Személyi kölcsön
Így használható ki önerő nélkül a lakásfelújítási támogatás!
A 2021. január elsejétől elérhető lakásfelújítási program egyre több részletét ismerhettük meg az elmúlt két hétben. Mint ismeretes a támogatás keretében maximum 3 millió forintot kaphatunk vissza utólag az államkincstártól. Ezen összeg 50-50%-ban tartalmazhat anyagköltséget, illetve munkadíjat. Fontos részlet, hogy a támogatást a munkálatok elvégzését követően, tehát utólag kapjuk meg. Ez azt jel...
2020-12-09
Lakásfelújítási támogatás kalkulátor
Frissítés! Az igénybe vehető támogatási összeg számításával kapcsolatban a sajtóban elhangzottakkal ellentétes információkat tartalmaz a kincstár tájékoztatója. Ennek megfelelően frissítettük alábbi írásunkat is. Egy ország várta, hogy az ősszel bejelentett otthonteremtési intézkedések minden bizonnyal egyik legnépszerűbb elemének, a lakásfelújítási támogatásnak a részletszabályai kihirde...
2020-11-27
Megjelent a lakásfelújítási támogatásról szóló rendelet!
Olvasóinktól érkező kérdések száma is mutatja, mekkora az érdeklődés a lakásfelújítási támogatás iránt. November 25-én a Magyar Közlönyben is kihirdetésre került a támogatást szabályozó kormányrendelet. Mutatjuk a 2022. december 31-ig igényelhető támogatás részleteit! A gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatásának feltételeit a november 25-én megjelent 518/2020. (XI.25.) kormányrend...
2020-11-26
Jóváhagyták az első fogyasztóbarát személyi hitelt!
Az MNB még év elején döntött a Minősített Fogyasztóbarát termékkör személyi hitelekre való kiterjesztése mellett. A pénzintézetek a 2020 nyarán közzétett pályázati feltételek alapján nyújthatják be pályázatukat a minősítés elnyerésére. Mostanra megszületett az első pozitív bírálat e termék értékesítését illetően, melyet az OTP Bank nyert el. Így a bank e termék értékesítését már akár 2021 januárjá...
2020-11-19
Babaváró hitel felvehető határozott idejű munkaszerződéssel?
Tisztelt Hitelnet Szakértő! Tájékoztatást szeretnék kérni, hogy Babaváró Hitel személyi kölcsön felvétele során az alábbiak szerint mire számíthatok. (10 millió Ft összeget 20 év futamidőre szeretnénk felvenni.) A törvényi feltételeknek megfelelünk, a hitelkonstrukcióval tisztában vagyunk és igényeltünk TB igazolást. A feleségemnek Gyed jövedelme van, havi 170.000 Ft, amelyet 2021.01.02-ig f...
2020-11-09
Nem kaphat személyi kölcsönt, akinek babaváró hitele van?
Tisztelt hitelszakértő! Személyi kölcsönt igényelnék. Bérem 460.000 Ft munkabér és 80.000 Ft családi pótlék. Van egy felfüggesztett 10 millió babaváró hitelem, ami 45.000 Ft havi törlesztő részletű, ami felfüggesztve van, mivel megszületett gyermekem. Van egy régi személyi kölcsönöm, ami 28.000 Ft havonta és egy 600.000 Ft-os számlahitelem, ami havi 30 ezer Ft. Visszautasítják a hitelkérelm...
2020-10-12
Passzív KHR lejáratakor hány napon belül törlik az adatokat?
Üdvözlöm! Egy olyan kérdésem lenne, hogy KHR-re kerültem egy személyi kölcsön miatt. Tavaly augusztusban kaptam levelet a végrehajtó irodától, hogy rendeztem a tartozásomat. A tartozás úgy lett rendezve, hogy semmit nem engedtek belőle, és nem egyezkedtem velük semmiről. Volt 2 millió forint, kimentem külföldre és hívtam őket, hogy hova és mennyit utaljak havonta, mert rendezem. Kaptam számlasz...
2020-09-14
Bővítés és felújítás esetén külön költségvetés szükséges?
Üdvözlöm! Kicsit összetett a kérdésem. Van 2 gyermekünk és felmerült, hogy bővítenénk a házat. Tetőteres házról beszélünk, mely kész állapotban van, így egy irányban tudnánk haladni, méghozzá a teraszunk felé. Olvastam vhol, hogy terasz beépítésre nem lehet igénybe venni, de erre a teraszra nem is lehet építeni, le kell bontanunk ahhoz, hogy ráépíthessünk, viszont az alatta található pincét sze...
2020-09-04
Jogosan tett a bank negatív KHR-be?
Tisztelt Ügyintéző! Kifejtem bővebben a problémámat. 2018 áprilisában igényeltem 3 millió személyi kölcsönt, amit meg is kaptam. 2018 augusztus, szeptemberi törlesztőt egyben kifizettem 2018 szeptemberi hónapban. 2018 októberi és novemberi törlesztőt ismét nem tudtam befizetni. (1 havi törlesztő akkor 65 000 Ft volt.) Novemberben felmondták a szerződésemet. Decemberben az ügyintéző felkínál...
2020-05-12
CSOK, Babaváró, személyi hitel – önerőnek számít lakáshitelnél?
Lakásvásárlás esetén az ingatlan forgalmi értékének legfeljebb 80% vehető fel hitelként egy korábbi MNB rendelet alapján. Ennek megfelelően egy lakás megvásárlásához legalább 20% önerővel kell rendelkeznünk. Az MNB április végén kiadott körlevelében most azt is tisztázza, mi is számít saját erőnek lakáshitel felvételénél. A HFM vagyis Hitelfedezeti Mutató a fedezetül bevont ingatlan értékének a...
2020-05-04
Jönnek a fogyasztóbarát személyi hitelek?
Az MNB – a legfrissebb kiadványa alapján – a személyi hitelek piacán intenzívebb versenyt és olcsóbb termékek megjelenését szorgalmazza a jövőben. Az elmúlt években az újonnan felvett személyi hitelállomány növekedése tapasztalható. Ez számos, a piacon megjelenő nemkívánatos gyakorlatot hozott magával. Emiatt az MNB a Minősített Fogyasztóbarát termékkör személyi hitelekre való kiterjesztése mellet...
2020-04-22
Hitelkártyák, folyószámlahitelek, eszközkezelős és felmondott hitelek – így érinti a fizetési moratórium
Mint ismeretes a 2020. március 18-ig folyósított hitelekre törlesztési moratórium került kihirdetésre. Azóta is számos kérdés érkezik olvasóinktól azzal kapcsolatban, hogy a hitelkártyák, folyószámlahitelek esetében miként érvényesül a fizetési halasztás. Továbbá szeretnék tudni, hogy a moratórium érvényes-e az Eszközkezelős díjfizetésekre, valamint a felmondott vagy végrehajtás alatt lévő hitelek...
2020-04-08
Babaváró hitellel személyi kölcsön kiváltható?
Üdvözlöm. Egy számomra picit összetettebb kérdésre szeretnék választ kapni Önöktől. Jelenleg rendelkezem megközelítőleg 2.300.000 Ft tartozással ami, az OTP faktoring Zrt-nél tartanak nyilván. Ebből kifolyólag KHR listán szereplek. A közeljövőben párom tervezi, hogy személyi kölcsön felvételét követően rendezzük az imént említett tartozást a jobb feltétek miatt, valamint hogy az azt követő...
2020-04-08
Már elérhetők az 5,9% THM-ban maximalizált személyi kölcsönök
Tekintettel a jelenleg kialakult helyzetre az MNB 2020. március 19-től meghirdetett személyi hitelek esetén jegybanki alapkamat + 5%, azaz jelenleg 5,9%-os THM plafont ír elő. Ennek következményeként a hitelintézetek egyik napról a másikra függesztették fel ingatlanfedezet nélküli hiteleiket, hiszen azok nem feleltek meg a THM-re bevezetett új követelménynek. Nem kellett sokat várni az új feltétel...
2020-04-06
Ezt kell tenni, ha továbbra is törlesztenénk hitelünket!
Mint ahogy arról korábbi cikkünkben már írtunk, a 2020. március 18-án huszonnégy órakor fennálló szerződések alapján már folyósított lakossági és vállalati kölcsönökre automatikus fizetési moratórium lép életbe 2020. december 31-ig. Vannak azonban, akik nem kívánnak élni a fizetési haladék lehetőségével. Nekik nyilatkozatot kell tenniük. Mutatjuk, hogy ezt miként tehetik meg az egyes hitelintézete...
2020-03-30
Ezek a fizetési moratórium részletszabályai
A március 25-én kihirdetésre került kormányrendeletből megismerhetjük a napok óta emberek ezreit foglalkoztató fizetési moratórium részleteit, azaz mit is jelent a gyakorlatban a fizetési moratórium az adósokra nézve. Az ügyfelek számára kedvező feltételeket jelent: a bankok ugyanis nem számíthatnak fel kamatos kamatot a halasztott kamattörlesztésre, valamint a moratórium lejáratát követően nem em...
2020-03-26
Sorban függesztik fel a bankok a személyi hitelek nyújtását
A tegnapi nap folyamán a kormány több gazdasági intézkedést is bejelentett a koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében. Ilyen a lakossági és vállalati hitelek visszafizetése és árazása kapcsán tett könnyítés, valamint a fogyasztási hitelek THM-jének maximalizálása. Mivel a jelenleg kialakult helyzetben nem csak a lakosság egészségének megőrzése a cél, hanem ...
2020-03-19
Ki igényelhet falusi ÁFÁ-t korszerűsítés esetén?
Tisztelt hitelnet! E-né 2020-02-07 – 13:22 időpontban feltett kérdésére válaszolták Önök 2020-02-10 – 14:19 időpontban, hogy idézem: “Már megvalósult korszerűsítés esetén nincs lehetőség a támogatás igénybevételére. Még hátralévő munkálatok esetén is kizárólag preferált településen érhető el ez a támogatási forma.” Mi preferált kistelepülésen vagyunk. 2019-ben kezdődött korszerűsítés témába...
2020-03-16
Mit tehetünk, ha építkezésnél elfogyott az önerő?
Kedves Hitelnet! A következő kérdésem van. Építkezésre igényeltem a banktól 5 millió Ft csok hitelt és a 2,6 millió Ft támogatást (2 gyermekre). Az önerőm elfogyott. Leadtam a bankba a számlákat és vártam, hogy akkor folyósítsák az első részt, azonban a bank értékbecslője szerint nem értem el a kívánt építési szakaszt ahhoz még 3 milliót el kell költenem. Nekem nincs 3 millió Ft-om, így ezt nem...
2020-03-10
Babaváró hitel vagy lakáskölcsön: melyiket érdemes igényelni?
A babaváró hitel az egyik legkedvezőbb konstrukció fiatal, gyermeket tervező házaspárok számára. Most megmutatjuk, milyen előnyei és esetleges hátrányai lehetnek, s mivel járhatunk jobban, ha a babaváró hitel mellett döntünk, vagy ha támogatott, illetve piaci kamatozású lakáshitelt, esetleg szabad felhasználású jelzáloghitelt vagy személyi kölcsönt választunk. Babaváró hitel Ha a babaváró hitel...
2019-08-01
Babaváró hitelnél mennyit kell visszafizetni, ha nem születik gyermek?
Üdvözlöm! Ha az ötödik évig nem születik gyermek bármilyen okból, mondjuk válás, lehet-e tudni pontosan mennyit kellene vissza fizetni és ennek mennyi lenne a havi törlesztő részlete? Illetve mondjuk válás esetén kinek a nyakán marad ez a hitel?! Köszönöm! Anita [elvalaszto] Kedves Anita! Amennyiben az igénylést követő 5 éven belül nem születik legalább egy gyermek, akkor a teljes ...
2019-05-27
Családi ház építése saját erő nélkül megoldható?
Üdvözlöm! Családi ház építése a célunk, 3 gyermekünk van. Az lenne a kérdésem, hogy amennyiben másik ingatlan fedezetet is bevonnék a hitelbe, akkor is szakaszosan történik a folyósítás? Konkrétan 32M Ft bekerülési költség 20%-ig szeretnénk eljutni saját tőke felhasználása nélkül, mert azzal más terveink vannak. A költségvetés így állna össze: 10M Ft CSOK (ez szolgálna önerőként) + 15M Ft CS...
2019-02-13
Személyi hitel törlesztése ingatlan bevonásával csökkenthető?
Tisztelt Hitelnet! Személyi hitelt vettem fel fél éven belül 8M Ft-ot, melynek törlesztője 140 000 Ft az Erstenél. Személyi hitellel könnyebb volt megoldani, hogy a férjemet ne kelljen bevonni, mert többek között ő van is meg nincs is jelenlétével. Az összeg nagy részét házvásárlás, illetve felújításra költöttem. A házat 4M Ft-ért vettem és az ingatlanos szerint most kb. 8M Ft-ot ér, illetve ha...
2018-11-30
Mennyi a minimum önerő CSOK-os lakásvásárlási hitelnél?
Tisztelt Hitelnet! Lakást szeretnék vásárolni a párommal. Önerő nincsen, ingatlant és más egyebet nem tudunk bevonni. Én jelenleg állapotos vagyok, havi nettó bérem így 170 ezer Ft, a párom nettó havi bére 370 ezer Ft. Van ugyan összesen 94 ezer Ft személyi hitelünk, amit rendesen fizetünk. Valamint egy lakástakarékunk, amit havi 20 ezer Ft-tal fizetünk 14 hónapja. Van-e valami megoldás erre...
2018-11-15
Közüzemi számla szükséges hitelkiváltó személyi hitelhez?
Tisztelt Hitelnet! Szeretnénk kiváltani olcsóbbra egy hitelt. Viszont van is bejelentett lakcímem, ott is lakok életvitelszerűen, de a számlák nem az én tulajdonnevemre érkeznek, mivel rokonként lakom ott. Rezsidíj ellenében. Van számla közüzemi természetesen oda, csak nem a nevemre. Lehet így kapni kölcsönt? Tudom igazolni a közüzemi számlákkal, csak nem a saját nevemre szólnak. Köszönöm...
2018-10-19
1,5 hónapos passzív KHR-rel lakáshitel felvehető?
Jó napot! Férjemmel megakadtunk lakáshitel igénylése közben. Menet közben derült ki, hogy KHR listás. Azóta a tartozást rendeztük (kb. 1,5 hónapja). Tehát passzív listára került. 1,4 millió Ft-ot odaadtunk már adásvételikor az eladónak ügyvéd jelenlétében. Mostanra 40 napot kaptunk haladékot, hogy a teljes vételárat (14 millió forintot) kiegyenlítsük. Jelenleg már albérlőként itt lakunk 3 h...
2018-09-12
Lakáshitelt csak a próbaidő lejárata után lehet felvenni?
Tisztelt Hitelnet! Két irány érdekelne, az egyik, személyi kölcsönt fel tudok-e venni 2-3 millió Ft-ot? Bejelentve nettó 120 033 Ft-ra vagyok. Mellette van egy 1 647 000 Ft-os diákhitelem, 10 200 Ft a havi törlesztője. Más egyéb hitel/hitelkártyám nincs. Munkahely váltás miatt gondolom csak a próbaidő lejárta után 1,5 hónap lehetséges, de a két munkahely között csak 2 nap kihagyás volt, tehá...
2018-08-17
Korábbi házunk visszavásárlásához jár a CSOK?
Kedves ügyintéző. Van egy házunk, amin szabad felhasználású jelzáloghitel van. El szeretnénk adni a házat, amit az eladott ingatlan árából szeretnénk kifizetni és a maradék pénzből nézni egy másik lakást. Kérdésem az lenne, hogy mivel nem lakáscélú hitel van a házon, hanem szabad felhasználású, így megkapnánk-e a csokot a maradék pénzhez? A másik kérdés, ha mondjuk a szomszéd nem rokon, s...
2018-07-25
Nem rendezett mulasztás esetén is törölnek a KHR-ből 10 év után?
Tisztelt Szakértő! Az alábbi esetre vonatkozóan kérném véleményét: 1991.04.30-án kötött, 15.000 Ft tőke összegű személyi kölcsön kapcsán derült ki, hogy adataimat a KHR-ben kezelik. A szerződéssel összefüggő késedelemre az utolsó érdemi intézkedés (postai felszólítás) 2002.01.23-án volt (egy olyan címre, amelyen nem tartózkodtam, előtte 1995-ben - itt 7 év telt el). (A bank 2001.02.28-i forduló...
2018-07-11
Az eladási árból csak lakáscélú hitelt fizethetünk vissza, ha CSOK-ot igénylünk?
Tisztelt Szakértő! Most adjuk el a házunkat, s utána szeretnénk egy másik házat venni! Erre szeretnénk majd 3 gyerekekre igénybe venni a csok-ot (nem új építésű házat vennénk). Több hitelünk van, amit szeretnénk kifizetni a házunk eladásakor, hogy hitelt is tudjunk felvenni a csok mellé. Ami igazoltan lakáscélú hitel az 2,8 millió forint. A fennmaradó összegből még szerettük volna kifizetni ...
2018-06-21
70 éves kor felett igényelhető lakáshitel adóstárs bevonásával?
Tisztelt Hitelnet.hu Szakértője! Édesanyám, aki 1944-es születésű 1,5 - 2 millió Ft kölcsönt szeretne felvenni, hogy miután eladta a lakását, ugyanazon városba költözzön, ahol mi élünk. A vásárolandó lakás értéke kb. 6 millió Ft lenne. Én sajnos nem tudok hitelt felvenni, mert már van egy lakáshitelem, de adóstársként úgy tudom szerepelhetek mellette. Érdeklődnék, hogy milyen lehetőségei va...
2018-05-22
Hogyan tudhatom meg, hogy mennyi lakáshitelt kaphatok?
Üdvözlöm! A kérdésem a következő lenne. Havi nettó 140 ezer Ft fizetés érkezik a számlámra. Semmilyen hitelem sincs. 25 éves vagyok. 1,5 éve dolgozom ennél a cégnél, határozatlan idejű szerződéssel. Van egy lakásom, ami tehermentes. Egyedül szeretnék felvenni 5 millió Ft hitelt, mivel a párom KHR listás. Családi gazdaság tagja is vagyok, évente több millió Ft árbevétel érkezik a nevemre, mivel ...
2018-05-18
Hogyan történik a CSOK visszafizetése, ha elváltunk, de vagyonmegosztás még nem volt?
Kedves hitelnet! 2016-ban vásároltunk csokra használt lakást. Nekem és férjemnek nem volt közös gyermekünk, így két gyerekre vettük fel. Házasság előtt vettem fel személyi kölcsönt, mert én dolgozom. 2017-ben elváltunk. Válás megvolt, de közös tulajdont a kincstár nem engedte megszüntetni, mert volt férjem azt vallotta, egyszer velünk lakott, máskor nem, mert nem akart adni rezsiben, így vissz...
2018-04-20
Mit tehetek, ha az adóstárs végrehajtást indított ellenem személyi kölcsön miatt?
Tisztelt Cím! SOS szeretnék választ kapni, tekintettel arra, hogy nincs lehetőségem ügyvédet fogadni. 2008-ban, mint korengedményes szolgálati nyugdíjas felvettem 2,5 millió forint személyi hitelt, melynek kezesei a volt férjem és jelenlegi felesége voltak. A hitelt Takarékszövetkezetben vettem fel. 2012. januártól a nyugdíjam szolgálati járadékká minősítették, valamint ezzel egy időben Édesan...
2018-03-21
Hogyan válthatom ki felmondott hitelemet?
Üdvözlöm. Érdeklődni szeretnék, hogyan válthatom ki a már felmondott hitelemet, amely akár a végrehajtóhoz is kerülhetett? Történetem röviden: Volt 2007-ben személyi kölcsönöm és gépjármű hitelem, valamint hitelkártyám. Mindez a munkahelyem elvesztése után 2013-ban felmondásra, végrehajtásra került és, hogy még jobb legyen a sztori egy héttel az elbocsájtásomat követően édesapám is elhunyt, ...
2018-02-23
Adóstárs és önerő nélkül mennyi lakáshitelt kaphatok?
Jó napot! Jelenleg nettó 108.000 Ft a havi fizetésem, ez a szerződésben szereplő összeg. A túlóráknak és egyéb pótlékoknak köszönhetően az utolsó 6 hónapban átlag 142.000 Ft-ot kaptam, plusz havi átlag 10.000 Ft jelenléti bónuszt. Az lenne a kérdésem, hogy: ha lakást szeretnék vásárolni, kaphatok-e hitelt vagy nem? Ha igen, akkor kb. mekkora összegre számíthatok önerő nélkül? Olvastam, hogy...
2018-02-06
KHR listáról mikor törölnek, ha engedménnyel végtörlesztek?
Tisztelt Hitelnet! A banki tartozásom kiegyenlíteném olyan módon, hogy a bank elengedné a késedelmi kamatot. Ebben az esetben a KHR listán maradok még, viszont olyan adósként aki már rendezte a tartozást. Viszont ha szeretnék újra felvenni pár éven belül kölcsönt, akkor az engedménnyel (késedelmi kamat elengedése) kifizetett kölcsön nem rossz megoldás részemről? Hiszen azt hallottam, hogy arra ...
2017-11-10
Havi 40 ezer Ft-os törlesztéssel mennyi kölcsönt kaphatunk lakásvásárláshoz?
Üdvözlöm! Párommal külföldön élünk, Németországban. 4 hónapos munkaviszonnyal rendelkezünk a jelenlegi munkahelyünkön, előtte nekem nem volt sajnos munkaviszonyom, viszont a páromnak megvan az 1 év folyamatos munkaviszonya. Kinéztünk egy kis családi házat Szolnokon, amit szeretnénk megvenni. Az ingatlan ára 3.800.000 forint. Szeretnénk hitelt felvenni, a maximum törlesztőre szánt összegünk ...
2017-11-07
Vállalkozóként vagy alkalmazottként juthatok könnyebben hitelhez?
Tisztelt Válaszadó! Megtisztelne, ha válaszra méltatna, ugyanis egy ördögi körbe került az életem. Német nagy lapkiadók magyar leányvállalatainál dolgoztam nemzetközi kapcsolattartóként a műszaki szaklapok piacán. Utána saját vállalkozásaimat hoztam létre szintén ezen a területen. A vállalkozásaimat legnagyobb sajnálatomra el kellett, hogy adjam - teszem hozzá nem azért, mert nem működtek jól, ...
2017-10-09
Melyik személyi kölcsönt érdemes választani jelenleg?
Míg néhány évvel ezelőtt az ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönök viszonylag magas – 18-24% - körüli kamatszinten mozogtak, addig most már akár a szabad felhasználású jelzáloghitelekéhez hasonló kamat mellett igényelhetjük ezt a típusú hitelt is. Mutatjuk az aktuális törlesztő részleteket, valamint azt, hogy a kedvező kamatért cserébe milyen feltételeket támasztanak a hitelintézetek. Személy...
2017-09-13
Nagy összegű személyi kölcsön igényelhető hitelkiváltásra?
Tisztelt Hölgyem/Uram! Kicsit bonyolult helyzetben vagyunk, remélem tud nekünk valami segítséget nyújtani. Páromnak van egy körülbelül 4,5 millió forintos tartozása, ami miatt BAR listán szerepel. A fizetéséből nem vonják a tartozást. Neki gondolom nem fognak adni adósságrendező hitelt a BAR lista miatt. Arra gondoltunk, hogy én felvennék egy személyi kölcsönt, amiből visszafizetnénk neki a...
2017-05-29
Fennálló diákhitel szerződés esetén lehetek adóstárs lakásbővítési hitelnél?
Tisztelt Szakértő! Párommal lakásbővítési hitelt szeretnénk felvenni. Örököltem egy 60 nm-es ingatlant, melyhez a terveink szerint 70 nm-t bővítenénk. Sajnos az ingatlan nem összkomfortos, így CSOK kizárva. Jelenleg én GYED-en vagyok itthon és van egy fennálló diákhitel szerződésem, melyet még aktív hallgatói jogviszonyom miatt nem kell törlesztenem. Páromnak 10 éve van munkaviszonya és egy...
2017-05-12
MFB hitelt kaphat, aki KHR listán szerepel?
Kedves Hitelnet, Három kérdésben szeretném segítségüket kérni. Önöknél igényelhető lesz az MFB által nyújtott 0%-os hitel, mely április 24-től indul? A második kérdésem pedig egy Központi Hitelinformációs rendszerrel lenne kapcsolatos. Egy régi személyi kölcsön közös megegyezéssel megszűnt 2012. 07 hóban, az új szabályok szerint 1 év a visszafizetés utáni elévülési idő a régi 5 évvel ellenté...
2017-03-28
Hitelkiváltó kölcsönt kaphatunk, ha lakáshitel tartozásunk van?
Tisztelt Hitelnet! Van egy lakáshitelünk az FHB Banknál. Pontosabban a párom édesanyjának, aki sokáig nem fizette. Mi 2016. 04. hó óta rendszeresen utalunk a banknak egy általuk meghatározott összeget. Én a kivonatokból azt látom, hogy a "nem lejárt tőke tartozás", a "nem lejárt (elhatárolt) ügyleti kamat tartozás", "nem lejárt (elhatárolt) kezelési költség tartozás...
2017-01-24
Milyen megoldások lehetségesek lakáshitelnél az önerő előteremtésére?
Kedves Hitelszakértő! Szeretnék házat/lakást vásárolni. Az önerőt összeszedni nem könnyű dolog, viszont minél hamarabb szeretnék költözni. 1 000 000 Ft megtakarításom van és 350 000 Ft a nettó keresetem. Ha egy 20 milliós hitelt veszek fel, legalább 4 milliós önrész kell, de készpénzzel nem jön ki a matek. A kérdésem az lenne, hogy milyen lehetőségeim vannak az önerőre? Lakástakaréknál, h...
2016-10-26
Indoklás nélkül elutasíthatja a bank a hitelkérelmet?
Tisztelt hölgyem/uram, Az alábbi problémával illetve kérdésekkel fordulnék Önökhöz. Idén tavasszal vettem föl lakásvásárlási 9.000.000 Ft jelzálogkölcsönt a számlavezető bankomnál (ahol már korábban is volt egy rendesen fizetett (hasonló értékű) kölcsönöm amit ingatlanértékesítés után visszafizettem). Felújítás közben jöttünk rá, hogy családi támogatásra van szükségünk amit persze vissza kel...
2016-10-20
A passzív KHR törlése előtt is van lehetőségünk hitelkiváltásra?
Üdvözlöm! Már írtam önöknek mi lenne a szándékunk a férjemmel. Van sok hitelünk, szeretnénk kiváltani. Provident, személyi kölcsön, hitelkártya, folyószámlahitel. Összesen 4.000.000 Ft. DE van a családban egy lakás, amire hitelt szeretnénk felvenni, amivel ezeket ki tudjuk váltani. Kérem vegyék fel velünk a kapcsolatot telefonon, vagy bárhogy. A férjem novemberben lesz hitelképes, akkor já...
2016-09-01
Kaphatunk lakásvásárlási hitelt, ha meglévő, terhelt házunkat még nem adtuk el?
Üdv! Dóra vagyok, 28 éves, férjemmel egy 3 éves kislányunk van. 2011-ben vásároltunk egy kertes házat hitelre, de most szeretnénk eladni és venni egy nagyobbat. A házunkat jelenleg áruljuk, a vételár a jelenleg rajta levő jelzálog összege (2,7 millió) plusz 1 millió Ft. Most úgy néz ki, hogy találtunk egy házat, ami pont megfelelne minden tekintetben, csak sajnos elméletileg addig nem tudjuk me...
2016-08-30
Lakásvásárlás megoldható minimális önerővel, 1 gyermeik utáni CSOK-kal és lakáshitellel?
Tisztelt Szakértő! Szeretnénk saját házat az albérlet helyett. 4,2 millióért találtunk egy 45 m2-es sorházi ingatlant egy Pest megyei községben. 2 szoba, konyha, fürdő (Pontos méreteket nem tudok.) Minimális önerővel, 1 gyermekre igényelt csok-kal + hitellel esélyünk van-e megvásárolni az ingatlant? A hátráltató tényezőket megpróbálom címszavakba önteni: – Informatikusként minimálbéren vagy...
2016-08-02
Honnan tudhatjuk meg, hogy miért utasítja el a bank a hitelkérelmet?
Üdvözlet! István vagyok Tatabányáról. Röviden tömören szeretnék kérdezni. Élettársammal több alkalommal próbáltunk felvenni áruhitelt 10 vagy 20 hónapos futamidőre úgynevezett 0%-os hitelt. Ő elmondása alapján nem kezes semmilyen banki hitelben. Ő teljes munkaidőben dolgozik, annyival is van bejelentve átlag 150.000-170.000 Ft-ot kap nettó! Én minimálbéren vagyok 81.000 Ft-tal. Kértünk B...
2016-07-12