Tisztelt Cím,
Feleségemmel 3 gyerekünk van, és még sosem vettünk igénybe szocpol támogatást. 2007; 2009; és 2012 szeptemberében születtek a gyerekek. A feleségemnek a szüleivel együtt volt egy 100 négyzetméter alapterületű 2 generációs 3 szintes házuk (Alagsor; földszint, emelet), amin hiteltörlesztés is volt/van. Az emeleten laktak a szülök, és csak a házon kívül lehet megközelíteni a felső szintet. 2012 áprilisában a ház 1/3 részét én megvettem (hitelátvállalással), illetve a másik 1/3 részt a feleségemnek ajándékozták a szülei, így most 1/3 - 2/3 részben vagyunk tulajdonosok. Mostanra kezd úgy összejönni a pénzünk, hogy összenyissuk a két szintet, és használni tudjuk a felső szintet is.
A kérdéseim a következők:
1. Jár-e nekünk a meglévő hitel kiváltására szocpol támogatás, miután a házrész vásárlás illetve ajándékozáskor volt már 2 gyerekünk?
2. A házrészek összenyitásával használni fogunk tudni + 100 négyzetmétert (3 szoba), erre igénybe vehetjük-e a szocpolt?
3. Ha erre mégsem lehet igénybe venni, akkor az alagsor felében jelenleg garázs van. Ha ott kialakítunk egy szobát, arra igénybe vehető-e a támogatás?
4. Nekem van egy kicsi 38 négyzetméteres másik lakás a nevemen. A jogosultság feltételeinél azt olvastam, hogy ez "kizárhatja a jogosultságot". Ez minden esetben kizáró ok, vagy van olyan eset, amikor igénybe lehet venni a szocpolt?
Válaszukat előre is köszönöm!
Üdvözlettel,
Ferenc
Kedves Ferenc!
1. Sajnos sem a meglévő hitel kiváltása, sem a házrész vásárlása nem finanszírozható szocpol igénybevételével. Ezt sem a jelenlegi, sem a 2015. július elsejétől hatályos vonatkozó rendelkezések nem teszik lehetővé.
2-3. A július 1-től igényelhető új szocpol, vagyis a Családok otthonteremtési kedvezménye (CSOK) lehetővé teszi meglévő lakóingatlan bővítésének szocpollal történő finanszírozását. Ám nem minősül bővítésnek sem a házrészek összenyitása, sem a garázs lakószobává alakítása. Bővítésről akkor beszélünk, ha lakószoba hozzáépítése által vagy a tetőtér-beépítésével nő a ház alapterülete. A CSOK törvény azt is kimondja, hogy a meglévő épületrészek átalakítása nem minősül bővítésnek, így ezen esetekben sem lesz érvényesíthető a gyermekek utáni támogatás.
4. Amennyiben a szóban forgó lakást vásárlás útján szerezte, akkor kizáró okot jelent szocpoligénylésnél. Ha több mint két éve ajándékozás vagy öröklés útján került a tulajdonába, haszonélvezettel terhelten és a haszonélvező a lakásban lakik, akkor nem zárná ki a szocpoljogosultságot.
Üdv!
Abban az esetben igényelhető a több generációs csok, hogy ha a szüleimnek két szintes lakása van, de az alsó szint nincs kialakítva és ez által csak a felső szintet lakják a szüleim?
A több generációs csokkal csak a tetőtér beépítésre van lehetőség, vagy az alsó szintet is beépíthetővé lehet tenni ezzel a támogatással?
Családi házat szeretnék építeni a feleségemmel együtt egy olyan ingatlanon, amelyet édesapám halála után 30 éve örököltem és az édesanyámnak haszonélvezeti joga van. A szülőtartási kötelezettségem szerint az idős szülőkről nekem kell gondoskodni, ebbe beleértve a lakhatási körülményeket is.
Kérdéseim:
1. ÁFA visszatérítésre jogosult lehetek-e, ha új haszonélvezeti jogot senki számára nem alapítok, de rajta van a régi az édesanyámé?
2. Ebben az esetben kizáró tényező-e, ha jelenleg is van saját lakásunk, az új elkészülte után viszont átköltözünk?
3. A feleségemnek tulajdon jogot kell-e benne szerezni az építkezés előtt?
Jelenlegi, két nagyszobás lakásunk beosztásán szeretnénk változtatni: a két különnemű gyereknek külön szobákat, valamint egy külön hálót és nappalit szeretnénk kialakítani. A ház adottságai lehetővé teszik ezt, de mindenképpen jelentős költségekkel jár az átalakítás.
Lehet lakás-átalakításra igényelni a két gyerek után járó szocpolt, ami ha jól tudom 1.430.000 Ft?
Válaszukat előre is köszönöm.
Tisztelt Hitelnet!
Párom és én két gyerekkel, illetve egy ismerős pár egy gyerekkel egy kétgenerációs házat vennénk együtt. Mi is és ők is jelenleg is részben hitellel terhelt ingatlannal rendelkezünk és úgy tervezzük, hogy lakáscsere-hitellel élnénk, hogy legyen időnk az átalakításokra.
A kérdésem az lenne, hogy miképpen érhető el, hogy a használt lakás vételére járó CSOK támogatást felvehessük? Az adásvétel előtt kellene társasházzá alakítani az ingatlant vagy lehet utána is?
Mire kell még odafigyelnünk?
Köszönöm válaszát!
Tisztelt Hitelnet!
Szüleimnél lakunk az élettársammal egy családi házban, amely a szüleim nevén van. Élettársam iker babákkal várandós. A családi házunk padlásterét szeretnénk beépíteni, illetve már elkezdtük. Jogosult vagyok-e illetve igényelhetem-e a CSOK-t?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelt Hitelnet!
Élettársammal 2 gyermeket nevelünk (1 előző házasságomból, 1 közös). Osztatlan közös tulajdonú családi házban élünk, ahol 40% az enyém, 60% édesanyámé. Páromnak tulajdonrésze van 2 másik ingatlanban, az egyikben félig öröklés, félig vásárlás (testvére részét vásárolta ki) útján, a másikban az előző élettársi kapcsolatából vásárlás útján, 25%-os tulajdonrész.
Kérdésem az lenne, hogy így is jogosultak lehetnénk bővítés céljából CSOK-ot igényelni?
Válaszukat előre is köszönöm!
Tisztelt Hitelnet!
A párommal az én szülői házamban élünk az édesanyámmal és a kislányunkkal. Úgy néz ki, lesz még egy babánk, és szeretnénk bővíteni a házat. Nekem 1/4 tulajdonrészem van, viszont a páromnak nincs tulajdoni hányada. A kérdésem az lenne, hogy így is igényelhetünk CSOK-ot, és hogy a kifizetést lehet-e előre kérni, vagy csak utólag fizet az állam.
Válaszukat előre is köszönöm!
Üdvözlettel:
Orsolya