Tisztelt Hitelnet Kapcsolattartó!

Két gyermekünk van, és szeretnénk igénybe venni 2015-ben a szocpol támogatást, amennyiben jogosultak vagyunk rá. Néhány fontos adat, ami érintheti a kérdéskört:
- 2015-ben töltöm be a 40. évemet, de már meglévő gyermekek után szeretnénk igényelni a támogatást.
- Szeretnénk bővíteni a házat egy szobával, hiszen a nagyobbik fiamnak lassan külön szobára lesz szüksége, de nem tudjuk, milyen lehetőségek vannak:
1. A már meglévő, elülső nyitott terasz átalakítható-e szobává? (falak, tető, ablak, bejárat)
2. A hitelfelvételnél nem kellett szobának nyilvánítani egy helyiséget, ami fűtési és világítási lehetőséggel rendelkezik, a főépülethez épített rész, de a főépületen kívül esik a külön bejárata (hátsó, nem stabil alapú teraszról nyílik), és jelenleg nem lakható: teljes nyílászáró-csere, újravakolás, hőszigetelés lenne szükséges. Ez jelen esetben szobának számít-e?
- Édesanyámmal 50-50%-ban osztozunk lakása tulajdonjogán (édesapám meghalt; közös lakás volt). Ez akadály-e a felvételnél? Ha igen: lemondhatok-e tulajdonrészemről?
- Miket kell teljesíteni ahhoz, hogy megkapjuk a támogatást? (energiatanúsítvány stb.?)
- Mivel július 1-től lép érvénybe az új támogatási rendszer, a munkálatok valószínűleg a következő évre tolódnának. Mennyi időn belül kell felhasználni a (remélhetőleg megítélt) támogatást?

Előre is köszönöm válaszát!
Kati

Kedves Kati!

A félszocpol bevezetésére vonatkozó törvényjavaslatot még nem fogadták el. Amíg nem kerül sor annak elfogadására és kihirdetésére, addig az igénylés pontos feltételei sem lesznek ismertek. Pillanatnyilag nincs információnk az igénylés életkori feltételeiről sem, így nem tudjuk megmondani, hogy 40 év felett két gyermek után jogosultak lesznek-e a támogatásra.

A tervezet szerint a támogatást lakásbővítésre is igénybe lehet venni. A már meglévő terasz átalakítása azonban nem minősül bővítésnek. A főépületen kívül eső, jelenleg nem lakható helyiség jelen állapotában nem minősül szobának, ám ennek átalakítására szintén nem vehető igénybe a félszocpol. Bővítésről akkor beszélünk, ha a meglévő lakóépület alapterülete legalább egy, 12 négyzetmétert meghaladó lakószobával nő.

Amennyiben édesanyja lakásában lévő 50%-os tulajdoni hányadát öröklés vagy ajándékozás jogcímén szerezte, nem jelent majd kizáró okot a félszocpol igénylésénél. A támogatás igénybevételével bővített ingatlan energiatanúsítványára vonatkozó feltételek szintén nem ismertek még, mint ahogy az sem, hogy mennyi idő alatt kell megszerezni a bővítmény használatbavételi engedélyét.

Ha ismertté válnak a 2015-ös félszocpol igénylési feltételei, akkor honlapunkon részletes tájékoztatást nyújtunk majd, melyből pontos választ kaphat a feltett kérdésekre. Addig is kérjük, kövesse új bejegyzéseinket!





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

24 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

40 éves vagyok, feleségem 33, két gyerekünk 3 és 4 évesek, bővítenénk.
Bajnai miatt nem tudtuk felvenni a Szocpolt, most meg komoly, hogy azért nem vehetjük fel, mert 6 hónappal ezelőtt 40 lettem? Miközben 2 gyerekünk is lett az elmúlt időszakban? Miközben az átlag életkorunk. Akkor mi akár az elmúlt két gyerekre, akár a következő 2-re, akiket vállalunk majd NEM VEHETÜNK FEL ilyen támogatást? Mindketten tanárok vagyunk, úgyhogy egzisztenciánk épp csak ennyi 😀
Tegnapelőtt kijött valami jogszabály, el vagyunk keseredve!

Üdvözlöm!
Olyan kérdésem lenne, hogy igénybe vehetjük-e 2015.07.01. után a csok-ot meglévő 2 gyerekre lakásbővítésre akkor, ha én áprilisban betöltöm a 40 évet, férjem még nincs 40 éves.
Amely lakást bővíteni szeretnénk, én 50%-ban vagyok tulajdonosa, másik 50 % az édesanyám nevén van (ezt a lakástulajdont édesapám után örököltem), de férjem nevére át szeretnénk íratni a tulajdonjogot az édesanyám nevéről. Férjem nevén viszont van egy másik lakás is, aminek ő az egyedüli tulajdonosa. Ez kizáró ok lehet-e?
Előre is köszönöm válaszát.

Tisztelt „Hitelnet”!
Arról szeretnék érdeklődni, hogy ha el szeretnénk cserélni a házunkat egy nagyobbra, ami A besorolású, de a férjemnek van egy 50%-os örökölt tulajdonrésze édesapja után, ez kizáró ok lehet-e? Az örökölt ingatlan özvegyi joggal terhelt és jelenleg is férjem édesanyja lakik benne.
Előre is köszönöm válaszát!

Egyedül nevelem 4 gyermekem, 14 éves, 5, 3, 1 éves. Szeretném igénybe venni a szocpolt, de májusba betöltöm a negyvenet. Apukámnál lakunk, 1 szobába vagyunk 5-en, kicsit szorosán vagyunk.
Mit tudnék csinálni?

A férjem és én is betöltöttük a 40. évet. Három gyermekünk van, 19, 16 és 8 évesek. Még semmilyen építési kedvezményt nem vettünk igénybe rájuk. Meglévő saját családi házunk bővítésére vagy korszerűsítésére járhat-e nekünk ez az új szocpol?

4 gyermekünk van és szeretnénk a már meglévő házunkat bővíteni. A férjem elmúlt 40 éves, én még nem. Kell a szocpolhoz hitel, mert nem szeretnénk felvenni sokat, ha nem muszáj. Mennyi támogatást kapunk a bővítésre?
Köszönöm a válaszát előre is.
Tünde

Azt szeretném kérdezni, hogy a 4 éves unokámat én nevelem és én vagyok a törvényes gyámja is. Szeretnénk rá kivenni a meglévő lakásunkra a bővítést.

Tiszteletem.
Érdeklődni szeretnék, hogyan alakul a szocpol a mi esetünkben? Saját, tehermentes ingatlannal rendelkezünk a nejemmel 50-50-%-ban. Egyikünk 41, másikunk 42 éves lesz az idén. Van két gyermekünk. Bővíteni szeretnénk az ingatlant. Mennyi szocpolt tudunk igényelni a beruházáshoz, s egyáltalán jár-e?
Válaszukat előre is köszönöm.
Tisztelettel.
Gyuri

A kérdésem a szociálpolitikai támogatással kapcsolatos. Igénybe vehetnénk-e az alábbiak alapján:
2 kiskorú gyermekünk van, a férjemmel közös háztartásban neveljük őket, a házunkra a lakhatási engedélyt 2007-ben kaptuk meg. A házon hitel van, esetleg abba lehetne-e törleszteni? Bővítésre vagy felújításra lehetne-e igénybe venni? Még annyit, hogy én már betöltöttem a 40. évet a férjem idén fogja. A jelenlegi szabályozás mellett vagy majd csak 2015. július 1-től lehetne nekünk is igénybe venni?
Köszönöm!
Üdvözlettel: Anna

Pár évvel ezelőtt építkeztünk, akkor két gyermekünk után már igénybe vettük a szocpolt. Azóta megszületett harmadik gyermekünk. Ő most 10 éves. Férjem is és én is elmúltunk 40 évesek. Lakásunk tetőterét most szeretnénk beépíteni. Úgy hallottuk, hogy nagy valószínűséggel az idéntől nem lesz korhatár. Igaz ez? Van rá esély, hogy harmadik gyermekünk után is igénybe vehetjük a szocpolt?

Tisztelt Hitelnet!
4 gyermekes házaspár vagyunk, de betöltöttük a 40. évet. 2014-ben építési engedéllyel tetőtér-beépítésbe kezdtünk. Ehhez nem állami támogatott lakásépítési kölcsönt is vettünk igénybe. A használatba vételi engedélyt még nem kértük.
Kérdésünk az, hogy a 2015. 01. és 07. hótól életbe lépő változások mellett igénybe vehetjük-e a szocpol támogatást annak ellenére, hogy a 40. évet betöltöttük. Amennyiben igen, akkor hogyan, milyen formában lehet ezt igényelni?
Válaszukat előre is köszönjük!

A párommal 2 gyermekünk van, tervezünk még egyet. Bővíteni szeretnénk a meglévő házunkhoz. Nem vettük igénybe a régi szocpolt, most viszont 3 gyerekre szeretnénk igényelni.
A kérdéseim:
1.) A párom elmúlt 40 éves, én viszont 28 vagyok. Ilyen esetben igényelhetjük a félszocpolt vagy csak én egyedül igényelhetem?
2.) Mekkora összeg jár 3 gyermek esetén a lakásbővítésnél?
3.) Mikor lehet beadni az igénylést? Mert mi tavasszal szeretnénk építkezni és hitelt felvenni, viszont a szocpol igénylést is a hitellel kell? Vagy azt lehet utólag is?
Válaszát előre is köszönöm!