Tisztelt Hitelnet!

2013 júliusában vásároltam egy telket, amelyre egy vállalkozóval kötöttem lakóház építési szerződést, az építkezés folyamatban van. A telek és szerződés csak az én nevemen van. Élettársammal van egy közös gyermekünk és szeretnénk még egy gyermeket. A tervezett gyermek a ház befejezése után szület(het)ne. Én tavaly betöltöttem a 40 évet.

Ha a párom (tulajdoni rész szerzésével) hitelt venne fel a házépítésre, akkor van mód arra, hogy utólag igényeljünk a két gyermekre szocpolt? Azt tudom, hogy utólag csak akkor igényelhetünk, ha a "régi" gyerekre igényeltünk, de jelenleg 1 gyerekre nem lehet igényelni.

Válaszukat előre is köszönöm!
Tisztelettel.
Szilvia

Kedves Szilvia!

A jelenleg hatályos lakásépítési támogatásról szóló kormányrendelet alapján nem tudunk olyan lehetőségről, mely biztosítaná a szocpol utólagos igénybevételét. Mint ahogy Ön is írja, a támogatás 1 gyermek után jelenleg nem vehető igénybe, s mivel Ön már betöltötte a 40. életévét, ezért sajnos még egy gyermeket vállalva megelőlegező szocpol igénylésére sincs lehetőségük. (Ennek egyébként további feltétele lenne a házastársi kapcsolat, de az életkor miatt ez a lehetőség sajnos ki van zárva.)

Mivel utóbb született gyermek után a lakásépítési támogatás a lakásépítésre felvett kölcsöntartozásból csak abban az esetben írható jóvá, ha a szocpolt a korábban született gyermek után is megkapták, ezért az az út szintén nem járható, hogy a két gyermek után a későbbiek folyamán veszik igénybe az utólagos szocpolt.

Jelen helyzetben szocpolt az új ház építéséhez - élettársa tulajdonszerzése mellett - akkor tudnának igénybe venni, ha a második gyermek még a használatbavételi engedély kiadása előtt megszületne, és a szocpol igénylésekor még legalább olyan értékű építési munka hátra lenne, amennyi a szocpol összege két gyermek után. Ebben az esetben nem számítana az életkor, meglévő gyermekek után igényelt szocpol esetén ugyanis nincsen a támogatott személyekre vonatkozóan felső életkorhatár, továbbá a házastársi viszony sem előírás.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

2 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

A kérdésem az lenne, hogy igénybe vehető-e a szocpol 42 éves házaspár részére, akik 3 gyermeket nevelnek (8, 6 és 3 évesek). Építkezni szeretnénk és még nem vettünk fel szocpolt az első gyermek után sem. Milyen lehetőségeink lennének építési támogatásra vonatkozólag? Van-e tervezetben esetleg a korhatár emelése? Milyen összeget tudnánk igényelni, ha fel tudnánk venni a szocpolt?
Köszönöm válaszát: Adrienn