Férjemmel együtt neveljük kettő gyermekünket egy új építésű családi házban. Építési engedély dátuma: 2006.07-i. Földszint: 98 m2 (földszinten 2 háló, nappali, étkező), tetőtér (ezt szeretnénk a szocpolból megcsinálni: 2 szoba, 1 fürdő, 1 közlekedő, előtér) 36 m2. Szobaszám meg lesz-e határozva? Mi 30 évesek vagyunk. Jár-e a támogatás?
Krisztina
Kedves Krisztina!
A szocpol építési jellegű munkálatok kivitelezése esetén az alábbiak szerint igényelhető: "az alapozási munkáktól kezdődően teljes egészében újonnan épített, vagy emeletráépítéssel vagy tetőtér-beépítéssel megvalósuló, a lakhatás feltételeinek a vonatkozó jogszabályi követelmények szerint megfelelő lakóegység, amely elkészültét követően használatbavételi engedély köteles".
A támogatás akkor vehető igénybe, ha az építési engedély dátuma 2010. január 1.-ét követő időpont.
A vonatkozó törvény maximális szobaszámot nem határoz meg. Az épített vagy vásárolt lakóingatlan hasznos alapterülete azonban nem haladhatja meg a 160 m2-t.
2006-os épületre CSOK igénylés.
2006-os építési engedéllyel épült szerkezetkész házat vettünk 2017-ben, melyhez építési hitelt vettünk fel. Azt hogy mikor épült a ház, arról nincsen dokumentáció. Az építési engedély lejárt. 2017-ben piaci alapon építési hitelt vettünk fel, amihez a bank egyszerűsített bejelentést kért tőlünk, aminek meg is feleltünk. Az építési napló készenlétben van. Üres földhivatali lappal + egyszerűsített bejelentéssel + plusz minden más feltételnek 4 gyereket nevelünk, tb bizti stb. megfelelünk.
A kérdés, hogy új házunk van csok szempontjából vagy sem?
Mi az eljárási rend ilyen esetben?
Köszönettel.
Tisztelt Tanácsadó!
Feleségemmel szeretnénk építkezni saját tulajdonú építési telkünkre. A szocpol feltételeinek megfelelünk , de egyben pontban nem vagyok biztos, hogy annak is megfelelünk. És ebben szeretném a segítségét kérni. Én részemről családi örökség révévén 1/3 arányban tulajdonos vagyok egy lakó ingatlanban. Ez már kizáró ok szocpol igénylés terén?
Válaszát előre is köszönöm.
Üdv: Roland
Tisztelt tanácsadó!
Azt szeretném megkérdezni, hogy a szocpol összege felhasználható-e egy nagyobb összegű (3-4 millió Ft) hitel ön részeként.
Szeretném megtudni, hogyan tudom felvenni a kapcsolatot az önök ügyintézőjével.
Tisztelt Tanácsadó!
Jelenleg a férjem szüleinek tulajdonában álló, hitellel terhelt családi házban lakunk, két baba már útban van. A tetőtérben szeretnénk lakást kialakítani. A kialakítandó lakásnak kell külön közművekkel, utcára rendelkező bejárattal stb. rendelkeznie? (jelenleg lépcsőház van)
Ha jól értem, csak az új lakásban (tetőtér) kell majd 100%-os tulajdoni hányadot szereznie a férjemnek, illetve nekem együttesen. Hogy milyen arányban ajándékozzák nekünk a tetőteret a szülők, az mindegy?
Ez alapján igényelhetünk-e szocpolt?
Előre is köszönöm!
Köszönöm a tájékoztatást. Azt szeretném megtudni, hogy ez ügyben kit kell vagy milyen szervezethez kell fordulni az igény benyújtásával?
Tisztelt Hitelnet!
A feleségem és én egyaránt 36 évesek vagyunk. Van egy 20 hónapos kisfiúnk. A feleségem nevén van egy telek, de nincs még közművesítve. Erre a telekre szeretnénk egy 75 m2-es könnyűszerkezetes házat építeni. Azt szeretnénk megkérdezni, hogy mennyi időn belül kellene bevállalnunk a második gyermeket, hogy jogosultak legyünk a támogatásra?
Tisztelt Hitelnet!
Az emeletráépítés illetve tetőtérbeépítés témaköre nem egyértelmű számomra. Röviden: a nagymamának van egy háza és egy melléképület. Most kezdjük a folyamatot, hogy társasházzá nyilváníttatjuk (megosztásra kerül a ház és a melléképület), mert így kaphatunk építési engedélyt, majd a melléképület a férjem nevére kerülne (ajándékozás keretében valószínű). Tehát ha a férjem nevén van a melléképület és arra építünk rá egy szintet és alakítjuk lakóingatlanná, akkor igénybe vehető a szocpol? Vagy érdemes bontási engedélyt kérnünk és újat építeni? Mi a meglátása, hogy lehetnénk jogosultak szocpolra, mielőtt elindítjuk a folyamatot? Van egy másfél éves kislányunk és szeretnénk második babát is!
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelt Hitelnet!
Kérdésem lenne, hogy egy jelzálogjoggal terhelt telken történő építkezésre igényelhető-e szocpol? Minden ismert feltételnek megfelelünk, de erre nem kaptam eddig konkrét választ sehol.
Válaszukat előre is köszönöm!
Tisztelt Hitelnet!
Most jön a harmadik babánk. Szeretnénk venni egy olcsóbb házat, 2.5 millióért, és a fennmaradó összegből felújítani a házat. Lehetséges ez, vagy az egész összeget a vásárlásra kell költenünk?
Tisztelt Hitelnet!
Párommal egy gyermekünk van, szeretnénk még kettőt. Jelenleg szüleimnél lakunk, családi házban, és annak a tetőterét szeretnénk beépíteni külön bejárattal. A házra még van 1 millió hitel tartozás. Jogosultak vagyunk így a szocpolra?
Tisztelt Hitelnet!
2002-ben vásárolt 49 nm alapterületű használt panelprogramos lakásomat szeretném nagyobbra cserélni (nagyobb hasznos alapterületű és pl fél szobával nagyobb). Az lenne a kérdésem, hogyha használt lakóingatlanban gondolkodunk, akkor igényelhetek-e félszocpolt 3 gyermek esetén, ha még nem vettem igénybe.
Tisztelt Hitelnet!
Férjemmel 2 gyermeket nevelünk. 2010-ben vásároltunk egy telket, amire 2009. februárjában kiadták az építési engedélyt, de nem a mi nevünkre. Az építési engedélyt 2010 áprilisában mint jogutód építtető-társak felhasználásra megkaptuk. A használatbavételi engedélyt 2011 nyarán kaptuk meg a házra. Érdekelne, hogy jogosultak lehetünk-e szocpolra?
Üdvözlettel és köszönettel:
Erika
Tisztelt hitelinfó!
Párommal mindketten 35 év alattiak vagyunk és 2 gyermeket szeretnénk vállalni. A ház, amit kinéztünk még csak szerkezetkész állapotban van. Az építése legalább 10 éve kezdődött. Ennek a háznak a megvételére kaphatunk szocpol támogatást. Vagy ha megvennénk, utána kaphatnánk rá építési szocpolt?
Tisztelt Hitelnet!
2 és fél éves házasok vagyunk, 4.gyermekünket várjuk, mindketten 30 év alattiak vagyunk! Új házat szeretnénk építetni illetve vásárolni! A kérdésem az lenne, hogy akkor is jogosultak lennénk-e a szocpolra, ha a férjemnek külföldön van bejelentett munkahelye, valamint 25%-os háztulajdonnal rendelkezik?
Válaszát előre is köszönjük!
Tisztelt Hitelnet!
2010. előtt kiadott építési engedély alapján építkeztünk, de nincs még lakhatási engedélyünk. Idén januárban fog megszületni a 3. gyerekünk.
Ezzel kapcsolatban 2 kérdésem lenne:
– Ha módosítjuk az ép. engedélyünket, akkor ezzel teljesíteni tudjuk az, hogy 2010.01.01 utáni legyen a kiállítás dátuma?
– Méltányolható lakásigénynél milyen szobaszámot kell figyelembe venni egy 5 fős családnál? Az ezzel kapcsolatos jogszabály is módosítva lett? Tudtommal a régebbi előírásban (talán 2001 évtől hatályos) szerepel a szobaszám mellett a max. ép. ktg. is. Viszont a jelenlegi valós ép. ktg. az elmúlt 10 évben jelentősen megemelkedett.
Válaszukat előre is köszönöm:
Detti
Tisztelt Szakértő!
Új építésű ingatlan esetében, mely A+ energiabesorolású kategóriával rendelkezik, és 2012. január első napjaiban kapott jogerős használatbavételi engedélyt, igényelhető a szocpol támogatás? A feleségemmel 1 gyereket nevelünk, és más egyéb ingatlan nincs a nevünkön.
Válaszukat előre is megköszönve:
Norbert
Tisztelt Tanácsadó!
A 2012. január 5. csütörtök | 09:44 közölt válaszában említi, hogy „Használt lakás vételárának finanszírozására a szocpol nem igényelhető.” A minap kaptam a munkáltatómtól a 341/2011. (XII.29.) Korm. rendelet otthonteremtési támogatásról c. dokumentumot, melynek 3. §(1) b. pontja szerint használt lakás vásárlásához, korszerűsítéséhez is igényelhető támogatás.
Most akkor, lehet, vagy sem használt lakást vásárolnom?
Válaszát előre is köszönöm.
Üdv.: G
Tisztelt Hitelnet!
2011 augusztusában vettünk egy újépítésű lakást párommal (mindketten 26 évesek vagyunk). A lakás alsó szintje 50 m2 és tartozik hozzá egy galériaszint, ami 20m2. A galériaszintre is megvan a használatba vételi engedély, de nincsen még beépítve, mivel arra már nem futotta.
Gyermekünk még nincsen, de kettőt akarunk!
Ezen a lakáson kívül van még egy lakóingatlan a nevünkön (ajándékozással kaptuk).
Ebben az esetben a galériaszint beépítésére felvehető szocpol?
Köszönöm!
2011-ben költöztünk be a 98 nm-es újépítésű házunkba. 3 kisgyermekünk van, de nem vagyunk összeházasodva. Nem tudom, hogy így is megfelelünk-e a szocpol igénylés feltételeinek? /az építési engedélyünk 2010 január 1. utáni/
Üdv!
Érdeklődnék, hogy a lakás, amit meg szeretnénk venni a használatba vételi engedélye 2007 illetve 2008-as. Új lakás, b kategóriás, nettó 75 m2. Megfelel-e a 2012-es feltételeknek?
Köszi!
Gergely!
Tisztelt cím!
Érdeklődnék, hogy lakásbővítés céljából igénybe vehető-e a szocpol?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelt Tanácsadó!
Szeretnénk a párommal újepítésű lakást vásárolni, és ehhez igénybe venni a 2012-es szocpolt. 2 gyermeket tervezünk 5 éven belül, de nem vagyunk megházasodva. Viszont 2007 óta élettársi kapcsolatban vagyunk.
Kérdés, ez esetben is jogosultak vagyunk a szocpolra vagy csak házastársakra vonatkozik?
Üdv. Zsolt
Tisztelt Tanácsadó!
A szociálpolitikai támogatással kapcsolatban kérem segítségüket, mert nem egyértelműek számunkra a feltételek. Házunk hasznos alapterülete 103 nm, A+ energia osztályú. 2011-ben kaptuk meg a használatbavételi engedélyt. Gyermekünk még nincs, de már tervezzük. A banki hitelünkhöz nem kellett számlával igazolni a költségeket, építési költség kalkulációt kellett készíteni, ami alapján a megengedett költség maximumba belefér a meghatározott nm ár.
Kérem segítségüket igényelhetjük-e a támogatást?
Segítségüket előre is köszönjük!
Katalin
Tisztelt Hölgyem/Uram!
Fiatal pár vagyunk (ff:30, nő:23), még nem vagyunk összeházasodva. Három gyermeket szeretnék, most állunk lakásvásárlás előtt (használt lakást szeretnénk Budapesten vásárolni). Ahhoz, hogy sikeresen megigényelhessük a szocpolt, hova kell fordulnunk, honnan kaphatunk megbízható információt (szabályok, összeg, feltételek?) Illetve 3 gyermekre mennyi pénzt lehet igényelni?
Köszönöm szépen válaszát!
Köszönöm válaszát!
Tisztelt Hitelnet!
Idén szeretnénk bővíteni a házunkat 2 szobával, fürdővel és egy kamrával. Körülbelül 40-50 m2 lenne. 40 év alattiak vagyunk és 3 gyermekünk van. Ebben az esetben igénybe vehetjük-e a kedvezményt?
Köszönettel!
Házasok vagyunk, két gyermekünk van és két szobánk. A lakás a férjem tulajdona, szeretnénk még egy szobát toldani, s az érdekelne, hogy számunkra lehetséges lenne-e a szocpol kihasználása, s ha igen milyen összegben?
Köszönettel.