December 29-én kihirdetésre került a Magyar Közlönyben az egyes otthonteremtési tárgyú kormányrendeletek módosítása. Ezzel sok kérdésre választ kaphatnak azok, akik jövőre az 5% áfát vissza kívánják igényelni CSOK-os újépítésű lakás esetén, de azok is, akik szülői ház tetőterében terveznek új lakást kialakítani. Újdonság, hogy január elsejétől az 5M Ft áfa-visszatérítés lehetőségével azok is élhetnek, akik nem falusi CSOK által preferált településen építenek új lakást. Ezen túlmenően néhány ponton módosult a CSOK rendelet, valamint a jelzáloghitel elengedésre vonatkozó szabályozás is. Mutatjuk az otthonteremtési támogatás legfontosabb változásait.
Adó-visszatérítési támogatás nemcsak preferált településen
Újdonság az építkezőknek, hogy január 1-jétől a kifizetett építkezési és telekszámlák áfa tartalma visszaigényelhető lesz 5 millió forintig! Ezzel 5 millió forinttal hozzájárul az állam a sajáterős építkezésekhez is. Ezzel a lehetőséggel eddig csak azok tudtak élni, akik falusi CSOK által preferált településen építettek új lakást.
Új lakás építése esetén
a) a legfeljebb 150 m2 hasznos alapterületű lakás vagy a legfeljebb 300 m2 hasznos alapterületű egylakásos lakóépület természetes személy építője vagy építtetője az építési bekerülési költség megfizetéséhez, illetve
b) az építkezés helyéül szolgáló építési telek vételárához az építési telek természetes személy tulajdonosa
adó-visszatérítési támogatást igényelhet.
Az adó-visszatérítési támogatás összege megegyezik az építkezés helyéül szolgáló építési telek, valamint a lakás vagy az egylakásos lakóépület építéséhez megvásárolt anyagok és igénybe vett szolgáltatások számlájában feltüntetett és a kiállított számla szerint megfizetett általános forgalmi adó összegével, de legfeljebb 5 000 000 forint.
Az adó-visszatérítési támogatás legfeljebb egy alkalommal, kizárólag a 27%-os, általános forgalmi adó mértékkel kiállított számla vagy számlák benyújtása esetén vehető igénybe. A számlabemutatási kötelezettség teljesítésénél az 5%-os általános forgalmi adó mértékkel kiállított számla nem vehető figyelembe.
A támogatás 2018. január 1-jén vagy azt követően kiállított számla alapján legkésőbb 2022. december 31-ig igényelhető.
Emelt összegű CSOK tetőtér-beépítéssel létrehozott új lakásra
A módosítással január elsejétől új lakásnak minősül - a meglévő épület vagy épületrész átalakítása kivételével - a tetőtér beépítéssel vagy emelet-ráépítéssel létrehozott lakás akkor, ha a tetőtér beépítés vagy emelet-ráépítés révén új, önálló társasházi tulajdoni különlapon nyilvántartott vagy több lakásból álló osztatlan közös tulajdon esetén a kizárólagos használati joggal érintett, lépcsőházból vagy szabadlépcsőn megközelíthető, külön bejárattal rendelkező új lakás is.
Olvasóink által ebben a témakörben leggyakrabban feltett kérdésre is választ ad a rendelet: ki lehet a már meglévő lakóépület tulajdonosa, melynek tetőterében kialakításra kerül az új lakás?
Az emelt összegű CSOK abban az esetben vehető igénybe, ha abban a lakóépületben, amelynek tetőterében vagy emeletén az új lakás kialakításra kerül
- az igénylő, illetve az igénylő gyermeke,
- az olyan gazdálkodó szervezet, amellyel az igénylő tulajdonosi jogviszonyban áll, vagy
- olyan alapítvány vagy egyesület, amelynek az igénylő az alapítója,
nem rendelkezik tulajdonjoggal, vagy – osztatlan közös tulajdon esetén – kizárólagos használati joggal.
A tetőtérben kialakításra kerülő új lakás bekerülési költségének finanszírozásához ugyancsak igényelhető a 3%-os támogatott lakáshitel, ha legalább 2 gyermek után igényeljük a CSOK-ot. A támogatott hitel összege 2 gyermek esetén maximum 10 millió forint, legalább 3 gyermek esetén maximum 15 millió forint.
5% ÁFA visszatérítés újépítésű lakások esetében
A legfeljebb 150 m2 hasznos alapterületű új lakás vagy a legfeljebb 300 m2 hasznos alapterületű új egylakásos lakóépület vásárlása vagy építése esetén - az e rendelet szerinti családi otthonteremtési kedvezmény igénylésével egyidejűleg - a telekárat is tartalmazó vételárához a természetes személy vevő, illetve a hitelintézet által elfogadott költségvetésben szereplő bekerülési költségéhez a természetes személy telektulajdonos építtető adó-visszatérítési támogatást igényelhet.
Az adó-visszatérítési támogatás összege megegyezik a telekárat is tartalmazó vételár, illetve a hitelintézet által elfogadott költségvetésben szereplő bekerülési költség számlájában feltüntetett és a kiállított számla szerint megfizetett általános forgalmi adó összegével.
Az adó-visszatérítési támogatás legfeljebb egy alkalommal, ebben az esetben kizárólag az 5%-os általános forgalmi adó mértékkel kiállított számla vagy számlák benyújtása esetén vehető igénybe. A számlabemutatási kötelezettség teljesítésénél a 27%-os általános forgalmi adó mértékkel kiállított számla nem vehető figyelembe.
A támogatás 2021. január 1-jén vagy azt követően kiállított számla alapján legkésőbb 2022. december 31-ig igényelhető.
TB jogviszonyra vonatkozó módosulás
A TB jogviszonyra vonatkozó előírások továbbra is érvényen vannak annyi könnyítéssel, hogy megfelelő TB jogviszonynak minősül, ha az igénylő a Tbj. 4. § 11. pontja szerinti kiegészítő tevékenységet folytat. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nyugdíjasok is igényelhetik a CSOK-ot, ha vér szerinti vagy örökbefogadott kiskorú gyermeket nevelnek és kiegészítő keresőtevékenységet végeznek, vagyis a nyugdíj mellett dolgoznak.
CSOK elidegenítési tilalommal kapcsolatos változás
A CSOK-kal finanszírozott ingatlant a jövőben gyermekünk nevére írathatjuk a 10 éves elidegenítési és terhelési tilalom ideje alatt is.
Tartozáscsökkentő támogatásra vonatkozó könnyítés
A jelzáloghitel-elengedés januártól több fennálló lakáscélú jelzálogkölcsön esetén megosztva is érvényesíthető lesz. Eddig kizárólag egy jelzáloghitel szerződés vonatkozásában lehetett érvényesíteni a támogatást.
A támogatás olyan, a gyermek születésének időpontjában fennálló lakáscélú jelzáloghitel-szerződés vonatkozásában is igényelhető lesz, amelynél a hitelcél egylakásos lakóépület építése vagy többlakásos lakóépületben lakás vásárlása, azonban a gyermek születésének időpontjáig az egylakásos lakóépület, a közös tulajdonban álló telken külön tulajdoni lapon nyilvántartott lakás, illetve a tulajdoni különlapon nyilvántartott társasházi vagy szövetkezeti házi lakás ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése még nem történt meg.
A jelzáloghitel-elengedés igényelhető lesz a rendelet hatálybalépését követően örökbefogadott gyermek után akkor is, ha a gyermek korábban született.

Lakáshitel kalkulátor
Tekintse meg az elérhető banki lakáshitel lehetőségeket
Személyre szabott tájékoztatás
További kérdéseit IDE kattintva teheti fel. Amennyiben az elérhető banki finanszírozási lehetőségeket szeretné megismerni, kérjük, töltse ki online adatlapunkat! Irodáinkban díjmentesen vállaljuk a teljes körű hitelügyintézést is!
Felvilágosítást szeretnék kérni a következő ügyben!
Családi házat szeretnék önerőből építtetni, a telek a tulajdoni lapon ZÁRTKERTKÉNT szerepel, a Földhivatal által ebből lesz 400 m2 építési terület kivonva.
Kérdésem az, hogy fentiekre vonatkozóan jár-e részemre a 27%-os ÁFA visszatérítés.
Hol kell intézni a visszaigénylést? Elfogadják-e majd a 2020-as számlákat is, amennyiben megfelelünk a feltételeknek?
Nyugdíjas visszaigényelheti az 5 millió áfát, ha már van tulajdonrésze, lakóingatlana?
Üdvözlöm,
Abban az esetben, ha az adásvételi szerződés 2021-ben köttetik meg, de előszerződés keretében előleg és foglaló már megfizetésre került 2020-ban, erre a részre jár-e az 5%-os adó-visszatérítés?

Milyen feltétellel mely intėzményhez kell az åfa vissza tėrítėsi kėrelmet benyújtani milyen dokumentumokat kell elküldeni köszönöm vålaszát Feri!
Milyen feltétellel mely intėzményhez kell az åfa vissza tėrítėsi kėrelmet benyújtani milyen dokumentumokat kell elküldeni köszönöm vålaszát Feri!
Kedves Ákos!
Meghatározó, hogy milyen típusú hitelt vettek igénybe, illetve mennyi munkálat van még hátra az építkezésből. Ezen információk ismeretében a hitelnyújtó bank tud választ adni Önöknek, hogy van-e lehetőségük még ÁFA visszaigénylésre.
Kedves Miklós!
Magánszemélytől vásárolt telek esetén nincs lehetőség ÁFA visszaigénylésére. A telekáfa 27%.
Vásárlás esetén a teljes vételár, illetve generálkivitelezés esetén a bruttó bekerülési költség 5% ÁFÁ-t tartalmaz. Ez az összeg igényelhető vissza.
A generálkivitelező 2021. január elsejétől csak 5% ÁFA tartalmú számlát tud kiállítani. Az 5%-os ÁFA visszatérítésnél 27% ÁFA tartalmú számla egyáltalán nem vehető figyelembe.
Gazdálkodó szervezettől vásárolt telek esetén, illetve saját szervezésben megvalósuló kivitelezés esetén a 27%-os ÁFA visszatérítési támogatás iránti kérelem egyszerre, egy alkalommal nyújtható be a hitelintézetekhez.
Személyre szabott, díjmentes tájékoztatáshoz kérjük, töltse ki online adatlapunkat! Irodáinkban díjmentesen vállaljuk a teljes körű ügyintézést is!

Tisztelt Szakértők!
Az lenne a kérdésem, hogy jogosultak lehetünk-e az 5M Ft-os ÁFA visszaigénylésre, amennyiben jelenlegi ingatlanunk vásárlására vettünk már fel CSOK-ot, és most egy új ingatlant szeretnénk építeni saját szervezésben.
A második kérdésem pedig annyi lenne, hogy úgy tudom, hogy az egyszerű bejelentés előtt maximum 6 hónappal korábban kiállított számlákat fogad el a bank. Ez vonatkozik a telekvásárláskor kapott Áfá-s számlára?
Köszönöm szépen a segítséget!

Az 5 millió forintos áfa visszatérítést melyik hivatalban kell kezdeményezni, intézni?
Az 5 millió forintos áfa visszatérítést melyik hivatalban kell kezdeményezni, intézni?
Tisztelt Hitelnet!
2019-ben elkezdett családi ház építkezésünk egy részénél októberi keltezésű szerződéssel rendelkezünk.
2020-ban kiállításra kerülő számlák esetében már 5%-os áfát kell füzetni, akkor is ha a szerződés még 27%-ról szólt?
Mi a lehetőség a már kifizetett résszámla esetében?
Válaszukat köszönöm.

Tisztelt Hölgyem/Uram!
„Új, nem generálkivitelezéssel megvalósuló lakás építése esetén a 27% ÁFA tartalommal kiállított számlák visszaigénylése maximum 5M Ft-ig” témában szeretnék kérdezni.
Párommal februárban házasodunk össze, mindketten rendelkezünk 180 napos TB jogviszonnyal, és van egy közös építési telkünk Békéscsabán, ahol egy legfeljebb 300 m2 hasznos alapterületű egylakásos családi házat építünk CSOK nélkül, önerőből és Babaváró segítségével.
A végleges kiviteli tervek és azok feltöltése január végére történnek meg.
A kérdések:
1. Jogosultak vagyunk a 27%-os ÁFA visszaigénylésére?
2. Feltétel-e a házasság?
3. A számlákat mikortól gyűjthetjük?
4. Hol kell elindítani az eljárást hivatalosan?
Válaszát nagyon köszönöm, üdvözlettel: Mátyás
Tisztelt Hölgyem/Uram!
“Új, nem generálkivitelezéssel megvalósuló lakás építése esetén a 27% ÁFA tartalommal kiállított számlák visszaigénylése maximum 5M Ft-ig” témában szeretnék kérdezni.
Párommal februárban házasodunk össze, mindketten rendelkezünk 180 napos TB jogviszonnyal, és van egy közös építési telkünk Békéscsabán, ahol egy legfeljebb 300 m2 hasznos alapterületű egylakásos családi házat építünk CSOK nélkül, önerőből és Babaváró segítségével.
A végleges kiviteli tervek és azok feltöltése január végére történnek meg.
A kérdések:
1. Jogosultak vagyunk a 27%-os ÁFA visszaigénylésére?
2. Feltétel-e a házasság?
3. A számlákat mikortól gyűjthetjük?
4. Hol kell elindítani az eljárást hivatalosan?
Válaszát nagyon köszönöm, üdvözlettel: Mátyás
Tisztelt Hitelnet!
Többször is olvastam hogy generálkivitelezés esetén nem vehető igénybe a 27%-os ÁFA visszaigénylés 5MFt-ig. 2020-ban megkezdett építkezésről van szó, a befejezés átnyúlik 2021-re, több mint 70% elkészült 2020-ban. Minden egyéb feltételnek megfelelve.
A kérdésem, hogy mi zárja ki a generálkivitelezéssel épülő háznál a visszaigénylést, erre vonatkozó rendelkezést nem találtunk.
Üdvözlettel.
Tisztelt Hitelnet!
2020 őszén fogtunk bele egy saját erős építkezésbe. A telket a férjem nekem ajándékozta. Az építtető én vagyok egy személyben, de nem vagyok egyedülálló.
Így is igénybe vehető a 27%-os áfa-visszaigénylés?
Köszönettel.
Tisztelt Hitelnet!
Az idei évben tervezzük új családi ház építését. Viszont a község, ahol ezt megvalósítjuk, az 2021 jan. 1.-től beletartozik a falusi CSOK programba, amit mi nem tudunk igénybe venni.
Kérdésünk az lenne, hogy az 5% építőanyag áfa visszaigényelhető-e?
Válaszukat köszönöm!
Tisztelt hitelnet!
Tavaly 100% egyedüli tulajdonosként vásároltam építési telket. Mivel vállaltam, hogy hamarosan építkezek, ezért a 4% vagyonszerzési illetéket nem kellett megfizetnem. A telekre szeretnénk élettársammal CSOK ingatlant építeni. Ennek feltétele, hogy mindketten tulajdonosok legyünk mind a telekben, mind az ingatlanban.
Hogyan tudna élettársam a legkedvezőbben tulajdonrészt szerezni a telekben? Eljött az ideje, hogy elvegyem el feleségül?
Egyéb javaslatban bízva 🙂 maradok köszönettel
Tisztelt hitelnet!
Nem a FALUSI CSOK hatályába eső, 2020-ban megvásárolt telek 27% ÁFA tartalma is visszaigényelhető?
Köszönettel
Tisztelt hitelnet!
Jól értelmezem, hogy vagy a telek vásárlásánál alkalmazott 27% ÁFA-t igényelhetem vissza, VAGY a generálkivitelezés során alkalmazott 5% ÁFA-t?
Köszönettel
Tisztelt Hitelnet!
2020-ban épített családi házra igényelhető-e a 27%-os áfa visszatérítés? A házra még nincs lakhatási engedély! Számít-e a készültségi fok?
Kell-e felvenni CSOK hitelt is?
Köszönettel!
T cim!
Az 5 millio forintos 27%-os áfavisszatérítés jár-e középkorúaknak,
akinek már nincs kiskorú gyereke!?
Tisztelt Hitelnet!
A 27%-os Áfa visszaigénylését milyen módon és milyen szervezetnél kell kezdeményeznem saját erős, nem generálkivitelezős új lakóépület esetén . Nem szeretnék hitelt felvenni csupán az 5 millió Ft Áfa visszaigénylésére tartanék szert!
Jó estét.
Mi kb. 3 évvel ezelőtt vettünk egy telket, amelyen tavaly csináltattuk meg a családi házunk terveit és az egyszerűsített építési engedélyt kértük. Tavalyi évben az alapot, lábazatot és a lemezt megöntöttük önerőből, illetve a téglákat meg az áthidalókat megvettük.
Kérdésünk, hogy ilyenkor a tavalyi számlákból mit tudunk visszaigényelni?
Előre is köszönjük a mielőbbi válaszukat.
Tisztelt Hitelnet!
Amennyiben új építésű lakást vásárolnának CSOK igénybevételével, abban az esetben mint vásárlók is igénybe vehetjük az Áfa vissza igénylést?
Köszönettel: Zoltán