Üdvözlöm!

Mi 2017-ben szerettük volna kezdeni az építkezést, már minden megvolt a csok igényléséhez, de végül kiderült, hogy fél éve volt egy 30 napnál hosszabb szünet a biztosításomban, így az OEP nem adta ki az igazolást, vagyis csak 1,5 év múlva tudjuk igényelni a 10 milliós támogatást, és mivel minden megvan, terv, telek, önrész el is kezdenénk az építkezést.

A költségvetés az úgy nézne ki, hogy 20 milliónk lenne, 10 milliót adna az állam, 5 millió áfát visszaigényelnénk, a költségvetésben pedig 30 milliós lenne a ház bekerülési költsége, de ez nyilván sosem tartható, ezért van az 5 millió biztonsági tartaléknak.

A kérdésem az lenne, ha 2017-ben elkezdjük, 2018 közepéig elköltjük a pénzünket a házra, amit nem generálkivitelezésben építünk, igényelhetjük-e a 10 millió csok-ot a fennmaradó költségekre, és élhetünk-e az áfa visszaigényléssel?

Kérem írja le, hogy működhet-e az elképzelésünk ebben a formában, ha nem akkor milyen formában lehetséges?

Válaszukat előre is köszönöm.
Tisztelettel.
István

Kedves István!

A hatályos CSOK rendelet értelmében új lakóház építéséhez 3 gyermek után igényelhető a 10 millió forint összegű családi otthonteremtési kedvezmény, valamint a maximum 5 millió forint összegű adó-visszatérítési támogatás, ha az igénylők a rendeletben előírt valamennyi feltételnek megfelelnek. Az építkezés esetén előírt CSOK feltéteket ITT olvashatja, az ÁFA visszatérítési támogatással szemben támasztott követelményekről IDE kattintva tájékozódhat. Azt, hogy a CSOK ugyanezen feltételekkel másfél év múlva, 2018 közepén is elérhető lesz-e, előre sajnos nem tudjuk megmondani. A jövőben várható esetleges változásokról jelenleg nincs információnk.

A CSOK kérelemhez csatolni kell majd a költségvetést. A hitelintézetek az általuk elfogadott költségvetést veszik alapul a támogatási kérelem elbírálásakor. 2017. január elsejétől a kedvezmény az épület készültségi fokának megfelelő, az építési költségvetésből még fennmaradó bekerülési költségre lesz igényelhető. Amennyiben ez 2018-ban is így lesz, úgy a hátralévő munkálatokra kérhetik mindkét támogatási formát.

30 milliós elfogadott költségvetés és 15 milliós saját erő esetén a bank a támogatások folyósítását akkor kezdi meg, ha a teljes önerő beépítésre került és a készültségi foknak megfelelő számlákat is benyújtották. A folyósítás szakaszos, készültségi foknak megfelelően történik. A használatbavételi engedély megszerzéséig 10%-ot visszatartanak a bankok a támogatásokból.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

4 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Két gyerek után jár-e a CSOK, ha új lakást építek. Én és az apám, aki építi. Már tavaly augusztusban igényeltük és azóta mindig valami hiányosság volt, most pedig közölték, hogy nem jár a CSOK, mert mi építjük.

Tisztelt Hitelnet!
Az lenne a kérdésem, hogy milyen besorolású telekre igényelhető a CSOK 10+10? Telekvásárlás előtt állunk.
Köszönöm!