSOK-ot és hozzákapcsolódó CSOK hitelt igényeltek 10 millió forint összegben. Azóta újabb gyermekkel bővült a család, az akkor vásárolt lakás szűkösnek bizonyul, ezért nagyobb ház vagy lakás megszerzése vált szükségessé.

A CSOK összegének továbbvitelére, valamint CSOK különbözet igénylésére ugyan korábban is volt lehetőség, de a CSOK hitelt csak egy alkalommal lehetett igénybe venni. Aki a lakáscsere miatt kénytelen volt visszafizetni a kamattámogatott lakáshitelt, az újbóli igénylésnél már nem volt jogosult azt igénybe venni.

A hatályos rendelkezések azonban lehetővé teszik, hogyha a támogatott személyek a CSOK támogatáson felül a kamattámogatott kölcsönt az állam által a támogatott személyek helyett megfizetett kamattámogatással együtt az újabb támogatási kérelem benyújtása előtt visszafizetik, akkor nemcsak a CSOK-ot, hanem a kamattámogatott kölcsönt is újból igényelhetik.

Fenti példában az említett család az önkéntes visszafizetést követően jogosult lehet a 3 gyermekes CSOK, valamint az ahhoz kapcsolódóan igényelhető maximum 15 millió forint összegű kamattámogatott lakáshitel igénylésére.

Mi a módja a CSOK és a CSOK hitel önkéntes visszafizetésének?

Az önkéntes visszafizetést megelőlegezett CSOK  és CSOK hitel esetén az érintett hitelintézetnél kell kezdeményezni. A hitelintézet által kiszámolt visszafizetési kötelezettséget a folyósító bankon keresztül vagy - CSOK esetében - közvetlenül a kincstári visszafizetési számlára egy összegben kell teljesíteni.

A támogatott személyeknek a már meglévő gyermek után igénybevett kedvezmény – elidegenítési tilalom időszaka alatti – önkéntes visszafizetését a támogatott ingatlan fekvése szerint illetékes járási hivatalnál kell intézniük. A kedvezmény összege kamatmentesen fizethető vissza.

A kormányhivatal a megelőlegezett CSOK, CSOK miatt bejegyzett jelzálogjog, valamint az azt biztostó elidegenítési és terhelési tilalom törlésére vonatkozó nyilatkozatát azt követően állítja ki, ha a támogatott személy a folyósító banknál történt visszafizetés igazolásaként bemutatja a hitelintézet nyilatkozatát a hozzá történt megfizetésről és annak mielőbbi, költségvetéssel történő elszámolásának vállalásáról vagy a Kincstár által vezetett visszafizetési számlára történt befizetésről meggyőződött.

kalkulátor

Lakáshitel kalkulátor

Tekintse meg az elérhető banki lakáshitel lehetőségeket

Lakáshitelek összehasonlítása

Személyre szabott díjmentes ügyintézés!

A témában felmerülő kérdések esetén online Hitelszakértőink készséggel állnak rendelkezésre! Személyre szabott, díjmentes tájékoztatáshoz kérjük, töltse ki online adatlapunkat! Irodáinkban díjmentesen vállaljuk a teljes körű CSOK és hitelügyintézést is!





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

20 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Üdvözlöm.
2020-ban vásároltunk lakást a feleségemmel. 2 meglevő gyerekre felvettük az 1.430.000 csok-ot, mellé pedig 6 millió kamattámogatott hitelt.
A kérdésem az lenne, hogy eladhatjuk-e az lakásunkat, melynek összegéből visszafizetnénk a csokot és a csok hitelt?
Szeretnénk 3. gyereket, ezért adnánk el a lakást és vennénk egy kertes házat.
Ebben az esetben fel tudjuk venni újra a csokot és a csok hitelt?

Kedves Hitelnet!
2 meglévő gyermekre használt lakás vásárlására igényeltünk 1,43M Ft CSOK-ot és 10M Ft CSOK hitelt. Kérdésem a következő: amennyiben 3 év múlva szeretnénk, hogy az elidegenítési és terhelési tilalom lekerüljön az ingatlan tulajdoni lapjáról, úgy elég-e, ha önkéntesen visszafizetjük az 1,43M Ft-ot és a 3%-os kamatozású 10M Ft hitelt? Azaz a fő kérdés, hogy meg lehet-e úszni a kamattámogatás visszafizetését – ami jelen kamatkörnyezetben jelentős különbözetet jelent.
Köszönöm!

Üdvözlöm

2019-ben vásárolt ingatlanunkat szeretnénk eladni, amire csok-ot és csok hitelt is igenyeltünk 2 gyerekre. Időközben kinőttük a házat, így építkezni szeretnénk.
A kérdésem az lenne, hogy a csokot és csok hitelt tovább tudjuk-e vinni az új ingatlanra?
Köszi szépen.

Üdvözlöm!
A kérdésem a következő lenne,
a 14 éves gyerek után 2007-2016 között /sajnos most nem tudom a pontos dátumot/ igénybe vettük a 600 000 Ft-os csok-ot!
Mos egy újépítésú házat vásárolunk. Szeretnénk visszafizetni, illetve újra felvenni a csok-ot, mivel csak így tudjuk igénybe venni az ÁFA visszatérítést!
Milyen szabályok vonatkoznak erre a lehetőségre!
Köszönöm előre is a válaszukat!
Üdvözlettel: Imre

Szép napot!
Önkéntes visszafizetés esetén a tőketartozást a pénzintézetnek, a CSOK támogatást a kincstárnak kell visszafizetni.
A kérdésem az, hogy a kamattámogatás összeget kitől lehet megkérdezni, illetve hova kell utalni?
Köszönettel.

Csokról szeretnék több információt kapni és arról hogy mik kellenek hozzá, hogy el bírjam intézni, mert nekem van 3 gyerekem, akikre szeretném igénybe venni.

Szép napot!
Én csak annyit szeretnék megtudni, hogy miket kérnek a csok igényléséhez? 4 gyerekem van, a párom dolgozik külföldön 3 hónapja. Most fogunk megházasodni 2 hónap múlva. A gyerekek az én nevemen vannak, én szeretném igényelni a csokot úgy, hogy a párom dolgozik, aki hamarosan a férjem lesz.
Köszönöm válaszát előre is.
Viktória

Jó napot!
Egyedül nevelem a gyereket. Van munkahely.
Igényelhető?